Nezsider (Neusiedl am See), Untere Hauptstrasse 74.

Alternatív, helyi címek:Christussäule
Angol cím:Jesus Christ

Nezsider (Neusiedl am See)
Untere Hauptstrasse 74.
Az Untere Hauptstr-én, a Nykospark-vendéglő közelében.

Felállítás1609

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.11.06. 07:48
Nezsider, ma Neusiedl am See, 1921-ig Moson vármegye része. Egykor a magyar királyi közigazgatásban, úgy ma Ausztriában a Nezsideri járás székhelye.

A feltámadt Krisztus szobrát látjuk.
A húsvét, a feltámadás örömét kifejező feltámadási körmeneteken hasonló szobrot visznek. A szobor aztán a római katolikus templomokat áldozócsütörtökig díszíti.
Ez a köztéren látható Jézus Krisztus-szobor a Lókon láthatónál is öregebb, a talapzat felirata szerint 1609-ben állították.
Jézus Krisztus jobb kezével az égre mutat, jelzi, hogy győzött a halál felett, megváltotta az emberiséget, megnyitotta az egek kapuját. Bal kezében a győzedelmi zászlót tartja.
Ebben a parkban Jézus Krisztus szobra egész éven át hirdeti, hogy „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.”[1] (…) „Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. (…) „És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!”[2]
Az élszedett, fülkés oszlopon álló szobor talapzatának felirata szerint 1879-ben restaurálták.
A fülke ma üresen áll.

Szerepel az osztrák műemlékek jegyzékén.[3]
Források:
[1] Szetírás: https://szentiras.hu/SZIT/Jn11,20-27
[2] Szentírás: https://szentiras.hu/KNB/Mt28,16-20
[3] https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_denkmalgesch%C3%BCtzten_Objekte_in_Neusiedl_am_See

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422212
Feltöltve
2020.10.28. 10:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:13

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422208
Feltöltve
2020.10.28. 10:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:10

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422202
Feltöltve
2020.10.28. 10:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:07

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422203
Feltöltve
2020.10.28. 10:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 125mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:07

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422204
Feltöltve
2020.10.28. 10:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:08

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422206
Feltöltve
2020.10.28. 10:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 28mm • ISO100

Bertha János 20.10.28. 10:09

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422209
Feltöltve
2020.10.28. 10:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:11

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422205
Feltöltve
2020.10.28. 10:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:08

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422210
Feltöltve
2020.10.28. 10:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:12

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422207
Feltöltve
2020.10.28. 10:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:09

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422211
Feltöltve
2020.10.28. 10:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:13

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422214
Feltöltve
2020.10.28. 10:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:15

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422215
Feltöltve
2020.10.28. 10:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:15

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422216
Feltöltve
2020.10.28. 10:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:16

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422213
Feltöltve
2020.10.28. 10:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:14

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422201
Feltöltve
2020.10.28. 10:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/320 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:06

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Nezsider (Neusiedl am See)
Feltöltő
Azonosító
422200
Feltöltve
2020.10.28. 10:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.28. 10:06
Összesen 17 fotó

Műlap története

20.11.06. 07:48
Bertha János publikálta "Jézus Krisztus" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.