Budapest, III. kerület, Pusztakúti út
További képek a Fotólistában

Budapest
III. kerület, Pusztakúti út
Csillaghegyi strand, a nagy medence mellett a bejárathoz közelebb eső részen.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2020.12.07. 18:26
Meglepő, de ezek a fényképek elég furcsára sikerültek, ami csak hazaérve derült ki. A nap vakítóan sütött, a gyerkőc a rákkal (avagy az élő drámával) a zöld levelű bokrok/fák árnyékában. A szobrok a strand következő szintjéhez vezető dombocskák oldalában, vagyis a medence szintje feletti részen állnak, ahol keskeny "út" vezet a medence mellett. Felfelé fényképezni erősen torzít, így főleg a medence túloldaláról, az öltözőfülkék előtti részről céloztam meg a gyermekszobrokat fényképezőgépemmel.
Itt sajátos fény-viszonyok lehettek, a többiek fotói nem tükröztek annyira a mészkő/márvány (itt márvány) felületén... erős kontrasztban a sötét háttérrel.
A Csillaghegyi strand és az itt elhelyezett szobrok történetéről már sok mindent leírtam a korábbi lapokon. Minden igyekezetem ellenére nem kaptam információt. Mégis több eredmény született az évek során.
Így az, hogy tudatos vezérfonal mellett kerültek ide. Elsősorban – mint látható – a szobrocskák szereplői gyerekek, méghozzá úgy, hogy a "társszereplő" egy állat – itt éppen egy rák, aki csúnyán megcsípte az őt valószínűleg nem feltétlen jóindulattal begyűjtő fiút, akinek arcvonásai, sőt egész testtartása a fájdalmat és dühöt tükrözi.
Visszatérve: a sorozat fiú-, lány szereplői kezükben állatokat tartanak, így felsorakozik több hal, galamb, kakas, csiga... teljes változatossággal. A sorba tartozik a szökőkút is, aminek felső szintjén mintha ugyanezek a gyerekfigurák köszönnének vissza (a "tematika" minden esetre egyezik).
Többek ismerősek, párjuk áll máshol – hiába az évek során a tapasztalatok gyűlnek, így az alkotókat is sikerült beazonosítani. Nagy öröm lenne, ha a ezek száma gyarapodna...




Cím alapján hasonló

"Fiú rákkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
425776
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.11.29. 14:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 5.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.29. 14:21
2019. augusztus

"Fiú rákkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
425768
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.11.29. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.29. 14:20
2019. augusztus

"Fiú rákkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
425767
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.11.29. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 56.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.29. 14:20
2019. augusztus

"Fiú rákkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
425774
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.11.29. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/60 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.29. 14:20
2019. augusztus

"Fiú rákkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
425771
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.11.29. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 43.5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.29. 14:20
2019. augusztus

"Fiú rákkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
425772
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.11.29. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.29. 14:20
2019. augusztus

"Fiú rákkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
425777
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.11.29. 14:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.29. 14:21
2019. augusztus

"Fiú rákkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
425775
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.11.29. 14:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/50 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.29. 14:21
2019. augusztus

"Fiú rákkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
425779
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.11.29. 14:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.29. 14:21
2019. augusztus

"Fiú rákkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
425778
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.11.29. 14:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 26.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.29. 14:21
2019. augusztus

"Fiú rákkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
425780
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.11.29. 14:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14.5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.29. 14:21
2019. augusztus

"Fiú rákkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
425769
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.11.29. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 117.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.29. 14:20
2019. augusztus

"Fiú rákkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
425773
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.11.29. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.29. 14:20
2019. augusztus
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.12.07. 18:26
Göröntsér Vera publikálta "Fiú rákkal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.