Zalaszántó, Temető utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Első világháborús emlékmű

Zalaszántó
Temető utca
A ravatalozó előtti nyitott téren.

Felállítás2018. november

Marosits József (fafaragó)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Tóth Kata
2020.11.22. 11:46
A zalaszántói temetőben a második világháborús emlékmű mellett helyezték el az első világháború áldozatai előtt tisztelgő alkotást 2018-ban. A település az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával valósította meg a művészi kivitelezésű emlékhelyet, melynek alkotója Marosits József.
A templom haranglábjánál megtalálható első világháborús emlékmű (lásd csatolt műlap) névsorát kiegészítették Szekér Imre Tibor kutatásai révén, így került fel négy rézlemezre a zalaszántói hősök névsora. [1]
A két faoszlop közötti fatáblán nagy Magyarországot formálta meg az alkotó. Jobbra egy puskáját kezében tartó katona, balra a hős katonák névsora fölött a magyar címer és az első világhárorúra utaló dátumok (1914-1918) láthatóak.
Források:
[1] Beszámoló az emlékműavatásról - https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-haborus-hosok-es-aldozatok-tiszteletere-avattak-emlekmuvet-zalaszanton-2670973/

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Hazánkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Marosits József (fafaragó)
Település
Zalaszántó
Feltöltő
Azonosító
425010
Feltöltve
2020.11.21. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/400 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.21. 20:43

"Hazánkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Marosits József (fafaragó)
Település
Zalaszántó
Feltöltő
Azonosító
425008
Feltöltve
2020.11.21. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/125 • 4.6mm • ISO100

425001
Feltöltve
2020.11.21. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/160 • 4.6mm • ISO100

425009

425002

425003
Feltöltve
2020.11.21. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/80 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.21. 20:43

"Hazánkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Marosits József (fafaragó)
Település
Zalaszántó
Feltöltő
Azonosító
425004
Feltöltve
2020.11.21. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/100 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.21. 20:43

"Hazánkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Marosits József (fafaragó)
Település
Zalaszántó
Feltöltő
Azonosító
425006

425005
Feltöltve
2020.11.21. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/60 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.21. 20:43

"Hazánkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Marosits József (fafaragó)
Település
Zalaszántó
Feltöltő
Azonosító
425007
Feltöltve
2020.11.21. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.21. 20:43
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.11.22. 11:46
A közösség publikálta Tóth Kata "Hazánkért" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.