Fót, Vörösmarty tér 2.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Fót
Vörösmarty tér 2.
A Károlyi István Gyermekközpont Egészségházában található.

Készítés1959

Csohány Kálmán (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2020.10.18. 10:05
Óriási élményben volt részem az év elején, januárban. Művészettörténészek társaságában, a Károlyi István Gyermekközpont vezetőségének kíséretében végigjárhattam a gyermekváros épületeit és megcsodálhattam a javarészt 1959-ben készített és elhelyezett alkotások szinte mindegyikét.

"1957. októberében minisztertanácsi döntés Károlyi László gróf egykori fóti kastélyát, 63 holdas parkjával és egyéb épületeivel együtt, a felállítandó gyermekváros céljára jelölte ki." [1]

A területen óvodaépületek, diákotthonok, lakóházak épültek, továbbá egészségház, iskola, könyvtár, mozi és színházterem, gyermekkórház, központi konyha, mosoda, strand és sok minden más biztosította a többségében családjukból önhibájukon kívüli okokból kikerült gyermekek részére a teljes körű ellátást, gondozást. A Fóti Gyermekváros 1993-ban vette fel a Károlyi István Gyermekközpont nevet. [2]

Az épületek többségében a kor neves művészei által készített műalkotások kerültek elhelyezésre. Az Egészségházban az egykori váróterem téglalap alakú csempékkel van burkolva. A fehér színű csempék között elszórtan láthatóak Csohány Kálmán figurális alkotásai. Lovak, bikák, szarvasok, halak, madarak, kakasok, továbbá az állatábrázolások mellett népi figurák is láthatóak: táncoló legények, lányok, furulyázó fiú, csikós, lovon ülő legény. Egy-két alkotás már az idők folyamán sajnos megsérült, az ablakoknál körbe álmennyezet került utólag beépítésre, ezáltal több kép félig-meddig eltakarásra került.

Az alkotás védett (műtárgy-nyilvántartási azonosító: 327099). [3]
Források:
[1] Magyar Építőművészet 1960. (9. évfolyam, 1. szám)
[2] Károlyi István Gyermekközpont története: https://www.wp.kigyk.hu/az-intezmeny-tortenete/
[3] Védett alkotás nyilvántartása: http://mutargy.kormany.hu
További linkek
Csohány Kálmán életrajza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Csoh%C3%A1ny_K%C3%A1lm%C3%A1n
Csohány Kálmán életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/829?kiemeles=Csoh%C3%A1ny%20k%C3%A1lm%C3%A1n

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420601
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/60 • 38mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420602
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/200 • 18mm • ISO1600

420603
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/125 • 18mm • ISO1600

420604
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/160 • 18mm • ISO1600

420605

420606

420607

420608

420609
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/400 • 18mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420610
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/80 • 52mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420611
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/250 • 18mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420612

420613
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/40 • 42mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420614

420615
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/40 • 105mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420616
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/160 • 22mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420617
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/100 • 25mm • ISO1600

420618
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/60 • 42mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420619

420620
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/80 • 21mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420621
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/125 • 25mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420622
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/60 • 22mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420623
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/80 • 26mm • ISO1600

420624
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/100 • 18mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420625

420626

420627

420628
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/125 • 24mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420629
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/80 • 25mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420630
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/50 • 30mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420631
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/50 • 22mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420632
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/15 • 42mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420633
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/25 • 22mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420634
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/25 • 21mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január

"Faliképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Csohány Kálmán (keramikus)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
420635
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.10.17. 12:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/80 • 26mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.17. 12:38
2020. január
Összesen 35 fotó

Műlap története

20.10.18. 10:05
Szapet publikálta "Faliképek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.