Tanácsköztársasági emlékmű

Budapest, XIV. kerület, Damjanich u.
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Budapest
XIV. kerület, Damjanich u.
A Damjanich u. tengelyében a liget szélén VOLT

Elbontás1992. szeptember 18.
Felállítás1969. március 21.


Neszták Béla
2009.03.30. 11:12
Az 1919-es, Berény Róbert-féle plakát alapján készült szobor. Ennek helyén van ma a Regnum Marianum templom keresztje. Talapzat maradt, csak a szobor került a Memento Emlékparkba és levették a zászlórudakról a vörös csillagokat.
Ády
2016.03.17. 16:08
"Nyolc méteres bronzalak

Március 21-én — az 50. évforduló alkalmából — felavatják Budapesten a Tanácsköztársaság emlékművét, Kiss István Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását. Az emlékmű a Dózsa György út mentén húzódó felvonulási téren áll majd, azon a ponton, ahol a Damjanich utca meghosszabbított vonala eléri a Városligetet. A tartalomhoz méltóan monumentális megformálású a kompozíció: rohamléptű vöröskatona, kezében jelképes lobogóval szimbolizálja a forradalom gondolatát, a proletáriátus erejét — mondta a mű alkotója. A bronzalak nagysága nyolc méter, körülbelül három méter magas talpazatra kerül. Az architektúrát Hofer Miklós tervezte. Javában dolgoznak már az építészeti és a művészeti kivitelezők az emlékművön. A talapzat-kiképzés után a több, mint 50 mázsás bronz-alakot óriásdarukkal a helyére emelték."
Források:
Dolgozók Lapja, 1969. január 22. (24. évfolyam, 17. szám)




Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Foto: Fortepan
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
65291
Feltöltve
2010.09.05. 12:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.09.05. 12:29
Archív felvétel
Foto: Fortepan

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

"Egyik legismertebb és legkifejezőbb műve a sodrólendületű, mindenki óltól érthető és átélhető hatalmas, modern budapesti Tanácsköztársasági Emlékmű"
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400631
Forrás
Képes Újság, 1974. július 13. (15. évfolyam, 28. szám)
Feltöltve
2020.03.25. 16:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.25. 16:05
Archív felvétel
"Egyik legismertebb és legkifejezőbb műve a sodrólendületű, mindenki óltól érthető és átélhető...Teljes szöveg"Egyik legismertebb és legkifejezőbb műve a sodrólendületű, mindenki óltól érthető és átélhető hatalmas, modern budapesti Tanácsköztársasági Emlékmű"Kevesebb szöveg

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
15584
Feltöltve
2009.03.28. 18:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.03.28. 18:00
Archív felvétel

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235347
Forrás
regifotok.hu
Feltöltve
2016.03.23. 17:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.03.23. 17:37
Archív felvétel

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Forrás: Saját - A százéves Budapest szobraiból könyv. (Corvina 1972)
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
72154
Évszám
1972
Feltöltve
2010.11.22. 14:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.11.22. 14:30
1972, Archív felvétel
Forrás: Saját - A százéves Budapest szobraiból könyv. (Corvina 1972)

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
113692
Feltöltve
2012.07.05. 13:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.07.05. 13:38
Archív felvétel
Képeslap.

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

80-as évek eleje
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138400
Forrás
photo.hazaitajak.hu
Feltöltve
2013.05.16. 20:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.05.16. 20:54
Archív felvétel
80-as évek eleje

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

80-as évek eleje
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138401
Forrás
photo.hazaitajak.hu
Feltöltve
2013.05.16. 20:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.05.16. 20:57
Archív felvétel
80-as évek eleje

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Az alkotás a 70-es trolival - képeslap
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
65414
Feltöltve
2010.09.06. 16:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.09.06. 16:48
Archív felvétel
Az alkotás a 70-es trolival - képeslap

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Lekerül talapzatáról a Tanácsköztársaság-emlékmű - 1992. szeptember 18.
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
437475
Forrás
Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)Amiről naponta beszéltünk: https://library.hungaricana.hu/hu/view/BFLV_Bn_49_13_2005_3/?pg=47&layout=s
Évszám
1992
Feltöltve
2021.03.23. 21:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.03.23. 21:58
1992, Archív felvétel
Lekerül talapzatáról a Tanácsköztársaság-emlékmű - 1992. szeptember 18.

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

NO EXPO 95 felirattal a talapzatán - 1991. május 18.
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
437476
Forrás
Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)Amiről naponta beszéltünk: https://library.hungaricana.hu/hu/view/BFLV_Bn_49_13_2005_3/?pg=82&layout=s
Évszám
1991
Feltöltve
2021.03.23. 21:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.03.23. 21:58
1991, Archív felvétel
NO EXPO 95 felirattal a talapzatán - 1991. május 18.

Adalék vagy máshol

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Elsőnapos bélyeg és boríték a plakáttal és a szoborral. (1963)
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
73827
Évszám
1963
Feltöltve
2010.12.15. 12:18
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.12.15. 12:18
1963, Archív felvétel
Elsőnapos bélyeg és...Teljes szövegElsőnapos bélyeg és boríték a plakáttal és a szoborral. (1963)Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.03.24. 10:17
A "Tanácsköztársasági emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.23. 21:58
2 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági emlékmű" műlaphoz
20.03.25. 16:05
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági emlékmű" műlaphoz
20.03.21. 17:15
A "Tanácsköztársasági emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.03.21. 17:14
A "Tanácsköztársasági emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.01.16. 12:51
A "Tanácsköztársasági emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.01.16. 12:49
A "Tanácsköztársasági emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.03.23. 17:37
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági emlékmű" műlaphoz
16.03.17. 17:15
A "Tanácsköztársasági emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.16. 20:57
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági emlékmű" műlaphoz
13.05.16. 20:54
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági emlékmű" műlaphoz
12.07.05. 13:38
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági emlékmű" műlaphoz
10.12.15. 12:18
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági emlékmű" műlaphoz
10.11.22. 14:30
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági emlékmű" műlaphoz
10.11.16. 16:43
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági emlékmű" műlaphoz
10.09.06. 16:48
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági emlékmű" műlaphoz
10.09.05. 12:29
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági emlékmű" műlaphoz
10.01.21. 19:52
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági emlékmű" műlaphoz
09.03.30. 11:12
Neszták Béla publikálta "Tanácsköztársasági emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.