Sopron, Szent Mihály utca

Alternatív, helyi címek:Szent Mihály arkangyal
Angol cím:Guardian Angel

Sopron
Szent Mihály utca
A templom tornyán.

Felállítás1853

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Bertha János
2020.10.09. 07:53
Október 2-a a Szent Őrangyalok ünnepe.
A Szent Mihály főangyalról nevezett templom Sopron legősibb plébániatemploma.
Felszentelésén Mátyás király is részt vett.
Szent Mihály, a mennyei seregek vezére, „ki olyan, mint az Isten”,- Sopron védőszentje is egyben.
A közelmúltban fejeződött be a nagyszabású, 2018-ban elkezdett renoválása.
„A templom nyugati homlokzatának közepén emelkedik a 48 méter magas torony”[1]
Kövei a kőbányájáról is híres, várvidéki Szentmargitbányáról valók.
A négyszögletes alsó része, valamint a nyolcszögletes második és harmadik emelete a XIII. századból való.[2]
A torony harmadik emeletén egy angyalt látunk, amely Sopron címerét tartja.
Az 1853-1866 közötti helyreállítást Storno Ferenc vezette. „A pajzsokat, az angyalos címert, a nyolc nagyablak kőrácsait és a torony alatti vízköpőket Storno Ferenc készítette.[3]

„Erősítője és megedzője a hívő léleknek az élet küzdelmeiben, kísértéseiben, a gonoszlélek elleni helytállásában, a jó halál reménységében. Különleges támasza és szószólója a haldoklóknak és halottaknak, ezért temetőket, ezek kápolnáit, csontkamráit (ossarium) is pártfogásába ajánlják.[4]

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.”[5]

„A Szent Mihályban szól a harang szava,
Akárha Sopron szózata hangzana:
Te háromajkú, egyszivű táj,
Múltadat óva teremts jövendőt!

Békével járjon mind, aki jót akar,
Legyen horvát vagy német, avagy magyar
És bármelyik hit is nevelte,
El ne feledje, hogy egy az Isten!”[4]
Források:
[1] http://www.sopronikirandulas.hu/sopron/szent_mihaly-templom.html
[2] Czellár Katalin: Sopron (Panoráma 1981.)
[3] Czellár Katalin: Sopron (Panoráma 1981.) (112. oldal)
[4] Szent Mihály/ Magyar Katolikus Lexikon: http://lexikon.katolikus.hu/M/Mih%C3%A1ly.html
[5] Szent Mihály ima: http://hagiosz.net/?q=szentmihalyima
-http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=18043
[6] Sarkady Sándor: A soproni Szent Mihály templomra / http://www.szozat.org/index.php/emlekezet/tartalommutato/27984-sarkady-sandor-a-soproni-szent-mihaly-templomra
További linkek
Sarkady Sándor: A soproni Szent Mihály templomra / http://www.szozat.org/index.php/emlekezet/tartalommutato/27984-sarkady-sandor-a-soproni-szent-mihaly-templomra

Bertha János műlapja

Kapcsolódó
Keresztút
Kapcsolódó
Életfa-dombormű
Kapcsolódó
Pietà

Cím alapján hasonló

"Őrangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
419151
Feltöltve
2020.10.08. 08:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.08. 08:07

"Őrangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
419152
Feltöltve
2020.10.08. 08:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.08. 08:07

"Őrangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
419154
Feltöltve
2020.10.08. 08:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.08. 08:08

"Őrangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
419153
Feltöltve
2020.10.08. 08:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.08. 08:07

"Őrangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
419150
Feltöltve
2020.10.08. 08:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.08. 08:06

"Őrangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
419155
Feltöltve
2020.10.08. 08:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/400 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.08. 08:09

"Őrangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
419149
Feltöltve
2020.10.08. 08:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.08. 08:05

"Őrangyal" c. alkotás fotói

2016-os felvétel
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
421391
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2020.10.20. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 51.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.10.20. 22:50
2016. július
2016-os felvétel

"Őrangyal" c. alkotás fotói

2016-os fotó
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
421392
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2020.10.20. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 82.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.10.20. 22:50
2016. július
2016-os fotó

"Őrangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547131
Feltöltve
2023.11.22. 07:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.22. 07:41

"Őrangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547132
Feltöltve
2023.11.22. 07:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 95mm • ISO500

547133

547139
Feltöltve
2023.11.22. 07:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 95mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.22. 07:44

"Őrangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547136
Feltöltve
2023.11.22. 07:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.22. 07:41

"Őrangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547135
Feltöltve
2023.11.22. 07:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 95mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.22. 07:41

"Őrangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547145
Feltöltve
2023.11.22. 07:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.22. 07:52

"Őrangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547146
Feltöltve
2023.11.22. 07:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1250 • 300mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.22. 07:59

"Őrangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547134
Feltöltve
2023.11.22. 07:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.22. 07:41
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.11.22. 07:59
1 új fotót töltöttem az "Őrangyal" műlaphoz
23.11.22. 07:52
1 új fotót töltöttem az "Őrangyal" műlaphoz
23.11.22. 07:44
1 új fotót töltöttem az "Őrangyal" műlaphoz
23.11.22. 07:41
6 új fotót töltöttem az "Őrangyal" műlaphoz
20.10.20. 22:50
2 új fotót töltöttem az "Őrangyal" műlaphoz
20.10.09. 07:53
Bertha János publikálta "Őrangyal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.