Sármellék, Fő utca 118.

Sármellék
Fő utca 118.
A Keresztelő Szent János titulusú római katolikus templom előtt.

Felállítás1921

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.10.08. 07:50
A Keresztelő Szent János titulusú római katolikus templom előtt két szobrot látunk.
A Szentháromság-oszlopot, amely már szerepel a Köztérkép műlapjai között.
A másik a Magyarok Nagyasszonyát (Patrona Hungariae) ábrázolja, melyet a sármelléki hívek állíttattak.[1]

Ünnepe október 8-án van.
Kevesen tudják, hogy a Szent István országfelajánlását, 1693-ban, a török alóli felszabadulás emlékére I. Lipót megismételte.[2]
Legismertebb Mária énekünk, egykor néphimnusz volt, melynek kezdő sora így szól: „Boldogasszony Anyánk, régi nagy Patrónánk…”[3] Szerzője a bencés szerzetes Lancsics Bonifác (1674-1737), amely rendtársa, Szoszna Demeter kéziratos énekes könyvében olvasható. A szerző azonosítását segítette, hogy a szöveg eredeti versszakainak kezdőbetűi (akrosztikon) összeolvasva a Bonifácius nevet adják.
Talapzatának felirata Szűz Máriához szóló fohászt, és az állíttatás körülményeit őrzi az évszámmal együtt.
„Dicsértessék / a Jézus Krisztus! / Üdvözlégy Mária / Magyarország védasszonya / Oh bűn nélkül fogantatott Szűz Mária / Könyörögj érettünk / kik Hozzád menekszünk!”
„Isten dicsőségére / Szűz Mária tiszteletére / állíttatták / Sármellék község / keresztény hívei / 1921.’
A Nagyasszony koronás fővel, jogarral, karján a gyermek Jézussal ábrázolt.

Különlegessége, hogy Magyarok Nagyasszonya mellett két angyal áll, az egyikük kezében tőrrel átszúrt szívet, a másikében kereszttel megjelölt lángoló, töviskoszorúval körbefont szívet látunk. Úgy gondolom, hogy az első a Hétfájdalmú Szűzanyára[4], a Fájdalmak Asszonyára utaló szimbólum.
Ám a szív Isten országát is jelenti, „amelyhez az ember belső fejlődéssel juthat el. A lángoló szív a vallásos lelkesedés és odaadás kifejezője. A kereszttel ábrázolt szív Sziénai Szent Bernát és Sziénai Szent Katalin, a töviskoszorús szív pedig Loyolai Szent Ignác és a jezsuiták attribútuma”-ként is ismert.[5]
Jézus Szíve pedig a szentségek forrása, „Alacoque Szent Margit látomásai nyomán született: megnyitott, lángoló szív, melyből kereszt nő ki a szeretetből vállalt halál jelképeként.”[6]
Források:
[1] Patrona Hungariae: http://lexikon.katolikus.hu/P/Patrona%20Hungariae.html
[2] Magyarok Nagyasszonya: https://archiv.katolikus.hu/szentek/08.html
[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/Boldogasszony_Any%C3%A1nk
[4] Hétfájdalmú Szűz Mária: http://lexikon.katolikus.hu/H/H%C3%A9tf%C3%A1jdalm%C3%BA%20Sz%C5%B1z.html
[5] Szimbólumtár: https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/szimbolumtar/ch02.html
[6] Jézus Szíve: http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20Sz%C3%ADve.html
-Lancsics Bonifác emléktábla: http://szombathelypont.hu/latnivalok/tudosok-muveszek-nyomaban/lancsics-bonifac-emlektabla.351/

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Sármellék
Feltöltő
Azonosító
418558
Feltöltve
2020.10.03. 16:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/400 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.03. 16:59

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Sármellék
Feltöltő
Azonosító
418551
Feltöltve
2020.10.03. 16:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Bertha János 20.10.03. 16:50

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Sármellék
Feltöltő
Azonosító
418552
Feltöltve
2020.10.03. 16:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.03. 16:51

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Sármellék
Feltöltő
Azonosító
418553
Feltöltve
2020.10.03. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.03. 16:52

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Sármellék
Feltöltő
Azonosító
418554
Feltöltve
2020.10.03. 16:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/250 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.03. 16:53

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Sármellék
Feltöltő
Azonosító
418555
Feltöltve
2020.10.03. 16:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/200 • 105mm • ISO100

418560
Feltöltve
2020.10.03. 17:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/250 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.03. 17:01

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Sármellék
Feltöltő
Azonosító
418557
Feltöltve
2020.10.03. 16:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/200 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.03. 16:59

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Sármellék
Feltöltő
Azonosító
418556
Feltöltve
2020.10.03. 16:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/160 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.03. 16:56

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Sármellék
Feltöltő
Azonosító
418559
Feltöltve
2020.10.03. 17:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.03. 17:00

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Sármellék
Feltöltő
Azonosító
418550
Feltöltve
2020.10.03. 16:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.03. 16:50
Összesen 11 fotó

Műlap története

20.10.08. 07:50
Bertha János publikálta "Patrona Hungariae" c. műlapját
20.10.08. 07:50
Bertha János tagunk munkájában mérföldkőhöz érkezett!
Ez a műlap tagunk 300. műlapja, gratulálunk!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.