Budapest, V. kerület, József Attila utca 2-4.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Ceres

Budapest
V. kerület, József Attila utca 2-4.

Felállítás1910

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2020.10.09. 17:01
Csalódásom történetét már leírtam a kapcsolt lapon. Nem hittem volna, hogy megtörténhet.
Kulturális Örökség Napja, 2020, Belügyminisztérium (egykori Pesti Magyar Kereskedelmi Bank épülete), kihagyhatatlan ajánlat! Csak hát az utólagos regisztráció, 10 fős csoport-limit, az elmaradt kiértesítés, ne menjünk hiába – úgy több százan. Nem voltam a listán és egyéb részletek. Csekély vigasz, jó esetben jövőre lehet hasonló lehetőség, éppen csak nem biztos.
Fél óráig próbálkoztam, kérdeztem, vitatkoztam... és bámultam a bejáraton keresztül látható két oszlopot, mindegyik márvány borításába építve egy-egy domborművel.
Egyrészt tudtam, miért megyek, ezen túl bármi csak plusz lehet. Csalogattak is: a vonzó külső mellett csodás belső vár. Ezen kívül – éppen a külső kapcsán – olvastam, benn Margó Ede több alkotását helyezték el az építéskor.
"Díszudvarban: ... díszkút, kő, valamint Ipar, Keresk., Jog, Földműv. b. dm, Margó Ede" [1] és "A díszudvarban lévő bronz-plaquetteket és Mercur-kútat Margó Ede készítette." [2]
Ami a kutat illeti, korábban leveleztem az alkotó unokájával, aki úgy tudja, nincs meg. De őt sem engedték be, érdeklődött, ezt a választ kapta. Lehet, érdekes a Művészet folyóiratban megjelent cikk szerint a kút a bank dísztermébe készült (a kút terve a cikkben), a domborművek itt is a "díszudvar" elhelyezést kapták.
Kérdés, értelmezhető-e az általam látott csarnok díszudvarként? Az épület leírásának egy részlete szerint: "A díszudvar és főlépcső igen egyszerű architektúrában vannak tartva..." [2] Vagyis a díszudvar és a főlépcső kapcsolatban állnak, mint én is láttam (?)
A hosszan nézegetett domborművek kapcsolódhatnak. Így rászántam magam a kérdésre, megengedik-e, hogy legalább ezeket lefotózzam. Be nem engedtek, de ha az ajtóból tudom.... Ami sikerült, az van (és több bemozdult). És azonosítható, csodás lett volna, ha a további kettőt is elértem volna arról az egy pontról, ami a fotózáshoz adott volt.
Tehát, a "plaquetteket" legalább megőrizték. A fenti fejtegetésből következtetve a helyükön maradtak – legalábbis ez a kettő.
A felsorolt témák és a látottak alapján viszont nem volt könnyű kikövetkeztetni, ez a dombormű melyiket képviseli. Merkúr egyértelmű volt, de itt sem az istenség, sem a gazdasági ág nem adja magát egyértelműen. Az "elemzés" kizárta viszont az ipart, hiszen a korabeli ábrázolásoknál egész egyértelmű utalások láthatók a megjelenített tevékenység és eszközei ábrázolásával. Úgy gondolom, helyesen következtetek, ez a kép nem lehet a Jog ábrázolása, hiszen Justitiának is jól követhető attribútumai vannak, de itt ezek hiányoznak.
Az ábrázolás előlapján egy férfi laza pozícióban ül. Funkcióját, feladatát nem-igen találom, de egyértelmű, hogy párban áll részint a jobb oldalon, mögötte látható hölggyel, de ugyanúgy férfi-nő ábrázolás, mint a Kereskedelem megjelenítésénél, csak fordított felállásban. A "főszereplő" jobb kezében lévő növény az utalás, a másik kézben tartott tárgy – a finom kontyot viselő, derékig testét szabadon mutató hölgy is erre néz – számomra titokzatos. A nő szép és kecses. Ami a szemet megragadja a lepel, ami Ceres derekától indul és karján átívelve finom redőzéssel kanyarodik a férfi ölébe, mindkettejük szemérmét takarva.
Források:
[1] Medvey Lajos: Vezető Budapest szobraihoz (1939) p. 43.
[2] A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank épülete. (Épitő Ipar, 35. évfolyam, 31. szám, 1911. július 30.)
[3] Malonyay Dezső: Margó Ede (Művészet, 1910)
[4] Hermész: https://hu.wikipedia.org/wiki/Herm%C3%A9sz

Blogbejegyzések a műlapról
Gondolatok Margó Edéről
Kozma János blogja @ 2008.10.03. 14:47
Margó Ede eredeti nevén Morgenstern 1872. május 8-án született Budapesten. Budapesten és Párizsban tanult. A Műcsarnokban először Hannele (1900) című finoman mintázott domborművével aratott sikert, amely előzőleg Párizsban is elismerést szerzett számára. Az 1900-as évi Párizsi világkiállításon a...

Kapcsolódó
Kereskedelem

Cím alapján hasonló

"Földművelés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419449
Feltöltve
2020.10.09. 16:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.09. 16:38

"Földművelés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419448

419451

419452
Feltöltve
2020.10.09. 16:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.09. 16:47

"Földművelés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419450
Feltöltve
2020.10.09. 16:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.09. 16:38

"Földművelés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417137
Feltöltve
2020.09.20. 17:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/50 • 13.6mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.09.20. 17:18

"Földművelés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417136
Feltöltve
2020.09.20. 17:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/80 • 6.1mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.09.20. 17:18

Archív fotók

"Földművelés" c. alkotás fotói

FSZEK 000365
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
427424
Forrás
https://foto.fszek.hu/dsr/access/10059682-1a95-4a6e-ad74-f08b0c097d04
Évszám
1910
Feltöltve
2020.12.22. 20:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.12.22. 20:32
1910, Archív felvétel
FSZEK 000365
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.12.22. 20:32
1 új fotót töltöttem a "Földművelés" műlaphoz
20.10.09. 17:01
Göröntsér Vera publikálta "Földművelés" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.