Nagyboldogasszony-templom üvegablakai

Bátaszék, Szent István tér
További képek a Fotólistában

Angol cím:The Glass Windows of the Church of the Assumption

Bátaszék
Szent István tér

Avatás1903. október 4.

Waltherr Gida (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
László Mária
2020.10.04. 09:18
Bátaszék már a középkorban is jelentős település volt. Itt alapította II. Géza a széki cisztercita apátságot (a Báta név csak a török kor óta része a helynévnek). [3] A ciszterci szerzetesek Cikádor néven monostort építettek (1142), melyet az olasz származású Jány Jakab Ferdinánd bátai apát az 1720-as évek elején újjáépíttetett.
1739-ben pestisjárvány pusztított az akkori mezővárosban, az 1860-as évekbeli tűzvészben a település nagy része megsemmisült.
A város lakosai zömmel németek, de szép számmal élnek itt székelyek, bácskaiak, és Csehországból, Szlovákiából idetelepült magyarok is.
Kitűnő bor terem ezen a vidéken (szőlőfelvásárlásával és borral már a ciszterciek is foglalkoztak), de a bátaszéki nem tartozik a szekszárdi minőségi borvidéhez.

A Nagyboldogasszony-plébániatemplom a város szimbóluma, az ország hatodik legmagasabb épülete, a középkori apátsági templom helyén áll. A neogótikus háromhajós templomot Hofhauzer Antal budapesti építész tevezte, Holndonner Ferenc prépost-plébános építtette 1899 júliusától 1902 májusáig, 1903 októberében szentelték fel. Az északi oldalán kápolna, a déli oldalán sekrestye van.
A templom itt bemutatott tíz értékes üvegablaka a templom építésével egy időben készült Waltherr Gida (Walter Gidda) üvegfestészetében.
A szentély baloldali ablakán a németség kulturájából ide is áthagyományozódott Flórián, a tűzvész ellen védő szent alakja látszik, és a betelepült németek körében a 18. század óta Tolna megyében is népszerű Bálinté, a szerelmesek, jegyesek, valamint az epilepsziások védőszentjéé.
A szentély jobboldali ablakán két vértanút látunk: a sokáig együtt ünnepelt Szent Fábián pápát az egyik legnépszerűbb szenttel, az ágyékkötőben ábrázolt Sebestyénnel, a pestis és más járványok segítőszentjével.
A szentély középső ablaka nem fényképezhető.
Az üvegablakok csúcsán a Szentháromság személyeit látjuk.
Az északi keresztház ablakain a hagyomány szerint magyar szülőktől született Szent Mórt, Imre herceg tanítómesterét, a pécsi egyházmegye püspökét látjuk Borromei Szent Károly milánói bíboros érsek, az 1576-1577-es pestisjárány névadója, és a kiskutyával, zarándokbottal ábrázolt Szent Rókus társaságában. E csodatevő ferences rendi szerzetes a pestisesek védőszentje.
A kereszthajó déli oldalán lévő üvegablak Csehország védőszentjét, Nepomuki Szent Jánost mutatja, mellette I. Orbán pápa, a szőlő, a szőlőművelők védőszentje, és Xavéri Szent Ferenc, Buda patrónusa áll, akinek arcvonásaiban Holndonner Ferenc prépost-plébános arcvonásai ismerhetők fel.
A templom műemléki védettség alatt áll. [7]

A fényképeket engedéllyel készítettem. Köszönet érte.
Források:
[1] Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébániatemplom
https://www.bataszek.hu/nagyboldogasszony_romai_katolikus_plebaniatemplom
[2] Sós Károly: Bátaszék, Nagyboldogasszony templom. Templomablak, 2013. január 17.
https://www.google.it/amp/s/templomablakanno.blog.hu/2013/01/17/bataszek_nagybodogasszony_templom%3flayout=5
[3] Pataki József: Tolna megyei kalauz. Szekszárd, Tolna megyei Idegenforgalmi Hivatal, 1967. 78-79. oldal
[4] Magyar katolikus lexikon
http://lexikon.katolikus.hu/
[ 5] Jany Jakab Ferdinánd
http://www.szentver-bata.hu/nalunkjartak_elemei/leirasok/jany-jakab-ferinand.pdf
[6] Bátaszék története
https://www.bataszek.hu/tortenete
[7] Római katolikus templom
http://muemlekem.hu/muemlek/show/8550
További linkek
[1] A neogótikus templomok mestere - Hofhauser Antal
https://budapest14.blog.hu/2020/06/20/a_neogotikus_templomok_mestere_hofhauser_antal



Tagi gyűjteményben
Pápák
Tagi gyűjteményben
Olaszok (taliánok)

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szentély üvegablakai
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417040
Feltöltve
2020.09.20. 11:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ42/10 • 1/13 • 8.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:24
Szentély üvegablakai

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szentély üvegablakai
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417041
Feltöltve
2020.09.20. 11:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ39/10 • 1/20 • 6.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:26
Szentély üvegablakai

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Flórián
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417042
Feltöltve
2020.09.20. 11:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ53/10 • 1/20 • 20.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:27
Szent Flórián

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Bálint
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417043
Feltöltve
2020.09.20. 11:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ53/10 • 1/10 • 20.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:27
Szent Bálint

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417056
Feltöltve
2020.09.20. 12:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ56/10 • 1/40 • 41.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 12:06

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szentély üvegablakai
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417044
Feltöltve
2020.09.20. 11:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ37/10 • 1/40 • 6.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:29
Szentély üvegablakai

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Fábián
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417045
Feltöltve
2020.09.20. 11:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ54/10 • 1/50 • 24.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:30
Szent Fábián

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Sebestyén
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417046
Feltöltve
2020.09.20. 11:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ54/10 • 1/30 • 24.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:31
Szent Sebestyén

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417057
Feltöltve
2020.09.20. 12:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ56/10 • 1/25 • 41.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 12:08

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Északi keresztház üvegablakai
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417047
Feltöltve
2020.09.20. 11:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ46/10 • 1/50 • 9.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:33
Északi keresztház üvegablakai

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Mór
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417048
Feltöltve
2020.09.20. 11:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ54/10 • 1/40 • 21.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:34
Szent Mór

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Borromei Szent Károly
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417049
Feltöltve
2020.09.20. 11:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ54/10 • 1/60 • 21.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:36
Borromei Szent Károly

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Rókus
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417050
Feltöltve
2020.09.20. 11:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ54/10 • 1/30 • 21.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:37
Szent Rókus

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Déli keresztház üvegablakai
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417051
Feltöltve
2020.09.20. 11:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ39/10 • 1/25 • 7.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:38
Déli keresztház üvegablakai

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Nepomuki Szent János
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417052
Feltöltve
2020.09.20. 11:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ52/10 • 1/20 • 15.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:40
Nepomuki Szent János

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Orbán
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417053
Feltöltve
2020.09.20. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ52/10 • 1/20 • 15.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:41
Szent Orbán

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Xavéri Szent Ferenc
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417054
Feltöltve
2020.09.20. 11:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ52/10 • 1/20 • 15.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:44
Xavéri Szent Ferenc

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szentély, középső üvegablak csúcsa
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
418761
Feltöltve
2020.10.05. 09:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ54/10 • 1/13 • 31.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.10.05. 09:32
Szentély, középső üvegablak csúcsa

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Xavéri Szent Ferenc alakján az építtető Holndonner Ferenc prépost-plébános arcvonásai ismerhetők fel.
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417240
Feltöltve
2020.09.22. 17:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ52/10 • 1/20 • 15.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.22. 17:40
Xavéri Szent Ferenc alakján az építtető Holndonner Ferenc prépost-plébános arcvonásai ismerhetők fel.

Adalék vagy máshol

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Nagyboldogasszony-templom
Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Bátaszék
Feltöltő
Azonosító
417055
Feltöltve
2020.09.20. 11:49
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.09.20. 11:49
Nagyboldogasszony-templom
Összesen 20 fotó

Műlap története

20.10.05. 09:32
1 új fotót töltöttem a "Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" műlaphoz
20.10.04. 09:18
László Mária publikálta "Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.