Mártírok emlékműve

Jászárokszállás, Szent István telep

Alternatív, helyi címek:Mártírjaink - Auschwitz

Jászárokszállás
Szent István telep
A Szent István telep utcán haladva, a temető irodaépülete után , az...Teljes szövegA Szent István telep utcán haladva, a temető irodaépülete után , az útelágazás eőltt balra, kissé bentebb, a zsidó temetőben.Kevesebb szöveg

Avatás1990. október 21.

Tősér János (tervező)
Móczár Sándor (kőfaragó, közreműködő)

Nem köztéri:Temető, sírkert
kalaposlány
2020.10.06. 11:07
A jászárokszállási zsidó temető bejárata felé közeledve, már messziről látható egy emlékmű, Tősér János alkotása, melyről korábban olvastam, s ezután kerestem fel. A szobrászművész elgondolása az volt az, hogy az emlékmű krematóriumra emlékeztesse az előtte állókat. [2]

A kaputól nem messze lévő emlékmű elé érkezve, a közel két méter magas, épületre emlékeztető falszakaszon elhelyezett nagyméretű márványtáblákon, neveket és közte egy feliratot olvashatunk. A falazott emlékmű tetején kémény látható, belőle kiáramló, kőből megformált, kehelyből felcsapó lángforma.

Az emlékművön középen, a kémény-falazatán egy márványtábla látható, rajta a felirat:
„A fasiszta őrület viharában 1944. nyarán ismeretlen helyekre elhurcolt, válogatott kínzások és halálnemek közt legyilkolt, vértanúságot szenvedett mártírjainknak kegyelettel állították e jelképes sírt azok, akik a szörnyű romlást átvészelve, e községbe megtizedelve visszatértek.”

A kémény két oldalán nagyméretű műkő-keretezés fogja körbe a négy-négy márványtáblát, melyeken 168 név szerepel. Felettük a felirat: 1944, Mártírjaink – Auschwitz. Körben zsidó szimbólumok, felül búzakalászból font koszorúban a Tóra, a márványtáblák két oldalán búzakötegek.

Kegyeletes ünnepség keretében avatták fel 1990. október 21-én a jászárokszállási felújított zsidó-temetőben az 1944-ben elhurcolt helybeli zsidó polgárok emlékére állított emlékművet. [1]

A forrásokban olvasható, hogy az emlékművet Móczár Sándor sírkőszobrász készítette el, az előzőekben olvashatóan, Tősér János alkotásaként, tervezése alapján. [3]
Források:
[1] Emlékmű-avatás: Pesti Hírlap, 1990.10.24.: előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/PestiHirlap1990_1990_10/?pg=323&layout=s
[2] A síremlék alkotójáról: Emlékképek, fejezetek Jászárokszállás történelméből, Budapest 2003.
[3] Móczár Sándor sírkőszobrász készítette:
https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-V2xLTU9SYVNtQ2Z4eTV3UXprQ3pRdz09

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

"Mártírok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Tősér János (tervező)Móczár Sándor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Jászárokszállás
Feltöltő
Azonosító
418923
Feltöltve
2020.10.06. 10:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.06. 10:59

"Mártírok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Tősér János (tervező)Móczár Sándor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Jászárokszállás
Feltöltő
Azonosító
418914
Feltöltve
2020.10.06. 10:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.06. 10:51

"Mártírok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Tősér János (tervező)Móczár Sándor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Jászárokszállás
Feltöltő
Azonosító
418915
Feltöltve
2020.10.06. 10:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.06. 10:52

"Mártírok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Tősér János (tervező)Móczár Sándor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Jászárokszállás
Feltöltő
Azonosító
418916
Feltöltve
2020.10.06. 10:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.06. 10:53

"Mártírok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Tősér János (tervező)Móczár Sándor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Jászárokszállás
Feltöltő
Azonosító
418912
Feltöltve
2020.10.06. 10:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.06. 10:49

"Mártírok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Tősér János (tervező)Móczár Sándor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Jászárokszállás
Feltöltő
Azonosító
418917
Feltöltve
2020.10.06. 10:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.06. 10:54

418922
Feltöltve
2020.10.06. 10:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.06. 10:58

"Mártírok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Tősér János (tervező)Móczár Sándor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Jászárokszállás
Feltöltő
Azonosító
418918
Feltöltve
2020.10.06. 10:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.06. 10:54

"Mártírok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Tősér János (tervező)Móczár Sándor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Jászárokszállás
Feltöltő
Azonosító
418919
Feltöltve
2020.10.06. 10:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.06. 10:55

"Mártírok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Tősér János (tervező)Móczár Sándor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Jászárokszállás
Feltöltő
Azonosító
418920
Feltöltve
2020.10.06. 10:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.06. 10:56

"Mártírok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Tősér János (tervező)Móczár Sándor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Jászárokszállás
Feltöltő
Azonosító
418921
Feltöltve
2020.10.06. 10:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.06. 10:57

"Mártírok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Tősér János (tervező)Móczár Sándor (kőfaragó, közreműködő)
Település
Jászárokszállás
Feltöltő
Azonosító
418913
Feltöltve
2020.10.06. 10:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.10.06. 10:50
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.10.06. 11:07
kalaposlány publikálta "Mártírok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.