Peresznye, Dózsa utca

Angol cím:Tombstone

Peresznye
Dózsa utca
A templomdombon, az egykori temetőben.

Felállítás19. század

Nem köztéri:Temető, sírkert
Bertha János
2020.09.30. 08:18
A templomdombon, a középkori templomot egykor körülvevő temetőben található ez a gazdagon díszített síremlék. Valószínűsíthető, hogy a XIX. század közepén készült, de évszámot a horvát feliratú síremléken nem tüntettek fel.
Készítője a soproni kőfaragó Mechle József.
Faragott, korpusszal díszített feszületet, Szentháromság-domborművet, a gránit lap alatt pedig két szobor alakot, Szűz Máriát, akit imáinkban kérünk:- „ …imádkozzál érettünk, bűnösökért most, és halálunk óráján Amen.”[1] -, és a harmadnapra feltámadt Krisztus alakját – „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.”[2] - látjuk.

A horvát nyelvű felirat így szól magyarul:
„Itt nyugszik békében egy szép család
Perkovich István
és felesége, Mária,
és utódaik Csenár János
és felesége, Mária
fiúk, József és unokájuk, Pál.
Ezt az emlékművet az elhagyatott és szomorú anya és özvegy, Mária állította.
Adj, uram, békés nyugodalmat nekik!”

Köszönöm Sárközi Ágnes a szöveg fordításához nyújtott segítségét!
Források:
[1] http://lexikon.katolikus.hu/%C3%9C/%C3%9Cdv%C3%B6zl%C3%A9gy,%20M%C3%A1ria.html
[2] https://szentiras.hu/SZIT/Jn11,20-27

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok
Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
417750
Feltöltve
2020.09.26. 12:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.26. 12:20

"Síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
417758
Feltöltve
2020.09.26. 12:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.26. 12:26

"Síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
417752
Feltöltve
2020.09.26. 12:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/200 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.26. 12:21

"Síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
417754
Feltöltve
2020.09.26. 12:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.26. 12:23

"Síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
417755
Feltöltve
2020.09.26. 12:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/250 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.26. 12:24

"Síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
417756

417751
Feltöltve
2020.09.26. 12:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/100 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.26. 12:21

"Síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
417753
Feltöltve
2020.09.26. 12:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.26. 12:22

"Síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
417757
Feltöltve
2020.09.26. 12:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/250 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.26. 12:25

"Síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
417749
Feltöltve
2020.09.26. 12:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/250 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.26. 12:19
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.09.30. 08:18
Bertha János publikálta "Síremlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.