Szentháromság-oszlop

Lók (Unterfrauenhaid), Feldgasse

Angol cím:Holy Trinity Column

A Feldgasse 22. sz. ház közelében.

Felállítás1877

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.10.06. 08:02
Lók (ma Unterfrauenhaid) a trianoni békediktátum következtében lett Ausztria része. Addig Sopron vármegyéhez tartozott.
A középkor óta híres búcsújáróhely.
Templomában keresztelték meg Liszt Ferencet.
A Szentháromság több méter magas akantuszlevelekkel díszített oszlopon, a „felhők között” látható. Az Atya jobb kezével rámutat a Fiúra, Krisztusra, aki kereszthalálával váltotta meg az emberiséget. Baljában a világot kormányzó jogar van.
„»Ő teremtette a Göncölszekeret és a Kaszást.« Isten teremtő mivolta új módon nyilatkozott meg Húsvét hajnalán, mikor Jézus szenvedésben elcsigázott, halott testét az Atya a Szentlélek erejével feltámasztotta és megdicsőítette. Ő az új világ Hajnalcsillaga, ő az új teremtés világossága. … Mi láttuk szentséges eljövetelét a betlehemi éjszakában, elmenetelét a Golgotán és később az Olajfák hegyén, amikor visszatért Atyjához, s bírjuk ígéretét, hogy magával visz minket is az örök dicsőségbe.”[1]
Felettük az égből alászálló Szentlelket látjuk, lebegő, kiterjesztett szárnyú, fénysugarakat árasztó galamb képében.[2]
Talapzatának német nyelvű feliratai már csak részben olvashatók.
Az állíttatás éve: 1877.
Az állíttató: „Grotschl Matthias und Anna”
Kiváló állapotú, az osztrák műemlékjegyzékben szereplő alkotás, amely példásan rendezett, virágokkal díszített környezetben található.
Források:
[1] Barsi Balázs – Telek Péter Pál: Magasság és mélység http://barsitelekmm.blogspot.com/2020/
[2] Szentháromság: http://lexikon.katolikus.hu/S/Szenth%C3%A1roms%C3%A1g.html
-https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_denkmalgesch%C3%BCtzten_Objekte_in_Unterfrauenhaid
-https://de.linkfang.org/wiki/Liste_der_denkmalgesch%C3%BCtzten_Objekte_in_Unterfrauenhaid

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417366
Feltöltve
2020.09.23. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:47

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417376
Feltöltve
2020.09.23. 07:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:54

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417363
Feltöltve
2020.09.23. 07:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/800 • 200mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:45

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417364
Feltöltve
2020.09.23. 07:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:46

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417375
Feltöltve
2020.09.23. 07:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:53

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417378
Feltöltve
2020.09.23. 07:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO100

Bertha János 20.09.23. 07:55

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417367
Feltöltve
2020.09.23. 07:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:48

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417373
Feltöltve
2020.09.23. 07:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:52

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417368
Feltöltve
2020.09.23. 07:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:48

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417369
Feltöltve
2020.09.23. 07:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 210mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:49

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417365
Feltöltve
2020.09.23. 07:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:46

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417370
Feltöltve
2020.09.23. 07:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:50

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417371
Feltöltve
2020.09.23. 07:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:50

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417377
Feltöltve
2020.09.23. 07:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:54

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417372
Feltöltve
2020.09.23. 07:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:51

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417362
Feltöltve
2020.09.23. 07:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:45

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417379
Feltöltve
2020.09.23. 07:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/400 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:55

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417374
Feltöltve
2020.09.23. 07:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:53

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Lók (Unterfrauenhaid)
Feltöltő
Azonosító
417361
Feltöltve
2020.09.23. 07:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 21mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.09.23. 07:45
Összesen 19 fotó

Műlap története

20.10.06. 08:02
Bertha János publikálta "Szentháromság-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.