Gothard János síremléke

Zalaegerszeg, Szent Ilona kápolna temetője
További képek a Fotólistában

Zalaegerszeg
Szent Ilona kápolna temetője
A kápolna közvetlen közelében, jobb oldalt.

Felállítás1821

Zitterbarth József (kőfaragó)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Tóth Kata
2020.09.23. 22:27
Gothard János zalaegerszegi csiszmadiamester elismerésnek örvendő iparos volt, de jelentős bevételt jelentett számára házainak bérbe adása is. Második felesége egy elszegényedett nemes, Simonfy Gergely, Borbála nevű leánya volt. 1795-ben kötöttek házasságot, és mivel mindketten mélyen hívő katolikusok voltak, fontos volt számukra az adományozás, a nemes célok támogatása.
"Ők kezelték például a helyi “Szentháromság kép alapot”, amelynek célja az volt, hogy a városban egy díszesen faragott, a Szentháromságot megjelenítő szoborcsoport jöjjön létre. Az adakozás folytán összegyűlt pénzből a mű végül 1811-re készült el, s ma a Mária Magdolna plébániatemplom délnyugati sarkánál, a téren látható." [1]
Gothard 1821-ben bekövetkezett halálakor Borbála asszony a zalaegerszegi Szentháromság szobor készítőjével, Zitterbarth Józseffel állíttatott síremléket férjének. A sír az akkoriban Kálvária dombnak nevezett helyen, a Szent Ilona kápolna mellett áll.
"A temetőről és kápolnáról évszázadokon keresztül a szűr-szabó céh gondoskodott, ide temetkeztek iparosai is. Ezen kívül a város patrícius családjainak is itt volt a sírboltja: alispán, főispán, polgármester, gyógyszerész, orvos, neves ügyvéd, tanár családja nyugszik itt. Több szépen faragott homokkő síremlék is látható. Itt áll a kápolna mellett vörös homokkő emléke Gothard Jánosnak 1821-ből, aki a csizmadia céh vezetője és a Szentháromság szobor jogi képviselője volt." [2]
A síremlék magán viseli Zitterbarth stílusjegyeit. (Lásd csatolt műlap.)
A lant alakú főtáblán Szűz Mária úgynevezett Immaculata ábrázolása látható (a kígyótipró asszony): "egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a Hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;" (Jelenések könyve 12, 1). Fölötte a mesterre jellemző három angyalfejjel díszített korpusz. A sírfelirat a Mária-dombormű körül olvasható, megemlíti az elhunyt nevét, a halál időpontját, és az állíttató özvegy nevét. A síremlék lábazatán a halálra utaló koponya és lábszárcsontok kaptak helyet.
Bár Gothard János jelentős személyiség volt a városban, sírja kisebb méretű, és meglehetősen félreeső helyen áll a temetőben.
A sír szerepel Zalaegerszeg város védetté nyilvánított sírjainak listáján a síremlék kora és művészeti értéke miatt. [3]
2021. februárjában elszállították a sírt, hogy a helyi művész, Farkas Ferenc mintát vegyen róla egy másolat elkészítéséhez. A másolat a Göcseji Múzeum állandó kiállításán fog helyet kapni: " a múzeum új állandó kiállításában szeretnék bemutatni a helyi céhes iparosok életmódját, mert annak idején fontos szerepet töltöttek be a város életében. Az installáció egyik szép
darabjának szánják a sírkõmásolatot, hiszen a Kálvária dombra a szűr-szabó céh tagjai, illetve más iparosok, városi előkelőségek is temetkeztek." [4]
Források:
[1] https://www.zaol.hu/hetvege/simonfy-borbala-es-tulelesi-fortelyai-1512638/
[2] http://www.mariamagdolna.hu/plebaniank/filiak-es-misezohelyek/2/kalvaria
[3] Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről, p. 19.-23. - https://zalaegerszeg.hu/dokumentum/21716/temeto.pdf
[4] Sírkőtörténet, sírkőmásolat, in: Zalaegerszeg, 2021. február 23., 5. p. - https://www.zalamedia.hu/webimages/files/zeg6_2021_februar_23_1-8_oldal.pdf

Tóth Kata műlapja


Tagi gyűjteményben
Zitterbarth József

Cím alapján hasonló

"Gothard János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417257
Feltöltve
2020.09.22. 18:02
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/157 • 3.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.22. 18:02

"Gothard János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417258
Feltöltve
2020.09.22. 18:02
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/210 • 3.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.22. 18:02

"Gothard János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417264
Feltöltve
2020.09.22. 18:02
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/786 • 3.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.22. 18:02

"Gothard János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417259
Feltöltve
2020.09.22. 18:02
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/50 • 3.8mm • ISO102

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.22. 18:02

"Gothard János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417260
Feltöltve
2020.09.22. 18:02
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/100 • 3.8mm • ISO161

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.22. 18:02

"Gothard János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417261
Feltöltve
2020.09.22. 18:02
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/50 • 3.8mm • ISO129

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.22. 18:02

"Gothard János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417263
Feltöltve
2020.09.22. 18:02
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/50 • 3.8mm • ISO105

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.22. 18:02

"Gothard János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417266
Feltöltve
2020.09.22. 18:02
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/100 • 3.8mm • ISO187

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.22. 18:02

"Gothard János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417265
Feltöltve
2020.09.22. 18:02
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/50 • 3.8mm • ISO115

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.22. 18:02

"Gothard János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417262
Feltöltve
2020.09.22. 18:02
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/250 • 3.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.22. 18:02

"Gothard János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
417267
Feltöltve
2020.09.22. 18:02
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/182 • 3.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.09.22. 18:02
Összesen 11 fotó

Műlap története

20.09.23. 22:27
A közösség publikálta Tóth Kata "Gothard János síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.