Hajdúböszörmény, Újvárosi utca

Hajdúböszörmény
Újvárosi utca
A római katolikus templom főoltárától jobbra

Avatás1900. június 4.


Nem köztéri:Templombelső
Hőgye Lajos Tibor
2020.09.22. 14:08
A Szent István tiszteletére felszentelt római katolikus templom Jézus szobráról így ír a helyi, egyháztörténeti könyv:
"1900-ban az oltár két oldalán helyezték el, a két igazán gyönyörű, carrarai fehér márványból készült szobrot, - Nevezetesen a Jézus Szíve és a Mária Szíve szobrokat - amelyek Martinelli Antal budapesti szobrászművész alkotásai. A szobrok ára 800 korona volt, mely összeget felerészben özv. Cseh Béláné, báró Maldényi Aranka, valamint Radácsi Ferenc és felesége Oláh Mária adományoztak a templom javára. A szobrokat ünnepélyes keretek között, pünkösd másnapján áldotta meg Zsigray János kerületi esperes, karcagi plébános, Mildner Béla püspökladányi és a helyi Sembery Miklós plébános." [1]
Források:
[1] Hegede Éva - Hegede Ágnes: A hajdúböszörményi római katolikus egyházközség története, 2007. 22. o.



Kapcsolódó
Mária Szíve
Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417199
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:17
2020. február

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417200
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:17
2020. február

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417201
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:18
2020. február

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417202
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:18
2020. február

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417203
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:19
2020. február

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417204
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:19
2020. február

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417205
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:20
2020. február

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
417206
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2020.09.21. 11:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.21. 11:21
2020. február

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
467726
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2021.11.11. 10:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ28/10 • 1/60 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.11. 10:27
2010. április
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.11.11. 10:27
1 új fotót töltöttem a "Jézus Szíve" műlaphoz
20.09.22. 14:08
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "Jézus Szíve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.