Budapest, IX. kerület, Angyal utca 2.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Utcanévtábla

Budapest
IX. kerület, Angyal utca 2.
Angyal utca elején az első ház oldalán található.

Felállítás1973

Vén Edit (keramikus)

Szapet
2020.09.19. 22:11
Egy Tolna megyei kis falucska Kádár-kockájának belső szobájában találkoztam először Vén Edit egyik falikerámiájával. Amióta az eszemet tudom, ott lógott a falon. A szóban forgó ház nagyszüleim háza volt. A két elemből álló csempeképet még édesanyám kapta – visszaemlékezése alapján – valamikor a 70-es évek közepén. Tavaly vettem észre rajta először az alkotói feliratot: VÉN. Ekkor kezdtem el kicsit utána olvasni Vén Edit keramikus munkásságának.

„1974-től csempeképeket készít, melyeken a stilizált női figurákat, pávákat, lepkéket a szecesszióból is merítő dekoratív növényi ornamentika keretezi. A gazdagon burjánzó fekete rajzos motívumokat színes, átlátszó mázakkal egészíti ki a fehér alapú csempeképeken.” [1]

Volt kitől örökölnie a tehetségét, hiszen édesapja Vén Emil (1902-1984) festőművész volt.

„Én úgy nőttem fel, hogy a műterem a játszóterem is volt, Budafokon. Édesapám festőművész. Én, ha rossz voltam, úgy voltam rossz, hogy apa készülő festményén az arcra titokban bajuszt pingáltam. Természetes volt, hogy úgy voltam jó, ha szépeket rajzoltam. Apa olyankor boldogságos volt.” [2]

Budapesten az Angyal utca elején a házfalon lévő kerámia utcanévtábla talán az egyetlen köztéri alkotása a művésznőnek. A két részből álló alkotás felső részében egy lakóházak fölött repülő angyal látható, akit pillangók vesznek körül. Az alsó részben az ANGYAL UTCA felirat olvasható. A művésznő szignója és az évszám is egy-egy kis ház ablaktáblája alatt látható.

A műlap margóján még megemlíteném, hogy Vén Edit férje is szakmabéli volt, Dudás László (1937-2014) bélyegtervező. Nagyon sok szép és ismert bélyegsorozatokat készített. Legismertebb a 80-as években készült – egyik nagy kedvenc - magyar kastélyokról szóló sorozat, mely számomra is óriási meglepetés volt.

Ismét egy közös műlap Ádyval, köszönöm szépen a fotókat!
Források:
[1] Vén Edit életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/5088?kiemeles=v%C3%A9n%20edit
[2] Vén Edit és kerámiái - Képes Újság, 1976. november 20. (17. évfolyam, 47. szám)

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Angyal utca" c. alkotás fotói

Alkotó
Vén Edit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417029
Feltöltve
2020.09.19. 20:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.09.19. 20:41

"Angyal utca" c. alkotás fotói

Alkotó
Vén Edit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417028

417018
Feltöltve
2020.09.19. 20:29

Ády 20.09.19. 20:29

"Angyal utca" c. alkotás fotói

Alkotó
Vén Edit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417023
Feltöltve
2020.09.19. 20:35

Ády 20.09.19. 20:35

"Angyal utca" c. alkotás fotói

Alkotó
Vén Edit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417021

417022

417025
Feltöltve
2020.09.19. 20:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1800
ƒ520/100 • 1/105 • 28.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.09.19. 20:35

"Angyal utca" c. alkotás fotói

Alkotó
Vén Edit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417016
Feltöltve
2020.09.19. 20:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.09.19. 20:29

"Angyal utca" c. alkotás fotói

Alkotó
Vén Edit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417017

417020
Feltöltve
2020.09.19. 20:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.09.19. 20:35

"Angyal utca" c. alkotás fotói

Alkotó
Vén Edit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417024
Feltöltve
2020.09.19. 20:35
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.09.19. 20:35

"Angyal utca" c. alkotás fotói

Alkotó
Vén Edit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
515059
Feltöltve
2023.01.24. 18:15
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/250 • 300mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.24. 18:15

"Angyal utca" c. alkotás fotói

Alkotó
Vén Edit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
515060
Feltöltve
2023.01.24. 18:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/250 • 300mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.24. 18:16
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.01.24. 18:16
1 új fotót töltöttem az "Angyal utca" műlaphoz
23.01.24. 18:15
1 új fotót töltöttem az "Angyal utca" műlaphoz
23.01.20. 10:47
Megérintettem az "Angyal utca" alkotást
20.09.19. 22:11
Szapet publikálta "Angyal utca" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.