Kolozsvár (Cluj-Napoca), Dónáth út 51. szám

Alternatív, helyi címek:Sfântul Ștefan

Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Dónáth út 51. szám
A Dónáth úti Szent István római katolikus templom udvarán

Avatás2018. augusztus 20.


Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Sántha Imre Géza
2020.09.30. 11:21
Kolozsvár Dónáth úti (Grigorescu) városrészében, kerületében található a Szent István király tiszteletére szentelt római katolikus templom. Ez nem rendelkezik külön plébániával, hanem a főtéri Szent Mihály plébánia alárendeltségében teljesít szolgálatot. A templom alapkövét 1991. január 23-án helyezték el, de akkor a munkálat lassan haladt, sőt le is kellett álljon. A modern templom makettje évekig a Szent Mihály templomban volt látható. 2010-ben, Ft. Kovács Sándor esperes irányításával folytatták a munkát, felszentelésére 2011 augusztus 20-án került sor. Hét évvel később, a templom előtti kis parkban állították fel az itt bemutatott Szent István mellszobrot, Vetró András kézdivásárhelyi szobrász alkotását, akit szoros családi kapcsolatok fűznek a szamosparti városhoz. A szoborművet Ft. Jakubinyi György érsek és Veres Stelián helyi lelkész leplezték le.
A határozott tekintetű, emelt fővel ábrázolt királyszobrot Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő öntötte bronzba.
Források:
Avatás: http://szabadsag.ro/-/szobrot-allitottak-kolozsvaron-szent-istvan-kiralynak
A helyszínről: https://szmk.ro/szent-istvan/



Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
418173
Feltöltve
2020.09.30. 10:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ640/100 • 1/20 • 33.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.30. 10:37

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
418174
Feltöltve
2020.09.30. 10:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ640/100 • 1/18 • 26.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.30. 10:37

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
418175
Feltöltve
2020.09.30. 10:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ640/100 • 1/17 • 26.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.30. 10:38

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
418176
Feltöltve
2020.09.30. 10:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ410/100 • 1/90 • 8.5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.30. 10:38

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
418177
Feltöltve
2020.09.30. 10:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/220 • 5.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.30. 10:38

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
418178
Feltöltve
2020.09.30. 10:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/30 • 15.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.30. 10:38

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
418179
Feltöltve
2020.09.30. 10:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ640/100 • 1/15 • 38mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.30. 10:39

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
418180
Feltöltve
2020.09.30. 10:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/60 • 22mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.30. 10:40

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
418181
Feltöltve
2020.09.30. 10:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/280 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.09.30. 10:40
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.12.16. 00:24
A "Szent István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.09.30. 11:21
Sántha Imre Géza publikálta "Szent István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.