Trefort Ágoston-dombormű

Csabacsűd, Petőfi Sándor utca 37.

Csabacsűd
Petőfi Sándor utca 37.
A róla elnevezett iskola külső falán látható a bejárattól balra.

Avatás2008
Készítés2003


Benkő Gabriella Emese
2020.09.09. 07:36
A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola főbejáratának bal oldalán, a falba mélyesztett ablakfülkében látható a helyi születésű Egri György szobrászművész most bemutatott alkotása, melyet ajándékként adott az iskolának. Személyes kötődése: ő is ide járt iskolába.

Trefort Ágoston, "(1817. február 6. – 1888. augusztus 22.) magyar művelődéspolitikus, reformer, publicista, vallás- és közoktatásügyi miniszter, az MTA tagja, később igazgatója, majd elnöke 1885-től 1888-ig. " [2] Az iskola 2001-ben vette fel a politikus nevét. [1]

A névadó nagy méretű 60 X 80 cm, bronz domborműve 2003-ban készült, [3] de csak a 2008-as tanévben került a falba beépítésre, mivel a községnek szűkös anyagi kerete akkoriban nem volt elég a megvalósításhoz. Így Trefort halálának 120. évfordulóján már itt tarthatták az ünnepséget. [4]
A mészkő keretbe foglalt félalakos dombormű Trefort Ágostont ábrázolja korhű ruhában, aprólékos, szép kidolgozású munka. A jobb sarkában alul az alkotói szignó és a készítés éve olvasható. A keret alsó részén a név és az évszám olvasható, melyet a mészkőbe faragtak.

"A kezdetekben Általános Iskola majd Csabacsűdi Általános Iskola s végül Általános Iskola Csabacsűd volt a hivatalos neve iskolánknak 2001-ig, amikor felvette Trefort Ágoston nevét, s lett Trefort Ágoston Általános Iskola." [1]
Források:
[1] : http://csabacsuditrefort.hu/?page_id=6
[2] Trefort: https://hu.wikipedia.org/wiki/Trefort_%C3%81goston
[3] Készítés: https://library.hungaricana.hu/hu/view/EszakMagyarorszag_2009_02/?pg=211&layout=s
[4] Köszönöm az iskolatitkár segítségét, és az információkat.
További linkek
Finanszírozás: https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2007_05/?pg=420&layout=s
Ünnepség és koszorúzás képekben: https://get.google.com/albumarchive/114868670715963919692/album/AF1QipMkgP-Faa3fW_59653c2FoYlIHG0Bs8HYG60I6F?source=pwa&authKey=CKeli_GfnfWkLA



Cím alapján hasonló

"Trefort Ágoston-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabacsűd
Feltöltő
Azonosító
415781
Feltöltve
2020.09.08. 07:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.08. 07:43

"Trefort Ágoston-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabacsűd
Feltöltő
Azonosító
415787
Feltöltve
2020.09.08. 07:54
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/60 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.08. 07:54

"Trefort Ágoston-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabacsűd
Feltöltő
Azonosító
415782
Feltöltve
2020.09.08. 07:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.08. 07:43

"Trefort Ágoston-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabacsűd
Feltöltő
Azonosító
415783
Feltöltve
2020.09.08. 07:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/320 • 210mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.08. 07:43

"Trefort Ágoston-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabacsűd
Feltöltő
Azonosító
415784
Feltöltve
2020.09.08. 07:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/160 • 110mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.08. 07:43

"Trefort Ágoston-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabacsűd
Feltöltő
Azonosító
415788
Feltöltve
2020.09.08. 10:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.08. 10:12

"Trefort Ágoston-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabacsűd
Feltöltő
Azonosító
415789
Feltöltve
2020.09.08. 10:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/100 • 55mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.08. 10:12

"Trefort Ágoston-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabacsűd
Feltöltő
Azonosító
415786
Feltöltve
2020.09.08. 07:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/40 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.08. 07:54
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.09.09. 07:36
Benkő Gabriella Emese publikálta "Trefort Ágoston-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.