Szent Márton rotunda emléke - üvegablak

Nádasd, Kossuth Lajos utca

Nádasd
Kossuth Lajos utca

Készítés2004

Perlaki József (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Orbán Róbert
2020.09.27. 21:08
Nádasd a Szombathelytől Itália felé vezető régi római út mellett fekszik. Az ősi út nyomvonala a község határában ma is jól látható. Ebből következően egészen biztos, hogy Szent Márton is megfordult itt, amikor Pannoniából Itáliába, majd onnan tovább Galliába utazott.
Szent Márton tisztelete e helyen a nagyon régi időkig visszavezethető. Nádasd Árpád-kori templomának Márton volt a patrónusa. E régi templomról korábban csak okleveles adatok álltak rendelkezésre. 2003-ban egy véletlen folytán ráakadtak nyomaira, majd a következő évben fel is tárták.
Az üvegablak ennek a régi, Szent Mártonnak szentelt kerektemplomnak állít emléket.
A püspöki ruházatot viselő Márton a nádasdi "hét dombon" áll. (A falu hét dombra épült.) Kezében a rotunda alaprajzát tartja, amelyen két felirat olvasható: Alapítva: XI. szd. Feltárva: 2004.

Az ablak alsó részén a következő szöveg szerepel:
"SZENT MÁRTON PÜSPÖK
EZER ÉVE NÁDASD VÉDŐSZENTJE
IMÁDKOZZÁL ÉRETTÜNK"
További linkek
Erődített rotunda - http://nadasd.hu/telepulesunk/nadasd-tortenete/eroditett-rotunda.47



Cím alapján hasonló

"Szent Márton rotunda emléke - üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nádasd
Feltöltő
Azonosító
417918
Feltöltve
2020.09.27. 20:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/30 • 67.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.09.27. 20:35

"Szent Márton rotunda emléke - üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nádasd
Feltöltő
Azonosító
417919
Feltöltve
2020.09.27. 20:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/30 • 70.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.09.27. 20:37

"Szent Márton rotunda emléke - üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nádasd
Feltöltő
Azonosító
417917
Feltöltve
2020.09.27. 20:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/30 • 30.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.09.27. 20:32

"Szent Márton rotunda emléke - üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nádasd
Feltöltő
Azonosító
417916
Feltöltve
2020.09.27. 20:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/25 • 21.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.09.27. 20:28

"Szent Márton rotunda emléke - üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nádasd
Feltöltő
Azonosító
417915
Feltöltve
2020.09.27. 20:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/20 • 10.9mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.09.27. 20:21

"Szent Márton rotunda emléke - üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nádasd
Feltöltő
Azonosító
417914
Feltöltve
2020.09.27. 20:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ34/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.09.27. 20:19

"Szent Márton rotunda emléke - üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nádasd
Feltöltő
Azonosító
417926
Feltöltve
2020.09.27. 20:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ65/10 • 1/25 • 215mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.09.27. 20:38

"Szent Márton rotunda emléke - üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nádasd
Feltöltő
Azonosító
547999
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2023.12.03. 18:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.12.03. 18:59
2015. július
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.12.03. 18:59
1 új fotót töltöttem a "Szent Márton rotunda emléke - üvegablak" műlaphoz
20.09.27. 21:09
Orbán Róbert publikálta "Szent Márton rotunda emléke - üvegablak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.