Sopronnyék (Neckenmarkt), Königsgasse 32.

Felállítás1676

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.09.15. 16:24
Sopronnyék, ma Neckenmarkt a trianoni békediktátum következtében került Ausztriához.

Az Ecce Homo-oszlop egy rendkívül jó állapotban lévő alkotás, melyet 1676-ban állítottak.
Közvetlenül a Szenvedő Krisztus ábrázolás alatt, díszes keretben olvasható rajta az állíttatók neve és az évszám: „Georg Wachte und Sopfia Sein / Hausfrau-1676”

A hasáb-oszlopot látva megelevenedik, szinte a szemünk előtt játszódik Jézus Krisztus kínszenvedésének története, a passió.
Itt az evangéliumok által leírt történet képeit látjuk nagycsütörtök estétől (az utolsó vacsorától, Jézus az Olajfák-hegyén való elfogatásától) nagypéntek estig, a keresztről való levételéig.
A passiójelvények, Krisztus fegyverei (arma Christi) („A halált és a bűnt legyőző Krisztus harci eszközei a megdicsőült Krisztus hatalmi jelvényei lettek.” [1]
-A kehely, - amely az utolsó vacsora kelyhe, „az új és örök szövetségé…”.[2]
-A lámpás, fáklyák- „…Júdás kapott egy csapat katonát, és a főpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük…” [2] - az áruló Júdás és csapata lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve fogta el Krisztust az Olajfák hegyén.
-A kéz, amely arcul ütötte.
-Júdás erszénye, amibe a 32 ezüstpénz került.
-A szégyenkő, amihez kötözve megkorbácsolták, és
-a bíbor köpeny, melybe öltöztetve gúnyolták a katonák, de ez lehet az az egybeszőtt, varratlan köntös is, amely Jézussal együtt növekedett, amelyre a katonák „sorsot vetettek….”, értékes volta miatt nem daraboltak szét, amely Krisztus „királyi jelvénye” is.
- Az ostor, mellyel korbácsolták.
- Fogó és kalapács, - a keresztrefeszítés, és a keresztről levétel eszközei.
- Az izsóp, amivel ecettel kínálták.
- A lándzsa, mellyel megnyitották oldalát.

A passiójelvények ezen az oszlopon is kiegészülnek egy másik, viszonylag ritka ábrázolással, az oszlop alján egy koponyát látunk. Ez Ádám koponyája, amelyet a Golgotán felállított Krisztus-keresztről folyó vér „tisztára” mosott. [3]
„Krisztus meghalt értünk. Azért most, miután az ő vére által megigazultunk, még sokkal inkább megment minket őáltala a haragtól.”[4]
Források:
[1] http://lexikon.katolikus.hu/K/Krisztus%20fegyverei.html
[2] https://szentiras.hu/KNB/Jn19
[3] http://lexikon.katolikus.hu/G/Golgota.html
[4] https://szentiras.hu/KNB/R%C3%B3m5
-https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_denkmalgesch%C3%BCtzten_Objekte_in_Neckenmarkt

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413233
Feltöltve
2020.08.14. 18:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/100 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:55

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413234
Feltöltve
2020.08.14. 18:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Bertha János 20.08.14. 18:56

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413217
Feltöltve
2020.08.14. 18:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO100

Bertha János 20.08.14. 18:43

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413226
Feltöltve
2020.08.14. 18:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 240mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:51

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413224
Feltöltve
2020.08.14. 18:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/500 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:49

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413223
Feltöltve
2020.08.14. 18:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:49

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413232
Feltöltve
2020.08.14. 18:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:55

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413218
Feltöltve
2020.08.14. 18:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:44

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413219
Feltöltve
2020.08.14. 18:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:45

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413220
Feltöltve
2020.08.14. 18:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:46

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413221
Feltöltve
2020.08.14. 18:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:47

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413222
Feltöltve
2020.08.14. 18:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:48

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413227
Feltöltve
2020.08.14. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:52

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413228
Feltöltve
2020.08.14. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:52

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413229
Feltöltve
2020.08.14. 18:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:53

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413230

413225
Feltöltve
2020.08.14. 18:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:50

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413231
Feltöltve
2020.08.14. 18:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:54

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413235
Feltöltve
2020.08.14. 18:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:56

"Ecce Homo" c. alkotás fotói

Település
Sopronnyék (Neckenmarkt)
Feltöltő
Azonosító
413216
Feltöltve
2020.08.14. 18:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.14. 18:43
Összesen 20 fotó

Műlap története

20.09.15. 16:24
Bertha János publikálta "Ecce Homo" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.