Vörösberény Hőseink emlékére kereszt

Balatonalmádi, Thököly utca

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Hősi emlékmű
Angol cím:World War I Memorial

Felállítás1979
Felállítás1923
Felállítás

Toscani Lajos (kőfaragó)
Toscani Kázmér (kőfaragó)

Tóth Kata
2020.08.15. 09:48
Balatonalmádi-Vörösberény Szent Ignác plébánia előtt álló út menti kőkereszt az első világháborúban elesetteknek állít emléket.
"Az első világháború hősi halottainak emlékkeresztjét 1923-ban állították fel a katolikus templom előtt. Ezt a keresztet 1979-ben a műút korszerűsítése során áthelyezték a második világháború katonáinak temetőjébe." - írja Horváth József Vörösberény történetében (1979).
Ma a vöröskőből készült kereszt a vörösberényi római katolikus plébánia előtt a Veszprémi út mellet, az úgynevezett Mandulásnál található. Közelében található a Jordán-kút.
Felirata: FELTÁMADUNK az 1914-1918 VILÁG HÁBORÚBAN ELESETT HŐSEINK EMLÉKÉRE EMELTETTE A rom. kat. ifjúság és a jó szívű adakozók.

A talapzatra vésett felirat Toscani Lajost és Kázmért, balatonalmádi kőfaragókat jelöli meg készítőként.

Anyaga, vörös homokkő, amely erre a vidékre jellemző. Korábban bányászták, ma is megfigyelhető az almádi hegyoldalban, a fák tövében, de helyenként - a Vörös Homokkő Tanösvény útvonalán - még a talaj is vörös.
Források:
Horváth József: Vörösberény története (1979).

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Vörösberény Hőseink emlékére kereszt" c. alkotás fotói

Vörösberényi kőkereszt
Alkotók
Toscani Lajos (kőfaragó)Toscani Kázmér (kőfaragó)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
413268
Feltöltve
2020.08.14. 22:07
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/461 • 3.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.08.14. 22:07
Vörösberényi kőkereszt

"Vörösberény Hőseink emlékére kereszt" c. alkotás fotói

Alkotók
Toscani Lajos (kőfaragó)Toscani Kázmér (kőfaragó)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
413269
Feltöltve
2020.08.14. 22:07
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/675 • 3.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.08.14. 22:07

"Vörösberény Hőseink emlékére kereszt" c. alkotás fotói

Alkotók
Toscani Lajos (kőfaragó)Toscani Kázmér (kőfaragó)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
413270
Feltöltve
2020.08.14. 22:07
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/551 • 3.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.08.14. 22:07

"Vörösberény Hőseink emlékére kereszt" c. alkotás fotói

Alkotók
Toscani Lajos (kőfaragó)Toscani Kázmér (kőfaragó)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
413271
Feltöltve
2020.08.14. 22:07
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/1155 • 3.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.08.14. 22:07

"Vörösberény Hőseink emlékére kereszt" c. alkotás fotói

Alkotók
Toscani Lajos (kőfaragó)Toscani Kázmér (kőfaragó)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
413272
Feltöltve
2020.08.14. 22:07
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/312 • 3.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.08.14. 22:07

"Vörösberény Hőseink emlékére kereszt" c. alkotás fotói

Az készítők megnevezése.
Alkotók
Toscani Lajos (kőfaragó)Toscani Kázmér (kőfaragó)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
413273
Feltöltve
2020.08.14. 22:07
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/208 • 3.8mm • ISO100

413274
Feltöltve
2020.08.14. 22:07
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/585 • 3.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.08.14. 22:07

"Vörösberény Hőseink emlékére kereszt" c. alkotás fotói

Alkotók
Toscani Lajos (kőfaragó)Toscani Kázmér (kőfaragó)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
413275
Feltöltve
2020.08.14. 22:07
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/475 • 3.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.08.14. 22:07

"Vörösberény Hőseink emlékére kereszt" c. alkotás fotói

Alkotók
Toscani Lajos (kőfaragó)Toscani Kázmér (kőfaragó)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
463367
Feltöltve
2021.10.20. 18:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1000 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.20. 18:30

"Vörösberény Hőseink emlékére kereszt" c. alkotás fotói

Alkotók
Toscani Lajos (kőfaragó)Toscani Kázmér (kőfaragó)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
463368
Feltöltve
2021.10.20. 18:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1600 • 6.3mm • ISO80

463369
Feltöltve
2021.10.20. 18:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 36.6mm • ISO80

463370
Feltöltve
2021.10.20. 18:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 38.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.20. 18:30
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.10.20. 20:00
A "Vörösberény Hőseink emlékére kereszt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.10.20. 18:30
4 új fotót töltöttem a "Vörösberény Hőseink emlékére kereszt" műlaphoz
20.08.15. 09:48
A közösség publikálta Tóth Kata "Vörösberény Hőseink emlékére kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.