Hajdúdorog, Tokaji út 5.
További képek a Fotólistában

Hajdúdorog
Tokaji út 5.
Az iskola díszkerítésén látható.

Avatás2019. június 7.

TundeK62
2020.07.27. 15:14
Próbáltam figyelmesen végigsétálni az iskola díszkerítése mellett, hogy észrevegyem az újonnan avatott domborműveket. Így találtam rá a tavaly, 2019 júniusában avatott alkotásra. Az ügyvéd Szabó Miklós tiszteletére avatták, aki a település díszpolgára is lett2011-ben.
Részlet a hírből: "Újabb domborművel gazdagodik a Hajdúdorogi történelmi események tárháza és arcképcsarnoka – fogalmazott köszöntőjében Simon Istvánné. A Görög Demeter Művelődési Ház vezetője emlékeztetett, hogy dr. Szabó Miklós ügyvédként és a Fehér Bot Alapítvány elnökeként egyaránt elkötelezett volt a vak és a gyengénlátó embertársai rehabilitációja iránt. A 2015-ben, 66 éves korában hagyta el e földi világot, és mai napon, június 7-én ünnepelné 70. születésnapját – tette hozzá."
A hírben ugyan két alkotót neveznek meg, de én, bárhogy is néztem a domborművet, azon csak Győrfi Ádám neve szerepelt.
Lehet, az avatáson mindketten ott voltak, apa és fia szobrászok, de általában ott szoktak lenni egymás avatásain. Ezt többször is láttam már az utóbbi években.
Források:
https://haon.hu/kultura/helyi-kultura/dombormu-orzi-dr-szabo-miklos-emleket-3366713/

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szabó Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
410925
Feltöltve
2020.07.27. 10:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 10:29

"Szabó Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
410926
Feltöltve
2020.07.27. 10:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

410927
Feltöltve
2020.07.27. 10:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 10:29

"Szabó Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
410928
Feltöltve
2020.07.27. 10:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 10:29

"Szabó Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
410929
Feltöltve
2020.07.27. 10:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 10:29

"Szabó Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
410930

410931

410932
Feltöltve
2020.07.27. 10:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • 17.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 10:29

"Szabó Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
422151
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.10.27. 16:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/80 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.27. 16:26
2019. június
Összesen 9 fotó

Műlap története

20.10.27. 16:26
1 új fotót töltöttem a "Szabó Miklós dr." műlaphoz
20.07.27. 15:14
TundeK62 publikálta "Szabó Miklós dr." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.