Szentendre, Bogdányi utca 51.
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Szentendre
Bogdányi utca 51.
A kertben, a Nagy halak... szobor mellett lévő épület túlsó oldalán lévő tisztáson.

Elbontás2020. szeptember 20.
Felállítás2020. június 17.
Készítés2016

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2020.07.20. 18:44
Az idei már ismétlés, az elmúlt évi kezdeményezés folytatásaként. A hely, a Szentendrei Régi Művésztelep ősfás kertje, ahol ideiglenes szoborparkot hoztak létre. A megjelenő művek egy részét eredetileg köztérre tervezték." [2][3]
Nagyon érdekes, szép, de súlyos írás jelent meg Majoros Áron művészetéről az Új Művészet elmúlt évi egyik számában. Azt hiszem, ki nem hagyható, de végigvezetni nem biztos, hogy lehet, hiszen mondandója és kiterjedése is túlnő egy műlap határain. Egységes rendszert adva áttekinti a fiatal művész eddigi valamennyi művét, míg itt "csupán" egy alkotás jelenik meg.
Művészetéről/a művészetről: "Alaptémája az ember és a tér, illetve az ember külső és belső tere közötti kapcsolódási pontok feltérképezése. Alkotásai a szobrászat alapkérdéseit érintik, hiszen azok elsődlegesen a térrel állnak összefüggésben. Minden forma meghatározza a teret, amelyben létezik, és a körbejárható plasztikák átalakítják az őket befogadó környezetet. Ezáltal a szobrász, amikor alkot, egyben teret is teremt. " [1]
A következetesen képviselt irány szerint a művész olyan figurákat ábrázol, amiknek nem ad külön egyéniséget, "...arctalan figurák: a „tömegemberek” prototípusai, egyfajta „emberszabványok” – amelyekről csak annyit tudhatunk meg, hogy férfiak vagy nők". [1]
Az adott alkotás kapcsán kevés konkrét információ található a cikkben. Mégis azt ajánlom, szánj rá időt, olvasd tovább...
Egész más értelmezést ad a Magyar Nemzetben megjelent cikk írója – emlékezetesnek jelölve az alkotást. Minden bizonnyal legkevésbé sem egyeztetett, nem interjú formában nyert értékelés, rögtönzés. Elfogadom, szólhat az életenergiáról, "központi eleme az ég felé tartott kéz".[4] Minden más minimum kérdéses számomra. Éppen, hogy csodás, egybetartozó a forma, de nem látom az égiekhez való fordulást sem, nem látok alázatot.
A test, ami a napsütésben jól láthatóan átjárható – nyit a környezet, a tér felé. Számomra önérzetet, bátorságot, tudatosságot mutat, amikor teljes mértékig kiszolgáltatja magát az elemeknek. A rétegekből/szeletekből épített emberi test, az áramvonalak, a felépítés kontúrjai átláthatóságot engednek. A kézben tartott tárgy (kupa, edény) gyűjti a sugarakat, a testen áthatolva adja tovább, ontja maga körül a fényt, az energiát...
Források:
[1] Szeifert Judit: Térélmény és testábrázolás Majoros Áron Zsolt szobrászatában: http://epa.oszk.hu/03000/03024/00038/pdf/EPA03024_uj_muveszet_2019-05_45-47.pdf
[2] https://kultura.hu/kortars-szobrok-toltik-meg-a-szentendrei-regi-muvesztelep-kertjet/
[3] https://alkotomuveszet.hu/megnyilt-a-szabadteri-szoborkiallitas-a-szentendrei-regi-muvesztelepen/
[4] Csejk Miklós (a kiállításról, a kiállított alkotásokról): https://magyarnemzet.hu/kultura/esocseppek-varazslata-8264559/

Kapcsolódó
Buta gólya
Kapcsolódó
Bug
Kapcsolódó
Angyalház
Kapcsolódó
Keresztelőmedence

Cím alapján hasonló

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409696
Feltöltve
2020.07.18. 17:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 5.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:50

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409697

409699
Feltöltve
2020.07.18. 17:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:50

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409698
Feltöltve
2020.07.18. 17:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 12.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:50

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409700
Feltöltve
2020.07.18. 17:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:50

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409701
Feltöltve
2020.07.18. 17:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 37.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:50

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409703
Feltöltve
2020.07.18. 17:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:50

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409704
Feltöltve
2020.07.18. 17:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:50

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409705
Feltöltve
2020.07.18. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 32.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:51

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409706
Feltöltve
2020.07.18. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 17.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:51

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409707
Feltöltve
2020.07.18. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:51

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409708
Feltöltve
2020.07.18. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/200 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:51

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409710
Feltöltve
2020.07.18. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:51

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409709
Feltöltve
2020.07.18. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 9.8mm • ISO80

409798
Feltöltve
2020.07.19. 14:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 8.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.19. 14:23

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409711
Feltöltve
2020.07.18. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 6.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:51

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409714
Feltöltve
2020.07.18. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 33.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:51

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409712
Feltöltve
2020.07.18. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:51

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
417402
Feltöltve
2020.09.23. 11:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 9.8mm • ISO125

Göröntsér Vera 20.09.23. 11:39

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
417403
Feltöltve
2020.09.23. 11:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 7.3mm • ISO80

417405
Feltöltve
2020.09.23. 11:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 5.2mm • ISO80

409863
Feltöltve
2020.07.20. 09:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.20. 09:15

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409713
Feltöltve
2020.07.18. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:51

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
409715
Feltöltve
2020.07.18. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/1600 • 12.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.18. 17:52

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
417401
Feltöltve
2020.09.23. 11:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.09.23. 11:39

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
417404
Feltöltve
2020.09.23. 11:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

426681
Feltöltve
2020.12.12. 18:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.12.12. 18:23

"Töltődés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
426682

426683

426684

426685

Összesen 31 fotó

Műlap története

20.12.12. 18:23
5 új fotót töltöttem a "Töltődés" műlaphoz
20.09.23. 11:39
5 új fotót töltöttem a "Töltődés" műlaphoz
20.07.26. 16:53
A "Töltődés" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.07.20. 18:44
Göröntsér Vera publikálta "Töltődés" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.