Hajdúhadház, Hunyadi utca
További képek a Fotólistában

Hajdúhadház
Hunyadi utca
A városháza falán látható.

Avatás2014

TundeK62
2020.07.27. 20:06
2014. június 6-án volt az az önkormányzati ülés Hajdúhadházon, ahol a polgármester bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap elfogadta a pályázatukat, és így ennek "keretében a polgármesteri hivatal épületének Hunyadi utcai sarkánál, a főúti homlokzatra emléktáblát helyeznek el Nagy Sándor József tiszteletére:" Ezt így a pedagógusnapi jutalmazások és az energetikai korszerűsítés között, napirenden kívül.
Még aznap fel is avatták a domborműves táblát, melyet Győrfi Ádám debreceni szobrászművész készített.
A tábla szöveges része, hogy miért éppen ott helyezték el, erre magyarázatot ad.
"A jelenlegi Városháza helyén állt / egykor a Zöldág vendéglő, / melyben 1849. július 31.-én / vezérkarával együtt megszállt / Nagysándor József / honvédtábornok. / Innen indult augusztus 1-jén / seregével a debreceni csatába. "

A táblán, szokatlan módon, nincs évszám, meg szinte semmi jelölés, hogy mikor állították, avatták a domborművet.
Források:
http://www.hajduhadhaz.hu/doku/Test%C3%BCleti%20anyagok/Jegyz%C5%91k%C3%B6nyvek/2014-es%20%20jegyz%C5%91k%C3%B6nyvek/2014.06.06/2014.06.06.rk.t%C4%82%C4%BD.jkv.pdf
7. oldal

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
411054
Feltöltve
2020.07.27. 18:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 18:46

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
411055
Feltöltve
2020.07.27. 18:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • 13.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 18:46

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
411056
Feltöltve
2020.07.27. 18:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 28.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 18:46

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
411057
Feltöltve
2020.07.27. 18:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 30.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 18:46

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
411058
Feltöltve
2020.07.27. 18:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 39.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 18:46

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
411071
Feltöltve
2020.07.27. 19:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • 10.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 19:38

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
411072
Feltöltve
2020.07.27. 19:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 32.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 19:38

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
411059
Feltöltve
2020.07.27. 18:46
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 51.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 18:46

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
411053
Feltöltve
2020.07.27. 18:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/640 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 18:46

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
412291
Feltöltve
2020.08.05. 11:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.08.05. 11:07

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
412292
Feltöltve
2020.08.05. 11:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.08.05. 11:08

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
412293
Feltöltve
2020.08.05. 11:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ44/10 • 1/1300 • 11.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.08.05. 11:09

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
412294
Feltöltve
2020.08.05. 11:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/500 • 22.3mm • ISO100

412295
Feltöltve
2020.08.05. 11:10

Hőgye Lajos Tibor 20.08.05. 11:10

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
412296
Feltöltve
2020.08.05. 11:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ48/10 • 1/1000 • 15mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.08.05. 11:10

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
412297
Feltöltve
2020.08.05. 11:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/2000 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.08.05. 11:11

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
436044
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.03.11. 18:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/800 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.11. 18:35
2015. január

"Nagysándor József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
436045
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.03.11. 18:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/40 • 9.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.11. 18:35
2015. január
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.08.12. 08:25
A "Nagysándor József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.11. 18:35
2 új fotót töltöttem a "Nagysándor József" műlaphoz
20.08.05. 11:11
1 új fotót töltöttem a "Nagysándor József" műlaphoz
20.08.05. 11:10
1 új fotót töltöttem a "Nagysándor József" műlaphoz
20.08.05. 11:10
1 új fotót töltöttem a "Nagysándor József" műlaphoz
20.08.05. 11:09
1 új fotót töltöttem a "Nagysándor József" műlaphoz
20.08.05. 11:09
1 új fotót töltöttem a "Nagysándor József" műlaphoz
20.08.05. 11:08
1 új fotót töltöttem a "Nagysándor József" műlaphoz
20.08.05. 11:07
1 új fotót töltöttem a "Nagysándor József" műlaphoz
20.07.27. 20:06
TundeK62 publikálta "Nagysándor József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.