Zöld Péter emlékmű

Csíkrákos (Racu), Főút 166 szám.
További képek a Fotólistában

Csíkrákos (Racu)
Főút 166 szám.
A csíkrákosi műemlék vártemplom cintermében, a toronytól délnyugatra.

Felállítás1976


Nem köztéri:Temető, sírkert
Sántha Imre Géza
2020.07.27. 09:26
A Habsburgkori székely öntudatos ellenállás, az 1763/64-es madéfalvi zendülés vezéralakja volt Zöld Péter (1727-1795), a falu szülötte, több csíki plébánia papja, aki a székely helytállás, és a szülőföldjükről elmenekültek protektora, védelmezőjeként jelentős szimbólum lett az idők folyamán. Ő ugyan nem lett áldozata a madéfalvi vérengzésnek, de kemény fogságra ítélték, éppen egyházi elöljáróinak kellett bíráskodni felette. Miután megszökött a börtönből Moldvába menekült, ahol gondozásba vette az ott élő magyarokat, csángókat, a Felcsíkból elmenekülteket. Bejárta az ottani magyarlakta falvakat, az ott szerzett tapasztalatait, értesüléseit megküldte Batthyány Ignác erdélyi püspöknek, valamint egy pozsonyi német nyelvű napilapnak. Időközben püspöke kieszközölte számára az amnesztiát, majd hazahívta és Csíkrákosra helyezte plébánosnak. Itt halt meg 1795-ben és itt temették el a ma műemlék templom cintermében, közel a templomfalhoz. Annak ellenére, hogy egyházi személy volt, a kommunista időszakban - amikor e síremlék készült - egy megtűrt történelmi személyként, mint 'a nép barátját', a kizsákmánylók elleni harc (ahogy akkoriban mondták a pártpropagandában) egyik historikus figuráját megemlékezésre méltó hősként kezelték, így pl. utcákat neveztek el róla Székelyföld több településén.
1976-ban sírhelye közelében egy emlékművet készített Ferencz Ernő Lajos (akkor) csíkszeredai szobrász. Az absztraktizált mű - a szárnyalásra utaló elemekkel az élni akarást, a tettrekésséget jelképezi, de mint súlyos kőtömb a földhöz kötődést is kifejezi. A szobor felső része lázárfalvi andezitből az alsó része, a felíratos talapzat homokkőből készült. A talapzatra felkerült az "Áldásod legyen népeden" bibliai sor (Zsolt. 3.8.). Az emlékmű állítását a helyi egyház kezdeményezte.
Az alkotás formai és talán szellemi 'párja' a kolozsvári Házsongárdi temetőben lévő Bretter György síremlék.
Források:
Hajdú Demeter Dénes: Zöld Péter emlékműve. Új Ember. Budapest. 1986 február 9.
http://www.eredetimiep.hu/fuggetlenseg/2015/junius/05/15.htm
http://szemelyisegek.konyvtar.hargitamegye.ro/hu/d/146/span-classunderzold-peterspan



Kapcsolódó
Zöld Péter

Cím alapján hasonló

"Zöld Péter emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkrákos (Racu)
Feltöltő
Azonosító
410454
Feltöltve
2020.07.24. 22:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1900 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.24. 22:13

"Zöld Péter emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkrákos (Racu)
Feltöltő
Azonosító
410444
Feltöltve
2020.07.24. 21:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.24. 21:52

"Zöld Péter emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkrákos (Racu)
Feltöltő
Azonosító
410447
Feltöltve
2020.07.24. 22:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/640 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.24. 22:01

"Zöld Péter emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkrákos (Racu)
Feltöltő
Azonosító
410448
Feltöltve
2020.07.24. 22:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/680 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.24. 22:02

"Zöld Péter emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkrákos (Racu)
Feltöltő
Azonosító
410449
Feltöltve
2020.07.24. 22:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.24. 22:02

"Zöld Péter emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkrákos (Racu)
Feltöltő
Azonosító
410450
Feltöltve
2020.07.24. 22:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/420 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.24. 22:03

"Zöld Péter emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkrákos (Racu)
Feltöltő
Azonosító
410451
Feltöltve
2020.07.24. 22:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ410/100 • 1/100 • 8.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.24. 22:03

"Zöld Péter emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkrákos (Racu)
Feltöltő
Azonosító
410452
Feltöltve
2020.07.24. 22:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.24. 22:04

"Zöld Péter emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkrákos (Racu)
Feltöltő
Azonosító
410446
Feltöltve
2020.07.24. 22:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/150 • 9.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.24. 22:01
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.07.27. 09:26
Sántha Imre Géza publikálta "Zöld Péter emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.