Mezőtúr, Rákóczi utca 40.
További képek a Fotólistában

Mezőtúr
Rákóczi utca 40.
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola területén.

Felállítás2016. június 6.

Kovács Karolina (keramikus)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
kalaposlány
2020.07.11. 11:51
Mezőtúron ötödikként kerestem fel, az öt Mezőtúr-járási települést érintően megvalósított Szünet-tárlat tablósorozat e településre vonatkozó tablóját, Kovács Karolina keramikus alkotását. A Mezőtúr és Vidéke, városi közéleti lap 2016. május 16-i száma 7. oldalán szereplő beszámolóban olvashatóak szerint, 2016. június 6-án helyezték ki a tablót a mezőtúri Rákóczi úti Iskolában (mai neve: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola), hogy betöltse neki szánt szerepét, nevezetesen két tanóra közti szünet időtartama alatt is megismerkedhessenek a diákok a település történetével, nevezetességeivel.[1] A tablót jelenleg a mezőtúri Túri Fazekas Múzeum őrzi, az iskolába visszakerülése a járványos időszak alakulásától függ.

A mezőtúri tabló is, a sorozat többi darabjához hasonlóan, két részből tevődik össze, egyrészt formák kialakítása, másrészt szöveges ismertetők. A 100 cm x 100 cm-es méretű alkotás középpontjába a település címerét [5] helyezte a keramikus, stílszerűen egy fazekas edény díszeként, s körülötte az „anno 1378” felirat látható, idézve, amikor mezővárosi rangot kapott a város Nagy Lajos királytól. Körülötte a település nevének eredetéről, történetéről és nevezetességeiről olvashatunk, a későbbiekben idézettek szerint. A jobb felső sarokban a városháza épületének tornya, a bal felső sarokban a református nagytemplom tornya. Középen fent, a református nagytemplom timpanonja, felette jobbra az első mezőtúri szélkerék [3], ballra a mezőtúri víztorony látható [2]. A tabló két szélén a szellemi kulturális örökségű mezőtúri fazekasságot szimbolizáló fazekas edények láthatóak [4]. A tabló területén elszórtan a jellegzetes mezőtúri díszítő virágmotívumok. A tabló alsó sávjában látható kőrakás és téglafalazat mintarésznek, a kőkorszaktól a tégláriumig, elnevezést adnám, a leírások alapján.

A tabló egyik felén olvasható leírás:
„Látnivalók, gyűjtemények.
A Túri Fazekas Múzeum a Bolváry kúriában őrzi Közép-Európa legnagyobb népi cserépedény gyűjteményét. A néprajzi anyaghoz tartozik még a Kun Zsigmond néprajzi gyűjtemény, mely az egész Kárpát-medencéből mutat be használati tárgyakat, dísztárgyakat, viseletektől a pásztorművészetig. Ugyancsak a helyi fazekas hagyományokat mutatja be, máig élő, működő műhely formájában a Badár-emlékház és műhely, Alföldi Téglárium, Draskovits kerámia-gyűjtemény. Szatócsbolt kiállítás, és városháza és annak termeiben található képzőművészeti gyűjtemények. Református nagytemplom, Újvárosi református templom, Szegedi Kis István Református Gimnázium épületei, zsinagóga, Városi Galéria, Kossuth-ház, Casino, működő fazekas műhelyek. Köztéri képzőművészeti alkotások. Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep és gyűjteménye. Peresi szivattyúház és természetismereti kiállítás. Hercegasszony kastély. A Körös holtág-rendszer.”

A tabló másik felén olvasható leírás:
„ Nevének eredete
A mező előtag, a mezővárosi rangra utal, a Túr név a várost körbefolyó, a Berettyó alsó szakaszához tartozó víz neve volt.
Története
Kiemelkedő régészeti lelet ugyan nem került elő Mezőtúron, azonban a kisebb ásatásokból lehet tudni, hogy a csiszolt kőkor óta lakott vidék volt. Első írásos említése a 13. század elejéről származik. 1378-ban Nagy Lajos királytól mezővárosi rangot kapott, mivel fekvésénél fogva egyre fontosabb kereskedő-vásározó központnak számított.
A török hódoltság idején nem pusztult el. Jelentősége tovább nőtt, a nagykunság kulturális, gazdasági központja lett. A 16. század közepétől az egyik fellegvára lett a magyar reformációnak. Kollégiuma, főgimnáziuma évszázadokon át meghatározó oktatási intézménye volt az egész Alföldnek. A nagykunsági értelmiség jelentős része ebben az iskolában végezte középfokú tanulmányait. Egykoron, jelentős tanyavilág tartozott a városhoz. Az állattartó gazdálkodás jelentőségének csökkenésével, a földművelés lett a város megélhetésének alapja. Mezőgazdasága mellett kézműipara jelentős volt. A céhes keretek között működő mesterségek közül a 19. század második felében a fazekasság emelkedett ki.”

A Szünet-tárlat tablósorozat, a 2015. évi „Járásszékhely települési önkormányzatok által fenntartott múzeumok szakmai támogatása” című pályázatból valósult meg. A pályázat kiírója az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt. A pályázatot Mezőtúr Város Önkormányzata nyerte el, s megvalósításában a Túri Fazekas Múzeum és Kovács Karolina iparművész vett részt művészeti vezetőként és alkotóként. A kiválasztott öt mezőtúri járási település tablóját készítette el, a számára nyújtott helységtörténeti, és nevezetességi adatok alapján. A tabló jobb és bal oldali alsó sarkában megörökítésre kerültek az alkotás létrejöttének ismertető adatai. A háromszori magastűzű égetéssel időtállóvá tett, kültérre tervezett lapokból álló tabló, a gondos előkészítés és a művészi megvalósítás eredményeként sokáig tudja majd betölteni neki szánt szerepét.
Források:
[1] A Szünet-tárlat kiállításról: Mezőtúr és vidéke 2016. május 06., 7. oldal:
http://www.mkskft.hu/mesv/upload/2016.09_01-12.pdf
[2] A mezőtúri víztorony:
https://viztorony.hu/h/jasz-nagykun-szolnok/mezotur/02.html
[3] Az első mezőtúri szélkerék:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mez%C5%91t%C3%BAri_sz%C3%A9ler%C5%91m%C5%B1
[4] A mezőtúri fazekasság:
http://szellemikulturalisorokseg.hu/index0.php?name=0_mezoturi_fazekassag
[5] Mezőtúr városa és címere:
[6] https://hu.wikipedia.org/wiki/Mez%C5%91t%C3%BAr
[7] http://kovacskarolina.hu/

kalaposlány műlapja

Kapcsolódó
Szünet-Tárlat
Kapcsolódó
Szünet-tárlat 4.
Kapcsolódó
Szünet-tárlat 3.
Kapcsolódó
Szünet-tárlat 2.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szünet-tárlat 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
408648
Feltöltve
2020.07.09. 09:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.09. 09:37

"Szünet-tárlat 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
408647
Feltöltve
2020.07.09. 09:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.09. 09:34

"Szünet-tárlat 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
408649
Feltöltve
2020.07.09. 09:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.09. 09:38

"Szünet-tárlat 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
408650
Feltöltve
2020.07.09. 09:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.09. 09:39

"Szünet-tárlat 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
408661
Feltöltve
2020.07.09. 09:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.09. 09:51

"Szünet-tárlat 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
408652
Feltöltve
2020.07.09. 09:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.09. 09:41

"Szünet-tárlat 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
408653

408660
Feltöltve
2020.07.09. 09:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.09. 09:47

"Szünet-tárlat 5." c. alkotás fotói

Alkotói szignó a fénykép jobb oldalán, a "Szünet-tárlat..." feliratú kis táblácska feletti részen.
Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
408655
Feltöltve
2020.07.09. 09:42
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.09. 09:42
Alkotói szignó a fénykép jobb oldalán, a "Szünet-tárlat..." feliratú kis táblácska feletti részen.

"Szünet-tárlat 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
408657
Feltöltve
2020.07.09. 09:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.09. 09:44

"Szünet-tárlat 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
408656
Feltöltve
2020.07.09. 09:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.09. 09:43

"Szünet-tárlat 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
408659
Feltöltve
2020.07.09. 09:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.07.09. 09:46

Adalék vagy máshol

"Szünet-tárlat 5." c. alkotás fotói

Készülőben a mezőtúri szünet-tárlat alkotás. Fénykép a keramikusnő honlapjáról, munkáinak bemutatási aloldaláról.
Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
386149
Forrás
http://kovacskarolina.hu/index.php/munkak/
Évszám
2015
Feltöltve
2019.12.02. 15:12
Képinfó
Nem a helyszínről

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.12.02. 15:12
2015
Készülőben a mezőtúri...Teljes szövegKészülőben a mezőtúri szünet-tárlat alkotás. Fénykép a keramikusnő honlapjáról, munkáinak bemutatási aloldaláról.Kevesebb szöveg

"Szünet-tárlat 5." c. alkotás fotói

A készülő mezőtúri szünet-tárlat alkotás egyik részlete, az első mezőtúri szélkerékkel, és a városháza épületének tornyával. Fénykép a keramikusnő honlapjáról, munkáinak bemutatási aloldaláról.
Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
386288
Forrás
http://kovacskarolina.hu/index.php/munkak/
Évszám
2015
Feltöltve
2019.12.03. 07:07
Képinfó
Nem a helyszínről

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.12.03. 07:07
2015
A készülő mezőtúri...Teljes szövegA készülő mezőtúri szünet-tárlat alkotás egyik részlete, az első mezőtúri szélkerékkel, és a városháza épületének tornyával. Fénykép a keramikusnő honlapjáról, munkáinak bemutatási aloldaláról.Kevesebb szöveg
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.07.11. 11:51
kalaposlány publikálta "Szünet-tárlat 5." c. műlapját
19.12.03. 07:12
kalaposlány publikálta "Szünet-tárlat 5." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.