Fülöp Áron mellszobra

Felsőboldogfalva (Feliceni), Fő út 9 szám.

A Főút faluközponti részén, a Művelődési Ház mellett álló iskola előtt.

Avatás2002. május 5.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Sántha Imre Géza
2020.07.16. 11:43
Az udvarhelyszéki Felsőboldogfalva jeles szülötte Fülöp Áron (1861-1920) költő, könyvtáros, tanár. Tanulmányait a székelyudvarhelyi Gimnáziumban végezte, majd a budapesti Tudományegyetemen (ma az ELTE) diplomázott magyar-latin szakon. Előbb Hódmezővásárhelyen majd Szatmáron tanított. 1893-tól a Szatmári Hírlap szerkesztője lett, 1896-tól pedig a magyar Képviselőház könyvtárának munkatársa, 1911-1916 között igazgatója volt. Szakszerű munkát végzett az összefoglaló katalóguskötet elkészítésében, és irányító munkát 1902-ben az akkor ötvenezer kötetes könyvtár Országházba költöztetésében. Nevéhez fűződik az Országházban az új könyvtári rend kialakítása, a katalógus és szakrendszerének, a részben máig élő raktározási struktúrájának összehangolt újjászervezése, valamint az első könyvtári ügyrend kidolgozása is. Tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak. Arany János költészetének hatására kezdte el feldolgozni a hun-magyar mondakört, Attila fiai c. ciklusát. További munkái: Debreczeni Márton és a kióvi csata (Szatmár, 1887); Attila (költői elbeszélés, Budapest, 1909). Kisebb költeményeit Bakóczi Károly rendezte sajtó alá (Székelyudvarhely, 1921).
A 410 éves felsőboldogfalvi iskola falán emléktáblát helyeztek el tiszteletére, majd 2002 májusában avatták fel az iskolaépület előtt az itt bemutatott szobrát melynek alkotója Szabó János székelyudvarhelyi szobrászművész. A szobrot Sánta Csaba szovátai szobrász-öntőmester öntötte bronzba.
Források:
A személyiségről: Bakóczi Károly: Fülöp Áron élete és költészete. Székelyudvarhely, 1923.
Az avatásról: Bágyi Bencze Jakab: Felsőboldogfalva ünnepe. Hargita Népe (Csíkszereda), XIV/101 szám. 2002 május 7.
https://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/fulop.htm
https://old.uh.ro/itthon/oktatas/23250-fulop-aron-emlekezete-boldogfalvan

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Fülöp Áron mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőboldogfalva (Feliceni)
Feltöltő
Azonosító
409411
Feltöltve
2020.07.16. 10:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ510/100 • 1/640 • 17.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.16. 10:08

"Fülöp Áron mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőboldogfalva (Feliceni)
Feltöltő
Azonosító
409412
Feltöltve
2020.07.16. 10:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ410/100 • 1/850 • 8.5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.16. 10:08

"Fülöp Áron mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőboldogfalva (Feliceni)
Feltöltő
Azonosító
409413
Feltöltve
2020.07.16. 10:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/500 • 20.4mm • ISO64

409414
Feltöltve
2020.07.16. 10:09

Sántha Imre Géza 20.07.16. 10:09

"Fülöp Áron mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőboldogfalva (Feliceni)
Feltöltő
Azonosító
409417
Feltöltve
2020.07.16. 10:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ640/100 • 1/250 • 33.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.16. 10:09

"Fülöp Áron mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőboldogfalva (Feliceni)
Feltöltő
Azonosító
409415
Feltöltve
2020.07.16. 10:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ640/100 • 1/420 • 33.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.16. 10:09

"Fülöp Áron mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőboldogfalva (Feliceni)
Feltöltő
Azonosító
409416
Feltöltve
2020.07.16. 10:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/800 • 5.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.16. 10:09

"Fülöp Áron mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Felsőboldogfalva (Feliceni)
Feltöltő
Azonosító
409418
Feltöltve
2020.07.16. 10:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1100 • 4.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.16. 10:09
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.07.16. 11:43
Sántha Imre Géza publikálta "Fülöp Áron mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.