A kovász is lehet híd

Budapest, V. kerület, Gerlóczy utca 6.

Alternatív, helyi címek:A városnak te vagy a kovásza

Budapest
V. kerület, Gerlóczy utca 6.
A Belvárosi Katasztrófavédelmi Örs épületének Károly körútra néző oldalfalán.

Felállítás2020. július

Hitka Viktória (képzőművész)
Színes Város Csoport (festőművész, közreműködő)

Dénes Ildikó
2020.07.08. 18:45
Új falfestmény van a Belvárosi Katasztrófavédelmi Örs épületének oldalán.180 liter festékkel 12 nap alatt festette meg a Színes Város Csoport Hitka Viktória rajzát 420 nm területre emlékként a Kovid-19 vírussal kapcsolatos karanténnak.
A forrás nem említi meg a falfestmény elkészültének idejét, ma jelent meg a cikk, feltehetően egy-két napja készült el.
„A festmény a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. felkérésére köszönetképpen született meg – a budapestiek felé.”
Az alkotó szavai szerint: „Az egész vírushelyzet a kintről és a bentről szólt. Ezért az épület homlokzatának osztásait használva a rajzon is létrehoztam külső és belső tereket. A kenyér, mint ajándék, gondoskodás jelenik meg, a szomszéd néninek vagy a nagymamának. Benne van az irónia, a jól ismert érzés emléke, hogy – “még egy kovász-kérdés a facebookon és megőrülök”. De benne van a lenyomata annak is, hogy milyen, ha egy társadalom tényleg együtt tud működni. Talán ilyen váratlan helyzetek kellenek hozzá, mint ez a vírus…”
A falfestményen egy férfi maszkban kovászt készít, egy kisgyerek figyeli, előtte víz és só, a tálban liszt – a kovász alapanyagai. Látható egy fiatal nő, kezében csomag, zsebében egy szál virág, lépcső felé tart. Egy ajtón belül egy idősebb asszony, lehet nagymama vagy idős szomszédasszony a macskájával, kezében kenyeret tart.

A vírus terjedésének első hírére az emberek elkezdtek élelmiszert vásárolni, lisztet, cukrot, tartós élelmiszert. Bevallom, bizonyos mennyiséget mi is. Ilyen helyzet még nem volt, nem lehetett biztosan tudni, hogy az élelmiszerellátás biztosítva lesz-e, lesz-e kijárási tilalom. Nem lehetett élesztőt kapni, a szomszédasszonyom azóta is kovászos kenyeret süt a családjának. A falfestményen látható a kovász készítés vízből, lisztből. Hogy az idős emberek otthon tudjanak maradni, a fiatalok vásároltak szüleiknek, az idős szomszédoknak. Az ajánlott otthonmaradás első három hetében én sem jártam ki. A falfestményen macska van. Nekem macskám és kutyám is van, a kutyát a negyedik héten kezdtem én levinni esténként. Maszkot nem hordtam, mert az Abonyi utcában az emberek kikerülték egymást, nem mentünk el egymás mellett. Az egyik fél kiment az utca közepére, vagy átment az utca másik oldalára.
Források:
https://ujpestihirmondo.hu/2020/07/08/belvarosi-falfestmeny-a-varosnak-te-vagy-a-kovasza/

Cím alapján hasonló

"A kovász is lehet híd" c. alkotás fotói

Alkotó
Hitka Viktória (képzőművész)Színes Város Csoport (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408567
Feltöltve
2020.07.08. 18:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.08. 18:27

408568
Feltöltve
2020.07.08. 18:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/1250 • 8.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.08. 18:27

"A kovász is lehet híd" c. alkotás fotói

Alkotó
Hitka Viktória (képzőművész)Színes Város Csoport (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408569

408570
Feltöltve
2020.07.08. 18:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/800 • 8.9mm • ISO100

408571
Feltöltve
2020.07.08. 18:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/800 • 9.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.08. 18:27

"A kovász is lehet híd" c. alkotás fotói

Alkotó
Hitka Viktória (képzőművész)Színes Város Csoport (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408572
Feltöltve
2020.07.08. 18:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/640 • 13.4mm • ISO100

408573
Feltöltve
2020.07.08. 18:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/500 • 30.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.08. 18:27

"A kovász is lehet híd" c. alkotás fotói

Alkotó
Hitka Viktória (képzőművész)Színes Város Csoport (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408574
Feltöltve
2020.07.08. 18:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/400 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.08. 18:27

"A kovász is lehet híd" c. alkotás fotói

Alkotó
Hitka Viktória (képzőművész)Színes Város Csoport (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408575
Feltöltve
2020.07.08. 18:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/800 • 6.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.08. 18:27

"A kovász is lehet híd" c. alkotás fotói

Alkotó
Hitka Viktória (képzőművész)Színes Város Csoport (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408576

408577

408578
Feltöltve
2020.07.08. 18:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/400 • 30.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.08. 18:27

"A kovász is lehet híd" c. alkotás fotói

Alkotó
Hitka Viktória (képzőművész)Színes Város Csoport (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408579
Feltöltve
2020.07.08. 18:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/640 • 14.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.08. 18:28

"A kovász is lehet híd" c. alkotás fotói

Alkotó
Hitka Viktória (képzőművész)Színes Város Csoport (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408580
Feltöltve
2020.07.08. 18:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/640 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.08. 18:28

"A kovász is lehet híd" c. alkotás fotói

Alkotó
Hitka Viktória (képzőművész)Színes Város Csoport (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408581
Feltöltve
2020.07.08. 18:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/500 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.08. 18:28

"A kovász is lehet híd" c. alkotás fotói

Alkotó
Hitka Viktória (képzőművész)Színes Város Csoport (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408582
Feltöltve
2020.07.08. 18:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/250 • 42.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.08. 18:28
Összesen 16 fotó

Műlap története

20.07.08. 18:45
Dénes Ildikó publikálta "A kovász is lehet híd" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.