Galambokat etető gyerekek

Budapest, XIV. kerület, Kerepesi út 78/e-é.

Budapest
XIV. kerület, Kerepesi út 78/e-é.
A címen található kapu felett.

Felállítás1957

Göröntsér Vera
2020.07.01. 18:22
Ez az alkotás egyike azoknak, amik korábban kísérletképpen olyan műlapra került, ami – információ hiányában – gyűjtemény-részlete lett volna a Kerepesi úti lakótelepen igen szép számmal található kapudomborműveknek. És aztán ment a találgatás, mi-micsoda lehet, sőt – miután részletek többé-kevésbé tisztázódtak – mindez folytatódott, mi-mihez tartozik, vajon?
A műlap teljes szétszedéséhez már csak ezt a kedves alkotást kell "leválasztani", ill. a maradványt rendbererakni.
A 2010-es műlapról (2018-ban tőlem, többszörösen aktualizálva – pl. idén): "A "Galambokat etető gyerekek" című dombormű (...) a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon szócikke szerint Konrád Sándor alkotása.
További alkotása ezen a lakótelepen a Harmonikázó férfi és kezében virágot tartó nő ülő alakja. Műlapja időközben már elkészült és bebizonyosodott, hogy az első benyomás ellenére nem két különálló dombormű." Ezt ide mentem, mert eredeti helyén változni fog.
A lexikon-bejegyzés érdekessége, hogy a Kerepesi úti lakótelepen fellelhető, Konrád Sándor által készített domborművek két soron szerepelnek. Egyszer mint "domborművek" 1957-ből, ezen kívül kiemelésként a fent felsorolt kettő Főbb művei címszó alatt. Kis csavarral ezek évszáma 1965, de ez bizonyára hiba, hiszen a domborművek készítése és elhelyezése mindig szinkronban történt az épületek elkészültével. Az azonos tömbben lévő (tehát, egyszerre épült) 78g. alatti dombormű és egy közeli társa abban speciális, hogy alkotója, Szandai Sándor szignálta, sőt többnyire az évszámot is bevéste az alkotás szélébe. Ez pedig 1956, mint ahogy általában "felállításként" az 1957-es évet ismerjük.
A most "leválasztott", mosolyra késztető életkép – nem csak, mert gyermek szerepel rajta, sőt állat is... Két gyermek /ellentétes lábon/ térdeplő helyzetben eteti a galambokat. Bal oldalon a leányzó kezét magasba emelve csalogatja őket, szemben vele a rövidnadrágos ifjú kezében tálat tart, ebből csipegetve szórja a magokat az előtte tébláboló galamboknak. A kedves alkotás igazán megérdemli a külön műlapot.
És akkor grátisz újabb öröm! Az egyedül maradt alkotás – minden eddigi feltételezésnek fittyet hányva – megmutatta titkát. Kell szerencse a fényképezéshez is. A korábbi képeken nem, de az újabban feltöltöttek némelyikén kivehető az alkotó neve, a kivételes, szignóval jelezve: Szandai Sándor! Igazán érdemes elmélyülni a részletekben, mazsolázni akár rég megkezdett dolgokkal. Most már az a műlap is kikerekedett, részletek a helyükön. Kapcsoltam.
Források:
https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2469?kiemeles=Konr%C3%A1d%20S%C3%A1ndor

Kapcsolódó
Anya gyermekével

Cím alapján hasonló

"Galambokat etető gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407265
Feltöltve
2020.06.24. 12:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.24. 12:32

"Galambokat etető gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407264
Feltöltve
2020.06.24. 12:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.24. 12:32

"Galambokat etető gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407266
Feltöltve
2020.06.24. 12:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.24. 12:32

"Galambokat etető gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407270
Feltöltve
2020.06.24. 12:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 24.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.24. 12:32

"Galambokat etető gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407267
Feltöltve
2020.06.24. 12:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 42.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.24. 12:32

"Galambokat etető gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407269
Feltöltve
2020.06.24. 12:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 24.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.24. 12:32

"Galambokat etető gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407271
Feltöltve
2020.06.24. 12:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 39.9mm • ISO320

407268
Feltöltve
2020.06.24. 12:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 37.7mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.24. 12:32

"Galambokat etető gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
407272

407273
Feltöltve
2020.06.24. 12:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 11.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.24. 12:32

"Galambokat etető gyerekek" c. alkotás fotói

Galambokat etető gyerekek.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51219
Feltöltve
2010.04.21. 13:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.21. 13:28
Galambokat etető gyerekek.

"Galambokat etető gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51220
Feltöltve
2010.04.21. 13:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.21. 13:30
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.01.04. 12:41
Megérintettem a "Galambokat etető gyerekek" alkotást
20.08.07. 18:36
Megérintettem a "Galambokat etető gyerekek" alkotást
20.07.01. 18:22
Göröntsér Vera publikálta "Galambokat etető gyerekek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.