Veszprém, Mártírok útja

Alternatív, helyi címek:dr. Pillitz Benő

Veszprém
Mártírok útja
Az Alsóvárosi zsidó temető egyetlen figurális elemű síremléke, a kaputól jobbra indulva.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2020.06.25. 22:12
Valamikor, ahogy nézem, szinte a kezdetekkor jártam a veszprémi zsidó temetőben, konkrétan az ott található egyedülállóan érdekes, mély gondolatiságot hordozó Holokauszt-emlékfal fotózása ügyében. Kísérőm, az emlékfal felé menet megállított és megmutatta nekem ezt a síremléket. Hasonlót is csak ritkán lehet látni zsidó temetőben.
Most, hogy viszonylag sokat foglalkoztam a sajátos és igen szigorú temetkezési szokásokkal, megérett bennem a gondolat. Akkor elijesztett több ismeretlen fogalom, kérdéseim voltak, amire sajnos a válasz bonyolult volt... miközben izgatottan vártam a találkozást a kerámia-fallal.
Pár szóban hangzott csak el: ez a síremlék azon kevesek egyike (ha jól emlékszem, itt az egyetlen), ami a zsidó temetkezési szokásoktól szokatlanul eltér, hiszen emberábrázolást, az elhunytat ábrázoló arcképet látunk rajta. Egyedisége kiemelkedő abból a szempontból is, hogy alkotója Csikász Imre, a veszprémi születésű és kötődésű szobrászművész.
Az Alsóvárosi zsidó temető ismertetését is tartalmazó topográfia a "Művészettörténeti vagy helytörténeti szempontból jelentősebb síremlékek" között kiemeli a síremléket. Leírása: "Alul ívesen előreugró talpból kinövő, mészkő tábla, félköríves oromzatában rózsadísz, alatta CSIKASZ szignójú (Csikász Imre szobrász) bronztábla az elhunyt mellképével..."
Felirata: Dr. Pillitz Benő / 1825-1910
Pillitz Benő is veszprémi születésű volt, ott is halt meg. Bécsben és Padovában orvostudományt tanult, ahol ugyanakkor Luzzatto rabbiszemináriumának is hallgatója volt. 1856-ban végzett orvosként.
Keresett orvos lett, majd a vármegye főorvosa. Héber irodalommal is foglalkozott, míg kiemelkedő botanikusként megírta fő művét: Veszprém vármegye növényzete címmel.
Források:
Lővey Pál: Temetők. (...) Az Alsóvárosi zsidó temető: http://real.mtak.hu/31680/6/L%C5%91vei_temet%C5%91k_topogr%C3%A1fia_f%C3%BCzet.pdf p. 33-34.
Zsidó lexikon: http://mek-oszk.uz.ua/04000/04093/html/szocikk/13899.htmVeszprém vármegye növényzete

Cím alapján hasonló

"Pillitz Benő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
405867
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2020.06.12. 21:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/320 • 6.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.12. 21:26
2012. május

"Pillitz Benő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
405868
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2020.06.12. 21:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/250 • 6.4mm • ISO80

405871
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2020.06.12. 21:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/200 • 6.4mm • ISO80

Göröntsér Vera 20.06.12. 21:30
2012. május

"Pillitz Benő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
405870

405869

405872
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2020.06.12. 21:30
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/200 • 6.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.12. 21:30
2012. május
Összesen 6 fotó

Műlap története

20.06.25. 22:12
Göröntsér Vera publikálta "Pillitz Benő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.