Önállósodási emlékmű

Esztelnek (Estelnic), Főút

Alternatív, helyi címek:Helytállási emlékmű


Avatás2016. január 24.


Sántha Imre Géza
2020.06.24. 22:52
Esztelnek egy felsőháromszéki székely község, melyet a dokumentumok legelőször 1332-ben említenek a pápai tizedjegyzékben. A XVII-ik századtól az itt megtelepedett ferences szerzeteseknek köszönhetően az 'Ezeréves határ' közelében lévő település fontos vallási, kulturális de akár még gazdasági szerepet is vállalt magára. Az 1968-as megyésítéskor a kommunista hatalom alatt, számos községet csatoltak nagyobbhoz, megfosztva az előbbieket az önállóbb státusuktól. Így volt ez Esztelnekkel is, mely Kézdiszentkereszt (Polyán) alárendeltségébe került. A 2000-es évek elején nyílt lehetőség arra, hogy több, korábbi község visszanyerje önállóságát. A nevezett község hosszas huzavona után 2005-ben nyerte vissza önkormányzatisági jogait.
Az itt bemutatott emlékmű az önállósodás 10-ik évfordulójára készült, de a székely helytállás, az ősök által kiharcolt és felépített szellemi és anyagi javak megbecsülésére figyelmeztető szimbólumként is beleivódik a nagy falu központi képébe. Egy tanulságos Kőrösi Csoma Sándor idézet került rá elölnézetére: "Tiszteld a múltat és éltesd tovább!".
Források:
Iochom István: Tíz éve önállósult Esztelnek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 7704. 2016 január 25.



Cím alapján hasonló

"Önállósodási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztelnek (Estelnic)
Feltöltő
Azonosító
407211
Feltöltve
2020.06.23. 22:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/2000 • 9.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.06.23. 22:03

"Önállósodási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztelnek (Estelnic)
Feltöltő
Azonosító
407212
Feltöltve
2020.06.23. 22:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.06.23. 22:04

"Önállósodási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztelnek (Estelnic)
Feltöltő
Azonosító
407213
Feltöltve
2020.06.23. 22:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ520/100 • 1/450 • 18.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.06.23. 22:04

"Önállósodási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztelnek (Estelnic)
Feltöltő
Azonosító
407214
Feltöltve
2020.06.23. 22:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/1100 • 7.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.06.23. 22:04

"Önállósodási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztelnek (Estelnic)
Feltöltő
Azonosító
407215
Feltöltve
2020.06.23. 22:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/600 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.06.23. 22:05

"Önállósodási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztelnek (Estelnic)
Feltöltő
Azonosító
407216
Feltöltve
2020.06.23. 22:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/250 • 11.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.06.23. 22:05

"Önállósodási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztelnek (Estelnic)
Feltöltő
Azonosító
407217
Feltöltve
2020.06.23. 22:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/600 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.06.23. 22:05

"Önállósodási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztelnek (Estelnic)
Feltöltő
Azonosító
407218
Feltöltve
2020.06.23. 22:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/1800 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.06.23. 22:06

"Önállósodási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztelnek (Estelnic)
Feltöltő
Azonosító
421845
Feltöltve
2020.10.25. 16:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ710/100 • 1/42 • 45.9mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.10.25. 16:37
Összesen 9 fotó

Műlap története

20.10.25. 16:37
1 új fotót töltöttem az "Önállósodási emlékmű" műlaphoz
20.06.24. 22:52
Sántha Imre Géza publikálta "Önállósodási emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.