Schwarcz-bérház domborművei

Budapest, VII. kerület, Király utca 51.
További képek a Fotólistában

Budapest
VII. kerület, Király utca 51.
A saroképület homlokzatán.

Felállítás1911

Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2020.06.23. 17:46
Az épületről kivételesen sok információt... legalábbis több cikket találtam. Ellentmondó információkat – ami a tervező(k) személyét illeti. Abban azonban valamennyi egyetért, az 1911-ben elkészült szecessziós bérpalota építtetője, egyben építésze Schwarcz Jenő volt – esetleg más kollégákkal társulva. A szóba jöhető nevek: Hikisch Rezső, Horváth Antal, ill. az Urbface számomra szimpatikus (de ismeretlen eredetű) információja szerint a homlokzaton látható domborműveket Fodor Gyula tervezte. Ezzel valamival közelebb kerülhetnék az alkotóhoz, de sajnos nem sikerült alátámasztani.
Az épület öt emeletes sarokház, ami ezen felül még egy műteremszinttel is rendelkezett. Itt lakott jó ideig az építtető is, sőt a tetőtérben létesített műtermet is ő használta.

Akárhogy is, a homlokzatot finoman elszórva, de mégis meglehetősen sok, ill. sokrétű díszítés jellemzi. Érdekes, hogy a két szabad oldal egyes motívumai mintha ismétlődnének, de nem teljes mértékben. Természetesen megtalálhatók a szecessziós stílusra annyira jellemző gyermekfigurák, akik virágfüzér alól-közül bukkannak ki, mintegy játszadozva velük. Ezt a kellemes életérzést megtöri egy szigorú tekintetű férfiú portréja, akit sajnos nem sikerült azonosítani. Persze, nem lenne idegen, ha az építtetőt ábrázolná. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az alatta lévő erkély domborműve egy épületet mutat. Ez a sarokház? Esetleg Schwarcz más műve?
A számunkra legfontosabb díszítmények mégis az építészet és társművészetei, a festészet és a szobrászat (!) szimbolikus megformálását mutató alakok jelentik. Az építészetet megjelenítő figura egy nőalak. Háttal áll a szemlélőnek, így nézve egy aktot látunk. A fal felől viszont egy szépen redőző lepel "fedi", kezében egy épületet tart, ami leginkább egy ókori építményt juttathat eszünkbe.
A társművészetek alakjait egy-egy férfiú testesíti meg. Érdekes, hogy mindketten szinte vadul támadnak művészetük tárgya felé. Erős, kidolgozott férfi aktot faragott a művész megformálásukra, arckifejezésük meglehetős elszántságot mutat. A festő "vásznán" nem látható az alkotás, talán még a felkészülés állapotában van. A szobrász kezében tartja művét, egy hölgy felfelé nyújtózkodó, mezítelen alakját.
Források:
https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2016/02/24/kiraly_utca_51
http://urbface.com/budapest/a-schwarcz-berhaz
http://lathatatlan.ovas.hu/index.htm?node=50585
http://www.szecessziosmagazin.com/budapesthely.php?kerulet=07&cim=kiraly-u-51&cimtxt=%20CIM
Déry Attila: Terézváros – Erzsébetváros; Budapest építészeti topográfia 3. p. 356.

Cím alapján hasonló

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406659
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.19. 16:31
2019. február

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406661
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 37.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.19. 16:31
2019. február

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406662
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 32.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.19. 16:31
2019. február

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406663
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 57.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.19. 16:31
2019. február

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406660
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

406665
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 5.7mm • ISO80

406666
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 41.1mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.19. 16:31
2019. február

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406664
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 46.1mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.19. 16:31
2019. február

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406667
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 80mm • ISO320

406668
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 11mm • ISO80

406669
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 46.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.19. 16:31
2019. február

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406670
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 34.5mm • ISO160

406671

406672
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.19. 16:31
2019. február

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406673
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.19. 16:33
2019. február

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406674
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • 9.8mm • ISO80

406677
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 12.4mm • ISO80

406676
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27mm • ISO80

406678
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 53.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.19. 16:33
2019. február

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406680
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 46.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.19. 16:33
2019. február

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406679
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 69.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.19. 16:33
2019. február

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
406675
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.06.19. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 117.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.19. 16:33
2019. február

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520136
Feltöltve
2023.03.27. 14:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/320 • 8.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.27. 14:47

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520137
Feltöltve
2023.03.27. 14:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/200 • 18.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.27. 14:47

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520138
Feltöltve
2023.03.27. 14:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/320 • 15.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.27. 14:47

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520139
Feltöltve
2023.03.27. 14:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ36/10 • 1/400 • 5.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.27. 14:47

"Schwarcz-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schwarcz Jenő (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520140
Feltöltve
2023.03.27. 14:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/320 • 12.5mm • ISO125

520141

520142
Feltöltve
2023.03.27. 14:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.27. 14:47
Összesen 29 fotó

Műlap története

23.03.27. 14:47
7 új fotót töltöttem a "Schwarcz-bérház domborművei" műlaphoz
23.03.20. 13:26
Megérintettem a "Schwarcz-bérház domborművei" alkotást
20.06.23. 17:46
Göröntsér Vera publikálta "Schwarcz-bérház domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.