Alessandria, Piazza della Libertà 17.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Panchina dell'amore
Angol cím:Loveseat

Alessandria
Piazza della Libertà 17.
Palazzo Ghilini kertjében

Felállítás1986

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
László Mária
2020.06.25. 07:17
Székely János Jenő olaszországi tartózkodása idején az egyik pietrasantai műhelyben sajátította el a korszerű kőfaragás technológiáját. Részt vett az alessandriai alkotótelepen.
A Szerelmesek padja című mobil szobra a barokk Palazzo Ghilini kertjébe került. Az épületben, melyet az Artportál tartományi közigazgatási palotának nevez, a Provincia, azaz nem a régió, hanem a megye (fotók: Azonosító 407292, AZ 407293) hivatalai működnek. [2] Emiatt a pontatlanság miatt épp három intézményt jártam körül: a regionálist, a városit, és végül a megyei intézményt.
A mobilszobor formája, mely különféle néven, többek között csevegő, kozőz (causeuse) tête-à-tête-ként is ismert, egy S alakú pad, ahol a két ülés úgy van kifaragva, hogy két személy egymással szemtől-szembe nézve közelről tud beszélgetni, ugyanakkor megtarthat egy szerény távolságot. A talapzata beton.
Barátja, Veres Péter szubjektív véleménye szerint "Az EROSZ (márvány, 1980—81), és a SZERELMESEK PADJA (márvány, mobil, 1986) az egyetemességet célozzák meg. A fizikafeladatok steril világát juttatják eszünkbe, azt a világot, ahol a lényeg a fontos. Nincs súrlódás, nincs közegellenállás, nincs gravitáció, nincsenek anyagi gondok, nincs sorskérdés, nincs...” [3]
Szignált, a címe nincs jelölve.
Források:
[1] Székely János Jenő
http://www.deakgyujtemeny.hu/site_dgy.cgi?a=kiallit-322&id=286
[2] Székely János Jenő
https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/4436
[3] Veres Péter: Jövőt remélő formák. Szubjektív gondolatok Székely János Jenő szobrairól
https://epa.oszk.hu/00400/00458/00096/1997honap12cikk1471.htm
További linkek
[1] Salvador Dalì-Jean Michel Frank: Sofa Gala
https://bdbarcelona.com/en/product/93
[2] Pietrasanta
https://www.kozterkep.hu/mappak/megtekintes/3997
[3] kozőz
Louis Aragon: Sziget a Szajnán. Budapest, Európa, 1971. 30. oldal

Tagi gyűjteményben
Határon túl
Tagi gyűjteményben
Határon innen

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407276
Feltöltve
2020.06.24. 15:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ42/10 • 1/60 • 8.5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.06.24. 15:19

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407277
Feltöltve
2020.06.24. 15:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO200

407278
Feltöltve
2020.06.24. 15:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.06.24. 15:19

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407279
Feltöltve
2020.06.24. 15:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

László Mária 20.06.24. 15:20

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407280
Feltöltve
2020.06.24. 15:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO160

407281

407282
Feltöltve
2020.06.24. 15:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

407283
Feltöltve
2020.06.24. 15:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.06.24. 15:21

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407284

407285

407287
Feltöltve
2020.06.24. 15:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.06.24. 15:23

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407290

407286

407275
Feltöltve
2020.06.24. 15:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ42/10 • 1/60 • 8.5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.06.24. 15:19

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407341
Feltöltve
2020.06.25. 12:35
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/50 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.06.25. 12:35

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407345
Feltöltve
2020.06.25. 12:36

László Mária 20.06.25. 12:36

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407344

407339
Feltöltve
2020.06.25. 12:35
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/100 • 4.2mm • ISO50

407289
Feltöltve
2020.06.24. 15:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.06.24. 15:23

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407340
Feltöltve
2020.06.25. 12:35
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/100 • 4.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.06.25. 12:35

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407342

407343
Feltöltve
2020.06.25. 12:36
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/100 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.06.25. 12:36

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407346
Feltöltve
2020.06.25. 12:36
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/306 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.06.25. 12:36

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

A mellékbejárat felől
Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407291
Feltöltve
2020.06.24. 15:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.06.24. 15:23
A mellékbejárat felől

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407288
Feltöltve
2020.06.24. 15:23
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.06.24. 15:23

Adalék vagy máshol

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Provincia [di Alessandria] (intézménynév)
Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407292
Feltöltve
2020.06.24. 16:40
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/2475 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.06.24. 16:40
Provincia [di Alessandria]...Teljes szövegProvincia [di Alessandria] (intézménynév)Kevesebb szöveg

"Szerelmesek padja" c. alkotás fotói

Palazzo Ghilini (Provincia di Alessandria, Prefettura di Alessandria)
Alkotó
Település
Alessandria
Feltöltő
Azonosító
407293
Feltöltve
2020.06.24. 16:40
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1980 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.06.24. 16:40
Palazzo Ghilini (Provincia...Teljes szövegPalazzo Ghilini (Provincia di Alessandria, Prefettura di Alessandria)Kevesebb szöveg
Összesen 27 fotó

Műlap története

20.06.25. 12:36
4 új fotót töltöttem a "Szerelmesek padja" műlaphoz
20.06.25. 12:35
4 új fotót töltöttem a "Szerelmesek padja" műlaphoz
20.06.25. 07:17
László Mária publikálta "Szerelmesek padja" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.