Páty, Erkel Ferenc utca 18.

Páty
Erkel Ferenc utca 18.

Avatás2019. október 6.


ocsovai andrás
2020.06.22. 00:04
A Pátyi Kurir írta 2019. novemberi számában, részlet:
Egy emléktábla története
"„A Levendula Ház helyén a Váradyak gazdatisztjének lakása állt, amit mi teljesen az eredeti mintájára építettünk föl, s a vakablak az eredeti épületen is ott és olyan volt. Csák Attila szépen elkészített, míves alkotása pedig pontosan befért!
A négy sor pedig ugyanaz, amit az iskola falára szánt. „Úgy gondolom, – fűzi hozzá – akik ezt a pár sort elolvassák, azok közül sokan kapnak megnyugvást, ha csak pillanatokra is.”

A domborműves emléktáblát Dr. Kovács János saját költségén készítette. [1]
Televíziós felvétel az avatásról, az ünnepi megemlékezésről:
http://budakornyekitv.hu/damjanich-janos-honvedtabornok-emlektablajanak-leleplezese-az-aradi-vertanuk-emleknapjan/

Páty egy szép-környezetű történelmi emlékhellyel gazdagodott. Csák Attila Damjanich bronz portréja és az annak készített alap nagyban hozzájárul a hely kellő ünnepélyességéhez.
Források:
[1] https://www.paty.hu/oldalso-menu/patyi-kurir/patyi-kurir/2019-november



Cím alapján hasonló

"Damjanich" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Páty
Feltöltő
Azonosító
406772
Feltöltve
2020.06.20. 14:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.20. 14:04

"Damjanich" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Páty
Feltöltő
Azonosító
406773
Feltöltve
2020.06.20. 14:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.20. 14:06

"Damjanich" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Páty
Feltöltő
Azonosító
406774
Feltöltve
2020.06.20. 14:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.20. 14:08

"Damjanich" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Páty
Feltöltő
Azonosító
406775
Feltöltve
2020.06.20. 14:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.20. 14:09

"Damjanich" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Páty
Feltöltő
Azonosító
406776
Feltöltve
2020.06.20. 14:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.20. 14:12

"Damjanich" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Páty
Feltöltő
Azonosító
406777
Feltöltve
2020.06.20. 14:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.20. 14:14

"Damjanich" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Páty
Feltöltő
Azonosító
406779
Feltöltve
2020.06.20. 14:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.20. 14:16

"Damjanich" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Páty
Feltöltő
Azonosító
406781
Feltöltve
2020.06.20. 14:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.20. 14:17

"Damjanich" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Páty
Feltöltő
Azonosító
406787
Feltöltve
2020.06.20. 14:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.20. 14:19

"Damjanich" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Páty
Feltöltő
Azonosító
406792
Feltöltve
2020.06.20. 14:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.20. 14:21

"Damjanich" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Páty
Feltöltő
Azonosító
406794
Feltöltve
2020.06.20. 14:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/100 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.06.20. 14:22
Összesen 11 fotó

Műlap története

20.06.22. 00:04
ocsovai andrás publikálta "Damjanich" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.