Pór Bertalan mellszobra

Budapest, III. kerület, Vörösvári út 101.

Angol cím:Bust of Bertalan Pór

Budapest
III. kerület, Vörösvári út 101.
Az épület előkertjében

Felállítás2016. május
Avatás1967. június 3.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Fekete István
2020.06.10. 09:17
2016 őszén a Vörösvári úton sétálva, az egykori Honvéd Élelmező Raktár főépületének előkertjében pillantottam meg ezt az addig ott nem látott bronz búsztöt. Pór Bertalanról természetesen hallottam, de fogalmam sem volt mi lehet a kapcsolódási pont Óbudával, s különösen az épülettel. Rövid internetes keresés után kiderült, hogy ez ugyanaz az alkotás, amelyik közel ötven éven át a Művészeti Szakszervezetek székháza, illetve a Rátkai Márton Klub előkertjében állt. Miután a székházat 2015-ben eladták és a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége átköltözött Óbudára, az előkert rendezését követően, 2016 májusában ott helyezték el másfél méteres talapzatával együtt a 77 cm-es bronz szobrot.

Az 1963-ban elhunyt Gyenes Tamás alkotását négy évvel halála után állították fel először a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének székháza előtt (hajdani Spitz-villa, VI. ker Városligeti fasor 38.). Felavatására június 3-án került sor; az ünnepségen Vass Imre, a Szövetség főtitkára mondott beszédet.

Pór Bertalan (1880-1964) a XX. századi magyar avantgárd festészet egyik nagy tehetségű művésze volt. A Mintarajziskolán Gyulay László volt a mestere. 1898-ban végzett, ezután Münchenben és Párizsban tanult tovább, s Hollósy Simon szabadiskoláját is látogatta. 1903-tól Budapesten dolgozott, a Műcsarnokban és a Könyves Kálmán Szalonban állított ki arcképeket nagy sikerrel. A Nyolcak alapító tagja. Az I. világháborúban frontrajzoló volt, az ott készült litográfiáit könyvben adták ki Brüsszelben 1916-ban. A Tanácsköztársaság alatt toborzó plakátokat tervezett, s a Művészeti Direktórium festőszakosztályának vezetője volt, amiért később emigrációba kényszerült; Szilácson élt, közben 1934-ben Párizsba, 1936-ban a Szovjetunióba látogatott. 1938-tól Párizsban telepedett le, a II. világháborúban részt vett a francia ellenállási mozgalomban. 1948-ban tért haza, s a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. Munkája mellett már keveset festett. Noha alkotásai között aktuálpolitikai képek is voltak, 1958-as utolsó képeinek egyikét tekintve, nem mondható, hogy átment volna szocreál-stílusba; e korszakának fő művei drámai erejű portrék. Munkácsy-díjas, kétszeres Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész.

Az alkotás elhelyezését nem igazán tartottam szerencsésnek, mivel a szobor így az épület és a kerítés közötti keskeny sávra néz, s ha valaki az utcáról tekinti meg, csak oldalról láthatja, sőt a város felől érkezők előbb a szobor hátával találkoznak...

Időközben a kerítés melletti bokrok magasra nőttek, a nagy forgalmú utca felől takarják a szobrot, valójában a bejárat mellől lehet megtekinteni a teljes alkotást. Ha ez volt az eredeti szándék, utólag már érthető a szobor ilyetén elhelyezése.
Források:
https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-VENkY0VMQ1lvVzRCVG03bDBTcEZRUT09
https://www.parlando.hu/2016/2016-2/Szekhaz.htm
https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%B3r_Bertalan
Angol leírás, sztori
Fekete István
2020.06.10. 09:17
Bust of Bertalan Pór (1880-1964) Hungarian painter, one of the most talented artists of the 20th century Hungarian avant-garde painting, founding member of the Hungarian art group "The Eight" in 1909. The bronze statue made by Tamás Gyenes is located in the garden of the Performing Arts Office of the Alliance of Art Unions in Budapest.

Közös gyűjteményben
Szobrok képzőművészekről

Cím alapján hasonló

"Pór Bertalan mellszobra" c. alkotás fotói

Pór Bertalan mellszobra az új helyen
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261734
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2016.12.13. 13:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 16.12.13. 13:33
2016. június
Pór Bertalan mellszobra az új helyen

"Pór Bertalan mellszobra" c. alkotás fotói

Pór Bertalan mellszobra az új helyen
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261735
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2016.12.13. 13:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ71/10 • 1/400 • ISO100

261733
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2016.12.13. 13:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ63/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 16.12.13. 13:33
2016. június
Pór Bertalan mellszobra az új helyen

"Pór Bertalan mellszobra" c. alkotás fotói

Pór Bertalan mellszobra az új helyén
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261732
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2016.12.13. 13:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ80/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 16.12.13. 13:32
2016. június
Pór Bertalan mellszobra az új helyén

"Pór Bertalan mellszobra" c. alkotás fotói

Részlet
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261736
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2016.12.13. 13:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ34/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 16.12.13. 13:34
2016. június
Részlet

"Pór Bertalan mellszobra" c. alkotás fotói

2020-ban a megnőtt bokrok miatt az utcáról már alig látni.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
405728
Feltöltve
2020.06.09. 10:29
EXIF információk...
Samsung / SM-A750FN
ƒ17/10 • 1/100 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 20.06.09. 10:29
2020-ban a megnőtt bokrok miatt az utcáról már alig látni.
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.08.25. 08:42
Megérintettem a "Pór Bertalan mellszobra" alkotást
20.06.23. 10:23
Megérintettem a "Pór Bertalan mellszobra" alkotást
20.06.10. 09:17
A közösség publikálta Fekete István "Pór Bertalan mellszobra" c. műlapját
20.06.10. 08:11
A "Pór Bertalan mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.