Abony, Ceglédi út 8. közelében
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Vértanúk emlékműve

Abony
Ceglédi út 8. közelében
A Ceglédi út és Dózsa György utca kereszteződés közelében.

Felállítás2001. szeptember 8.

Blaskó Sándor (közreműködő)

kalaposlány
2020.06.03. 05:21
Abonyban, a Ceglédi út elején egy egészalakos Jézus szobrot láthatunk az út széli füves területen, egy hatalmas tölgyfa közelében. A nagyméretű szobrot Blaskó Sándor abonyi szobrászművész készítette 2001-ben, a korábban itt állott Vértanúk szobor másolataként. A szobor talapzatán két márványtábla látható. Az egyiken olvasható: „Istenért, hazáért, vértanúhalált szenvedtek 1919. május 3-ik napján / Sarudi Battik Béla, Piros Jenő, K. Molnár József, Telek Fehér Mihály, Lajcsák István, Dohy Gábor / Nemzetek jóléte, élők keze, gondja, dicsősége, mártírok homlokára fonva.”

A talapzaton levő kisebb márványtáblán olvasható: „A Vértanúk emlékműve, melyet vitéz nagybányai Horthy Miklós jelenlétében avattak fel 1921. május 6-án. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint Abony város önkormányzatának támogatásával került helyreállításra 2001. szeptember 8-án.”

Az eredeti Vértanúk szobrot Vass Viktor szobrászművész készítette 1921-ben, és a kivégzés helyszínén állították fel, ahol vitéz nagybányai Horthy Miklós avatta fel. A szobrot a község hat áldozatának emlékére állították, kiket a vésztörvényszék az 1919-es események után kivégeztetett. Az eredeti szoborról fénykép található az első forrásban. Ezt a szobrot 1945-ben eltávolították. A rk. plébánia udvarán őrzött, megrongálódott eredeti szobor mását faragta ki mészkőből Blaskó Sándor abonyi szobrászművész., s ezt helyezték el az eredeti szobor helyére 2001-ben. Így az abonyi Vértanúk szobra ismét méltó helyén látható. A Vértanúk szobra mellett egy hatalmas tölgyfa áll, melyről az a történet szól, miszerint az eredeti szobor 1945. évi elbontása után ültették az emlékező abonyi lakosok.
Források:
A Vértanúk szobor ismertető és fénykép az eredeti szoborról is: Abony Városi Hírek portál: https://www.abony.hu/page.php?4
A Vértanúk szoborról: Györe Pál: Szobrok, emlékművek, emléktáblák: https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_PEST_Pmmf_05/?query=v%C3%A9rtan%C3%BAk%20szobra%2C%20abony&pg=290&layout=s

kalaposlány műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405130
Feltöltve
2020.06.02. 19:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.02. 19:13

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405126
Feltöltve
2020.06.02. 19:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.02. 19:03

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405135
Feltöltve
2020.06.02. 19:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.02. 19:16

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405131
Feltöltve
2020.06.02. 19:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.02. 19:15

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405125
Feltöltve
2020.06.02. 19:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.02. 19:02

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405138
Feltöltve
2020.06.02. 19:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.02. 19:19

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405136
Feltöltve
2020.06.02. 19:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.02. 19:17

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405141
Feltöltve
2020.06.02. 19:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.02. 19:20

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405137
Feltöltve
2020.06.02. 19:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.02. 19:18

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405140
Feltöltve
2020.06.02. 19:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.02. 19:20

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405151
Feltöltve
2020.06.02. 19:22

kalaposlány 20.06.02. 19:22

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405143
Feltöltve
2020.06.02. 19:21

kalaposlány 20.06.02. 19:21

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405142

405139
Feltöltve
2020.06.02. 19:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.02. 19:19

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405144
Feltöltve
2020.06.02. 19:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.02. 19:21

"Vértanúk szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorBlaskó Sándor (közreműködő)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
405150
Feltöltve
2020.06.02. 19:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.06.02. 19:22
Összesen 16 fotó

Műlap története

20.06.03. 05:21
kalaposlány publikálta "Vértanúk szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.