Szent József a gyermek Jézussal

Ibafa, Kossuth Lajos utca 5.
További képek a Fotólistában

Ibafa
Kossuth Lajos utca 5.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Keszthelyi Sándor
2020.05.19. 20:19
Ibafa római katolikus temploma a Szentháromság tiszteletére épült. A templom mögött, azaz északi irányban van a plébánia épülete. Ez 1860 körül épült, a mindenkori ibafai plébános lakhelye volt. A plébániahivatal működését itt már 1973-ban megszüntették. Persze a régi épület helyben maradt. Az épületet 2015-ben felújították és szállóként használják, a neve "Paplak Vendégház".

Az épület déli falán (középen és jó magasan) egy félköríves záródású falfülkében egy kis szobor látható. Egy egészalakos álló férfi áll, szakállasan, bal karján egy szál virággal, láthatóan egy liliommal. Jobb karján egy gyermeket tart. Jól felismerhetően itt Szent József és a kis Jézus alakjait láthatjuk.

A kétalakos szobor nem bájos, nem negédes, nem tűnik egyházi boltban vásárolható kegytárgynak. József arca igen elszánt, komor, majdnem marcona. A gyermek Jézus arca is inkább felnőttes.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.

Cím alapján hasonló

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Ibafa
Feltöltő
Azonosító
404028
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.05.19. 20:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ470/100 • 1/950 • 15.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.19. 20:12
2016. március

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Ibafa
Feltöltő
Azonosító
404029
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.05.19. 20:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/420 • 5.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.19. 20:13
2016. március

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Ibafa
Feltöltő
Azonosító
404030
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.05.19. 20:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/420 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.19. 20:13
2016. március

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Ibafa
Feltöltő
Azonosító
404031
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.05.19. 20:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ520/100 • 1/900 • 21.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.19. 20:14
2016. március

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Ibafa
Feltöltő
Azonosító
404032

404033
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.05.19. 20:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ800/100 • 1/320 • 10mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.19. 20:15
2016. március

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Ibafa
Feltöltő
Azonosító
404034
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.05.19. 20:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ800/100 • 1/320 • 10mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.19. 20:16
2016. március

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Ibafa
Feltöltő
Azonosító
404036
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.05.19. 20:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ470/100 • 1/950 • 15.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.19. 20:18
2016. március

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Ibafa
Feltöltő
Azonosító
404037
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2020.05.19. 20:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ800/100 • 1/320 • 10mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.19. 20:18
2016. március
Összesen 9 fotó

Műlap története

20.05.19. 20:19
Keszthelyi Sándor publikálta "Szent József a gyermek Jézussal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.