Vásárosdombó, Szabadság tér.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Immaculata-szobor, Kígyótipró Asszony

Vásárosdombó
Szabadság tér.
A templom melletti kálvária végén áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Keszthelyi Sándor
2020.05.26. 20:47
Vásárosdombó r. k. temploma Szent Márton tiszteletére szentelt. Barokk stílusban épült 1789-ben. A templom bejárata nyugaton van, a szentélye keleten. A templom északi oldalán egy nagy területű templomkert van, amely csaknem körüljárható, sőt bejárható és átjárható.

A templom északi falánál három kőkereszt áll, a három megfeszített szobrával. A két szélsőn a latrok, középen Jézus van. Innentől a kert két oldalán egy kálváriát láthatunk: balra 7, jobbra 7, összesen 14 stáció kis építményei sorakoznak, rajtuk kis domborműves táblákkal.

Mindezek tengelyében, azaz a stációsorok között egy Mária-szobor áll. Ez van a templomtól legmesszebb, már csaknem a főtérnél és az iskolánál, a közterületről jól láthatóan.

Szűz Mária szobra homokkőből faragott és színesre festett. Válláig érő hosszúságú göndörödő haja van. Karjait összefonja. Mozgalmas ruházata világoskékre festett.

Mária a glóbusz jelképező félgömbön van. Különleges módon a glóbusz tényleg földgömb, mert felületén a kontinensek rajzolata is ott van. A tengerek kékek, a szárazföldek barnák. Európa, Ázsia, Ausztrália, Észak-Amerika egészen – Afrika és Dél-Amerika félig látszik.

A földgömbön egy kígyó tekereg. Szájában egy alma van, szárával és leveleivel. Mária jobb lábával a kígyó fején tapos, míg bal lábával egy holdsarlón áll.

A talapzat északi oldalára ezt a feliratot festették: SZŰZ MÁRIA VILÁG KIRÁLYNŐJE KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

Mária szobra stílusa és kopottsága miatt réginek, legalább XIX. századinak tűnik. Viszont láthatóan nem elhanyagolt és élénk színeit tekintve nem régen festhették újra.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szűz Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Vásárosdombó
Feltöltő
Azonosító
404654
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2020.05.26. 20:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ380/100 • 1/500 • 7.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.26. 20:18
2016. május

"Szűz Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Vásárosdombó
Feltöltő
Azonosító
404655
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2020.05.26. 20:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

404656
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2020.05.26. 20:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.26. 20:19
2016. december

"Szűz Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Vásárosdombó
Feltöltő
Azonosító
404657
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2020.05.26. 20:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.26. 20:19
2016. december

"Szűz Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Vásárosdombó
Feltöltő
Azonosító
404658
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2020.05.26. 20:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.26. 20:20
2016. december

"Szűz Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Vásárosdombó
Feltöltő
Azonosító
404659
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2020.05.26. 20:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.26. 20:20
2016. december

"Szűz Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Vásárosdombó
Feltöltő
Azonosító
404660
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2020.05.26. 20:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ380/100 • 1/300 • 7.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.26. 20:21
2016. május

"Szűz Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Vásárosdombó
Feltöltő
Azonosító
404661
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2020.05.26. 20:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ370/100 • 1/400 • 5.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.26. 20:21
2016. május

"Szűz Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Vásárosdombó
Feltöltő
Azonosító
404662
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2020.05.26. 20:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/125 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.26. 20:22
2016. december

"Szűz Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Vásárosdombó
Feltöltő
Azonosító
404663
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2020.05.26. 20:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ490/100 • 1/250 • 17mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.26. 20:23
2016. május

"Szűz Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Vásárosdombó
Feltöltő
Azonosító
404664
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2020.05.26. 20:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/250 • 12.1mm • ISO100

404665
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2020.05.26. 20:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ370/100 • 1/340 • 5.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.26. 20:24
2016. május

"Szűz Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Vásárosdombó
Feltöltő
Azonosító
404666
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2020.05.26. 20:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/250 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.26. 20:25
2016. december

"Szűz Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Vásárosdombó
Feltöltő
Azonosító
404667
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2020.05.26. 20:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.26. 20:25
2016. december

"Szűz Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Vásárosdombó
Feltöltő
Azonosító
404668
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2020.05.26. 20:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.26. 20:26
2016. december

"Szűz Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Vásárosdombó
Feltöltő
Azonosító
404669
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2020.05.26. 20:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ370/100 • 1/200 • 5.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.26. 20:39
2016. május
Összesen 16 fotó

Műlap története

20.05.26. 20:47
Keszthelyi Sándor publikálta "Szűz Mária-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.