Szolnok, Hild tér
További képek a Fotólistában

Szolnok
Hild tér
A szolnoki Hild téri zenélő harangtorony közelében.

Avatás2018. április 16.

Cziráki Róbert (kőfaragó, közreműködő)

kalaposlány
2020.05.13. 19:34
A szolnoki Hild téren, a zenélő torony közelében, egy emlékkövet avattak 2018. április 16-án, a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapján.

A márvány emlékkövön Szabó Imrefia Béla szobrászművész kicsiny bronz domborműve, egy szegre akasztott sárga csillagos kabát látható. Az alatta levő emléktábla felirata: „Emléktábla / Ezen a helyen állt 100 évig / az 1855-ben épült / első zsidó templom / és elemi iskola. / 1944-ben ide zsúfolták / majd innen hurcolták / a megsemmisülésbe / zsidó polgártársainkat. / Az emléktáblát állíttatták: / 2000. 06. 25-én: Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala – Szolnoki Zsidó Hitközség.”

Ezt az emléktáblát eredetileg a közeli Hotel Pelikán homlokzatára helyezték el 2000-ben, de az épület átépítése miatt eltávolították onnan. Ezért a 2018-ban felavatott emlékkövön nyert új elhelyezést.

Az emlékkő másik oldalán levő márványtáblán magyar és héber nyelven olvasható: „A mélységből szólítalak Örökkévaló! Íme, nem szunnyad, és nem alszik Izrael őrzője.”
E felirat felett egy hétágú gyertyatartó, az ősi zsidó szimbólum, a menóra látható.

Ezen az oldalon az alsó rész jobb oldalán, egy kis réztáblán olvasható: ”Állíttatta B.D., készítette: Cziráki Róbert.” Cziráki Róbert szolnoki műköves és épületszobrász.

Az emlékkövet Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott, Szalay Ferenc polgármester, Róna Tamás rabbi, Berman Dávid a Szolnoki Zsidó Hitközség elnöke és Szabó Imrefia Béla szobrászművész leplezte le. Az ünnepségen részt vett a magyar zsidóság képviseletében Heisler András, a Mazsihisz elnöke, valamint Feldmájer Péter, a Mazsihisz Közép-Magyarországi Területi Csoportjának elnöke.
Források:
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtárportál: http://www.zounuk.hu/hu/wiki/getto-emlekko-szolnok
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal portálja: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/jasz-nagykun-szolnok/hirek/a-holokauszt-magyar-aldozataira-emlekeztek

kalaposlány műlapja


Cím alapján hasonló

"Gettó emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó Imrefia BélaCziráki Róbert (kőfaragó, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
403719
Feltöltve
2020.05.13. 18:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.13. 18:17

"Gettó emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó Imrefia BélaCziráki Róbert (kőfaragó, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
403718
Feltöltve
2020.05.13. 18:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.13. 18:15

"Gettó emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó Imrefia BélaCziráki Róbert (kőfaragó, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
403720
Feltöltve
2020.05.13. 18:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.13. 18:18

"Gettó emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó Imrefia BélaCziráki Róbert (kőfaragó, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
403729
Feltöltve
2020.05.13. 18:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.13. 18:52

"Gettó emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó Imrefia BélaCziráki Róbert (kőfaragó, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
403728
Feltöltve
2020.05.13. 18:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.13. 18:49

"Gettó emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó Imrefia BélaCziráki Róbert (kőfaragó, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
403721
Feltöltve
2020.05.13. 18:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.13. 18:18

"Gettó emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó Imrefia BélaCziráki Róbert (kőfaragó, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
403723
Feltöltve
2020.05.13. 18:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.13. 18:19

"Gettó emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó Imrefia BélaCziráki Róbert (kőfaragó, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
403725
Feltöltve
2020.05.13. 18:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.13. 18:20

"Gettó emlékkő" c. alkotás fotói

Az emlékkövet Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott, Szalay Ferenc polgármester, Róna Tamás rabbi, Berman Dávid a Szolnoki Zsidó Hitközség...Teljes szövegAz emlékkövet Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott, Szalay Ferenc polgármester, Róna Tamás rabbi, Berman Dávid a Szolnoki Zsidó Hitközség elnöke és Szabó Imrefia Béla szobrászművész leplezte le. Háttal áll az alkotó.Kevesebb szöveg
Alkotó
Szabó Imrefia BélaCziráki Róbert (kőfaragó, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
403726
Forrás
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/jasz-nagykun-szolnok/hirek/a-holokauszt-magyar-aldozataira-emlekeztek
Évszám
2018
Feltöltve
2020.05.13. 18:34
Képinfó
Alkotó a képen
(Szabó Imrefia Béla)
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.13. 18:34
2018
Az emlékkövet Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott, Szalay Ferenc polgármester, Róna Tamás...Teljes szövegAz emlékkövet Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott, Szalay Ferenc polgármester, Róna Tamás rabbi, Berman Dávid a Szolnoki Zsidó Hitközség elnöke és Szabó Imrefia Béla szobrászművész leplezte le. Háttal áll az alkotó.Kevesebb szöveg

"Gettó emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó Imrefia BélaCziráki Róbert (kőfaragó, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
409324
Feltöltve
2020.07.15. 16:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ52/10 • 1/60 • 26.9mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.07.15. 16:30
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.07.01. 15:49
Megérintettem a "Gettó emlékkő" alkotást
22.08.20. 17:30
Megérintettem a "Gettó emlékkő" alkotást
22.08.16. 12:50
Megérintettem a "Gettó emlékkő" alkotást
20.07.15. 16:30
1 új fotót töltöttem a "Gettó emlékkő" műlaphoz
20.07.04. 18:51
Megérintettem a "Gettó emlékkő" alkotást
20.05.13. 19:34
kalaposlány publikálta "Gettó emlékkő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.