Szombathely, Béke tér 7.
További képek a Fotólistában

Szombathely
Béke tér 7.
A Herényiek Háza udvarán van.

Készítés2010. július


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Keszthelyi Sándor
2020.04.24. 04:56
Herény önálló falu volt. Főterén a római katolikus templom, a Gothard család kastélya, a világháborús emlékmű van és egy 1932-ben épített Kultúrház. Herényt 1950-ben Szombathelyhez csatolták, de az épületnek megmaradt a kulturális rendeltetése. 1996-től a Herényi Kulturális és Sportegyesület működteti. 2007-ben átépítették, kibővítették és felújították az egykori kultúrházat. A neve "Herényiek Háza" lett. Az utca felőli homlokzat még emlékeztet az 1932-esre, balra a kapu egész nap nyitva.

Az épület udvari képe már modern. A belső udvar és kert tele van fából faragott alkotásokkal, amelyeket nagyrészt a 2010. július 26-30-iki fafaragó tábor résztvevői készítettek és hagytak itt. Van köztük több kopjafa, de van néhány szobor fából faragva, ami más jellegű.

Egy L-alakú alkotást is láthatunk. Két elem alkotja, egyik vízszintes, a másik rá merőlegesen: függőleges helyzetű. Négy csavarral rögzítették egyiket a másikhoz.

Mindkét elemet hullámosra faragták és az éleiket legömbölyítették. Az alkotás címe itt nincs feltüntetve. Vízszintes és függőleges. Lent és fent. Csendesen haladás és magasba törekvés.

A vízszintes elemre az alkotó belevéste a nevét: VÁRHELYI GYURKA. És ott az évszám is: 2010.

"Az albertirsai Várhelyi György, számos köztéri szobor alkotója, hullámos padot farag juharfából." – olvasható a 2010-es fafaragó tábor leírásában.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://www.vaol.hu/cimlapon/szobrok-fabol-ajandekba-fafarago-ferfiak-es-holgyek-a-herenyiek-haza-udvaran-1242343/



Cím alapján hasonló

"Hullámos pad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402338
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.04.24. 04:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/320 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.04.24. 04:08
2017. április

"Hullámos pad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402339
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.04.24. 04:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.04.24. 04:09
2017. április

"Hullámos pad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402340
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.04.24. 04:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.04.24. 04:09
2017. április

"Hullámos pad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402341
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.04.24. 04:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.04.24. 04:10
2017. április

"Hullámos pad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402342
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.04.24. 04:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.04.24. 04:10
2017. április

"Hullámos pad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402343
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.04.24. 04:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.04.24. 04:11
2017. április

"Hullámos pad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402344
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.04.24. 04:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.04.24. 04:12
2017. április

"Hullámos pad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402345
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.04.24. 04:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.04.24. 04:12
2017. április

"Hullámos pad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402346
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.04.24. 04:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/100 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.04.24. 04:13
2017. április

"Hullámos pad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402347
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.04.24. 04:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/80 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.04.24. 04:13
2017. április

"Hullámos pad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402348
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2020.04.24. 04:14
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/200 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.04.24. 04:14
2017. április
Összesen 11 fotó

Műlap története

20.04.24. 04:56
Keszthelyi Sándor publikálta "Hullámos pad" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.