Szentendre, Kossuth Lajos utca

Állapot: Lebontott

Angol cím:Garden – Networks

Szentendre
Kossuth Lajos utca
A Posta előtt, a parkban állt.

Elbontás2018. szeptember 2.
Avatás2018. június 9.

TundeK62
2020.04.03. 15:34
A 2018-as szentendrei Public Art pályázat győztes alkotásai közül hármat állítottak ki, a posta előtti téren. Kettőt már bemutattam, ez a harmadik, az utolsó, még feltöltetlen volt. Lefotóztam ugyan, de mivel az alkotás főként szöveges részeket tartalmazott, gondolatokat a kertről, így nem is nagyon izgattam magam a feltöltésen.

"A felhívásra huszonnégy pályázótól harmincegy pályamű érkezett. Közülük a zsűri (Boros Lili művészettörténész, Csontó Lajos képzőművész, Farkas Ádám szobrászművész, Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója, Szabó Noémi művészettörténész, az FMC Képzőművészeti Főosztályának vezetője) végül három projektet választott ki megvalósításra...
Nagy Barbara (1976) képzőművész 2005-ben végezte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, majd ugyanitt kapta meg a DLA fokozatot 2009-ben. A kortárs művészeti élet aktív résztvevője, művei hazai és külföldi gyűjteményekben egyaránt megtalálhatóak. Szentendrén alkot.

Nagy Barbara díjnyertes alkotása elmélyült befogadást igényel. Az egymással összeköttetésben lévő és hálózatot alkotó apró üvegházakból álló, vadszőlővel befuttatott installációján az ideális kert különböző koncepcióiról, nézőpontjairól olvashatunk. Nagy Barbara finom, konceptuális műve egy kertről készült kertideáját fogalmazza meg."
Források:
https://szentendre.hu/program/muveszet-a-szabadban-csurka-eszter-nagy-barbara-toth-eszter/
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/nagy-barbara-8179/

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kert – Hálózatok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
400472
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.03.23. 19:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.23. 19:21
2018. június

"Kert – Hálózatok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
400471
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.03.23. 19:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/320 • 11mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.23. 19:21
2018. június

"Kert – Hálózatok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
400474
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.03.23. 19:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • 17.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.23. 19:21
2018. június

"Kert – Hálózatok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
400473
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.03.23. 19:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

400475
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.03.23. 19:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

400477

400476

400478
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.03.23. 19:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.23. 19:21
2018. június

"Kert – Hálózatok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
400479

400480

400481
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.03.23. 19:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.23. 19:24
2018. június
Összesen 11 fotó

Műlap története

20.04.03. 15:34
TundeK62 publikálta "Kert – Hálózatok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.