Bombázások áldozatainak emléktáblája

Szolnok, Jubileum tér 1/a.
További képek a Fotólistában

Szolnok
Jubileum tér 1/a.
Az egykori légoltalmi épület falán, a vasutas művelődési ház épülete...Teljes szövegAz egykori légoltalmi épület falán, a vasutas művelődési ház épülete mögött, ha a szolnoki vasútállomás mellett kiállított mozdony felé közeledünk.Kevesebb szöveg

Avatás2016. június 1.

kalaposlány
2020.03.30. 12:07
Olvastam, hogy az 1944. évben történt szolnoki bombázások áldozatai tiszteletére emléktáblát avattak az egykori szolnoki légoltalmi épület falán, 2016. június 1-én. Ez az épület, melyen az emléktáblát láthatjuk, a vasutas művelődési ház épülete mögött található meg, ha a szolnoki vasútállomás mellett kiállított mozdony felé közeledünk.

A rávetődő erős napfényben kel igazán életre az emléktáblán levő, kis mérete ellenére gazdag tartalommal, részletesen megmintázott bronz dombormű. Ezért megvártam, hogy a délutáni órákban tudjak a helyszínre menni, amikor az éppen odaérkező napsugarakat fényében készült fényképeken láttathassam ennek, a város életében tragikus napnak, méltó módon emléket állító alkotást.

A gránit emléktábla bronz domborművének felső részén egy bombázó repülőgépről bombák esnek a városra, a vasútállomásra. Itt volt a súlyos bombázás egyik fő célpontja. A domborművön, a régi vasútállomás felismerhető épülete előtt, a felszaggatott sínekről kifordult, egymásra torlódott vasúti vagonok láthatóak. Az előtérben egy légoltalmi szolgálatos tart a karjaiban egy kicsi gyermeket, menti, viszi biztonságos helyre. Talán a második forrásban szereplő történetet jelenítette meg a szobrász, és ezen keresztül a bombázások alatt segítő emberek áldozatvállalása előtt is tisztelgett.

Az emléktáblát Pogány Gábor Benő szobrászművész tervezte, s készítette, amint ezt a forrásokban olvasni lehet. A szobrász, egy kis méretű, de ennek ellenére, aprólékos gondossággal megtervezett és megvalósított domborműben jelenítette meg a nevezett bombázás tragikusságát.

A dombormű felett olvashatjuk: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország…/Radnóti Miklós/”.

A dombormű alatti szöveg: „1944-ben, Szolnok városában a szövetséges légierők bombatámadásai során életüket vesztett polgári lakosok, vasutasok, magyar és német katonák, valamint a mentést és kárelhárítást hősies bátorsággal végző tűzoltók és légoltalmi szolgálatosok emlékére állította Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség. 2016”.

1944. év folyamán több alkalommal támadták az amerikai bombázók a szolnoki vasutat és a szolnoki repülőteret, mint azt a második forrásban olvashatjuk. A pályaudvarra és környékére hatszáz rombolóbomba hullott, a repülőtérre körülbelül nyolcezer repeszbombát dobtak. ezen év során, több alkalommal érte bombatámadás Szolnokot, a városközpont teljesen megsemmisült, a megyeszékhely romvárossá vált, alig másfél-ezren lézengtek a romok között, aki tehette elmenekült. E tragikus időszak áldozatainak 2016-ig nem volt emléktáblája Szolnok városában. Ezért határozta el a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség, a 2016. március 1-i, a Polgári Védelem Világnapja alkalmából tartott megemlékezésen, az emléktábla állítását.
Források:
http://www.zounuk.hu/hu/wiki/bombazasok-aldozatainak-emlektablaja-szolnok
http://jnszmpvsz.hu/news.php?readmore=44
http://jnszmpvsz.hu/print.php?type=N&item_id=40

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
400964
Feltöltve
2020.03.30. 10:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.30. 10:50

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
400970
Feltöltve
2020.03.30. 10:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.30. 10:56

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
400965
Feltöltve
2020.03.30. 10:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.30. 10:51

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
400963
Feltöltve
2020.03.30. 10:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.30. 10:48

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
400967
Feltöltve
2020.03.30. 10:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.30. 10:52

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
400968

400969
Feltöltve
2020.03.30. 10:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.30. 10:53

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Az emléktábla avatása utáni díszőrség.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
400972
Forrás
http://jnszmpvsz.hu/news.php?readmore=44
Fotózva
2016. június
Évszám
2016
Feltöltve
2020.03.30. 11:48
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/366 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.30. 11:48
2016. június
Az emléktábla avatása utáni díszőrség.

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Az emléktábla leleplezése.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
400973
Forrás
http://jnszmpvsz.hu/news.php?readmore=44
Fotózva
2016. június
Évszám
2016
Feltöltve
2020.03.30. 11:48
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/527 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.30. 11:48
2016. június
Az emléktábla leleplezése.

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
516563
Feltöltve
2023.02.14. 16:12
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/50 • 6mm • ISO68

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.14. 16:12

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
516564
Feltöltve
2023.02.14. 16:12
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/50 • 6mm • ISO124

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.14. 16:12

"Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
516565
Feltöltve
2023.02.14. 16:12
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/33 • 6mm • ISO373

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.14. 16:12
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.02.14. 16:12
3 új fotót töltöttem a "Bombázások áldozatainak emléktáblája" műlaphoz
23.02.12. 07:54
Megérintettem a "Bombázások áldozatainak emléktáblája" alkotást
20.03.30. 12:07
kalaposlány publikálta "Bombázások áldozatainak emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.