Román katona emlékműve

Nagybánya (Baia Mare), Strada Crișan 9.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Monumentul Ostașului Român
Angol cím:Monument of Romanian soldier

Nagybánya (Baia Mare)
Strada Crișan 9.
A Klastrom réten áll.

Avatás1959. augusztus 23.

TundeK62
2020.04.03. 18:20
2014-ben, miközben autóztunk Debrecenből Nagybányára, végig az útikönyvet olvasgattam. Abban láttam meg azt a leírást, ami arra késztetett, hogy sétáljunk el az egykori Klastromrétre, ahol a Nagybányai Festőiskola alkotói festették a képeiket. Szerencsénk volt, éppen a városnapon, június első hétvégéjén mentünk, és meg tudtuk nézni előtte a múzeumot is.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyb%C3%A1nyai_m%C5%B1v%C3%A9sztelep
A helyet akár kultikus helyként is fel lehet fogni, már ami a magyar képzőművészetben betöltött szerepét illeti. Ezért is kaptam fel a fejem az útikönyv ezen soraira: "Az egykor érintetlen természeti szépségű Klastrom-rét határát ma a román katona emlékműve jelzi. A monumentális beton emlékmű előtt éveken át még a legnagyobb téli fagyban is gyakran lehetett látni miséző görög katolikusokat, akik így fejezték ki tiltakozásukat az ellen, hogy az 1948-as erőszakos egyházegyesítéskor elvett templomaikat nagyon lassan és csak részben kapták vissza az ortodox egyháztól."
Az úti leírások némelyike azt írja, hogy a Klastromréten van a nagybányai skanzen, de ez nem igaz. A rét fölötti domboldalon láthatóak a népi építészet remekei. A réten, először kisebb, majd nagyobb sportlétesítmények, és strand épült 1920 után...

Találtam egy nagyon érdekes doktori értekezést.
Henning Anna Imola írta a Szent István Egyetem doktori iskolájában: A TÁJ ÉS A VÁROSI SZABADTEREK SZEREPE NAGYBÁNYA FESTŐVÁROS FEJLŐDÉSÉBEN címmel, 2018-ban. Ebből egy idézet a területről: "A Klastromrét sem kerülte el a beépítést: 1950-es évek derekán felavatták a városi sportpályát, később mellé építik a városi strandot. Szintén az ötvenes évek végén felépítik a nyári színházat, mely a város éghajlata miatt használhatatlan, így néprajzi múzeumot alakítottak ki benne. Az
1980-as évek közepén készített városépítészeti terv mutatja, hogy a Klastrommező egységét további utakkal szabták fel. 1959-ben a jégpályával szemben levő, a látvány szempontjából a Klastromréttel egységet alkotó területen leleplezik a hatalmas Román Katona Emlékművét. Az egykori festői mezőt teljes képzavar jellemzi. "
A dolgozatban szerepelt egy számomra megdöbbentő adat is: kutatások igazolják, hogy a nagybányai festőiskola évei, működése alatt, közel 100 ezer festmény született erről az egykori rétről...

A lengyel származású, de román szobrász emlékműve valóban hatalmas. Közelről, még félelmetesnek is mondanám. A szoboralakok legalább kétszeres életnagyságúak. Mégis lefotóztam, és nem képzőművészeti szépsége és jelentősége miatt töltöm föl, hanem elrettentésként. Mit is csináltak szomszédaink az ötvenes évek végén az egykori magyar területekkel; hogyan, milyen módszerekkel rombolták, akár a természeti környezetet is...
A doktori értekezés egy fantasztikus olvasmány – csak ajánlani tudom annak, aki egy kicsit is érdeklődő.
Azt hiszem, az emlékműről a képek sokat beszélnek.
Források:
Erdély útikönyv (Bp. 2005): 421. p.
https://szie.hu/sites/default/files/henning_anna_imola_ertekezes.pdf
A szobrászról: https://ro.wikipedia.org/wiki/Andrei_Ostap

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Háttérben a várost övező hegyekkel
Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401148
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/640 • 25mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június
Háttérben a várost övező hegyekkel

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401149
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/400 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401150
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/1250 • 11.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401151
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/1000 • 21.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401152
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/1000 • 12.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401153
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/640 • 6.3mm • ISO125

401154
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/400 • 9.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401155
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/640 • 9.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401156
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/400 • 19.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401157
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1000 • 6.3mm • ISO125

401158

401159
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/800 • 10.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401160
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1000 • 8.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401161
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/800 • 6.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401162
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/400 • 16.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401163
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/640 • 12.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401164
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/800 • 12.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401165
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/500 • 12.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401166

401167

401168
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1250 • 6.3mm • ISO125

401169
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/640 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401170

401171
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2020.04.02. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/1000 • 9.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.02. 22:57
2014. június

Archív fotók

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401390
Forrás
Képeslap
Évszám
1963
Feltöltve
2020.04.06. 14:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.04.06. 14:12
1963, Archív felvétel

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401391
Forrás
Képeslap
Évszám
1964
Feltöltve
2020.04.06. 14:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.04.06. 14:12
1964, Archív felvétel

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401392
Forrás
Képeslap
Évszám
1972
Feltöltve
2020.04.06. 14:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.04.06. 14:12
1972, Archív felvétel

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401393

Archív felvétel

401394

401395

Adalék vagy máshol

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
401396
Forrás
Dolgozó Nő, 1965 október 1. (21. évfolyam, 10. szám)
Feltöltve
2020.04.06. 14:15
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.04.06. 14:15
Archív felvétel
Összesen 31 fotó

Műlap története

20.04.06. 14:15
1 új fotót töltöttem a "Román katona emlékműve" műlaphoz
20.04.06. 14:12
3 új fotót töltöttem a "Román katona emlékműve" műlaphoz

20.04.03. 18:20
A közösség publikálta TundeK62 "Román katona emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.