Budapest, X. kerület, Népliget, Könyves Kálmán körút

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Béke-kút

Budapest
X. kerület, Népliget, Könyves Kálmán körút
A Plnetáriummal szemben VOLT.

Felállítás1986
Felállítás1896
Felállítás1805


Előzmény
Nőalak-szobor
Göröntsér Vera
2020.03.16. 18:33
A kút és a rajta látható nőalak fordulatos történetének közbenső, de igencsak fontos állomását örökíti meg ez a műlap.
Kezdetben volt az Oroszlános kút, amelyet Kasselik Fidél tervezett és a szintén általa tervezett Terézvárosi plébániatemplom elé állították fel. A kút akkor funkcionális feladatokat látott el. Később – szépítésként Hild József tervei alapján átépítették és "megkoronázták" egy nőalakkal, mégpedig Canova Béke című alkotásának másolatával, aminek eredetije Szentpétervárról ismert. Eltérés, hogy a szárnyas nőalak az oszlop helyett vesszőkötegre támaszkodva áll, lábánál egy kígyó tekereg, amit éppen eltaposni készül. [1] Az eredetit (ami a másolat) Bauer Mihály faragta ki mészkőből. Természetesen a források eltérnek, felmerül a harmincas évek közepe, de a Budapest Galéria adata szerint az évszám 1845. [2]
A fejlődés közbeszólt: a villamosvonal építése egyrészt, másrészt az időközben kiépült vízvezetékhálózat. A kút útban volt, de eredeti funkciója szerint már okafogyottá vált.
A felmerült kételyek tisztázására képzőművészeti bizottság alakult, az "ítélet": „sem művészi, sem egyházi értéke nincs". Az elhelyezéssel kapcsolatos döntés jogát a turista egyesület kapta meg, ők 1896-ban a Népligetet jelölték ki [1]. Az alkotást elbontották, az úton azonban a szobor összetört. A Népligetbe a kút építménye került, aminek tetejére pótlásként egy empire vázát tettek. A Béke szobra csonkán, fej nélkül, nem messze innen, de ma is látható.
Száz év (1996) elteltével a szobrot pótolták, újrafaragásával Madarassy Waltert bízták meg. Most ezt az állapotot, mondhatnám pillanatot látjuk: a Népligetben az Oroszlános kút, a rekonstruált szoborral.
Átmeneti állapot, hiszen két év múlva "továbbállt", pontosabban visszakerült kiindulási helye közelébe, most a plébániatemplom mögötti területre.
Források:
[1] https://nepszava.hu/3069692_a-turistaknak-nem-kellett-a-beke
[2] http://budapestgaleria.hu/_/kozteri-muvek-budapesten/6-kerulet/
Kapcsolt lapok információi és a leírások.




Cím alapján hasonló

"Oroszlános kút" c. alkotás fotói

Képeslap, részlet
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
399714
Forrás
https://gallery.hungaricana.hu/hu/MezogazdasagiKepeslap/1001/?list=eyJxdWVyeSI6ICJcIm9yb3N6bFx1MDBlMW5vcyBrXHUwMGZhdFwiIG5cdTAwZTlwbGlnZXQifQ&img=0
Évszám
1997
Feltöltve
2020.03.15. 16:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.15. 16:05
1997, Archív felvétel
Képeslap, részlet

"Oroszlános kút" c. alkotás fotói

1997
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
144719
Forrás
Képeslap
Évszám
1997
Feltöltve
2013.08.07. 12:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.08.07. 12:26
1997, Archív felvétel
1997
Összesen 2 fotó

Műlap története

20.03.16. 18:33
Göröntsér Vera publikálta "Oroszlános kút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.