Magyar Pál-mellszobor

Püspökladány, 4150 külterület
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Dr. Magyar Pál

Püspökladány
4150 külterület
Az arborétum kutatóháza előtt áll.

Avatás1975. november 12.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Benkő Gabriella Emese
2020.03.07. 22:39
Dr. Magyar Pál (Cegléd, 1895. – Sopron, 1969.) "Bedő-díjas erdőmérnök, főerdőmérnök, az egykori Püspökladányi Szikfásítási Kísérleti Telep vezetője, az Erdészeti Kutatóintézet igazgatója, az Alföldfásítás és a szikes talajok kiemelkedő szakembere, elnyerte a Munka Érdemrend ezüst fokozatát." [1]

Születésének 80. évfordulója alkalmából a hálás utókor, szobrot állított emlékezetére azon a helyen ahol életművének nagy részét létrehozta. [2]

Mészkőből készült életnagyságú mellszobrát Ungváry Lajos szobrászművész készítette. A kutatót nagy szemüvegben ábrázolja.
A posztamens is mészkőből készült, elöl a vésett név és szöveg : "Az erdészeti ökológia megalapítója."

"A maga nemében egyedülálló kuriózum a farkasszigeti erdő, a 70 éves arborétum. Itt kezdődtek el 1924-ben a szikes területek fásítására irányuló kutatások, melynek úttörőiről, Kaán Károlyról és Magyar Pálról szobor is látható. Oszlopos borókák, tuják, kocsányos tölgy csoport, vasfa, török mogyoró, iráni varázsfa, japáncseresznye. " [3]
Források:
[1] https://www.oee.hu/erdesz_panteon/magyarpal
http://emevi.emk.uni-sopron.hu/dr-magyar-pal-1895-1969-
[2] https://library.hungaricana.hu/hu/view/DeliHirlap_1975_11/?pg=55&layout=s
http://puspokladanyanno.hu/2014/12/kozteri-alkotasaink/szobrok07-magyar-pal/
[3] http://www.forrasfolyoirat.hu/0409/tolnai.html

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Magyar Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
398892
Feltöltve
2020.03.07. 22:03
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.03.07. 22:03

"Magyar Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
398893
Feltöltve
2020.03.07. 22:03
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/100 • 18mm • ISO100

398894
Feltöltve
2020.03.07. 22:03
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/80 • 49mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.03.07. 22:03

"Magyar Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
398895
Feltöltve
2020.03.07. 22:03
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/100 • 18mm • ISO100

398898
Feltöltve
2020.03.07. 22:23
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/100 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.03.07. 22:23

"Magyar Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
398900

398899
Feltöltve
2020.03.07. 22:23
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.03.07. 22:23

"Magyar Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
398897

398896
Feltöltve
2020.03.07. 22:23
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/80 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.03.07. 22:23

"Magyar Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
435119
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2021.03.02. 13:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/1250 • 6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.02. 13:43
2015. március
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.10.12. 16:05
Megérintettem a "Magyar Pál-mellszobor" alkotást
21.03.02. 13:43
1 új fotót töltöttem a "Magyar Pál-mellszobor" műlaphoz
20.03.07. 22:39
Benkő Gabriella Emese publikálta "Magyar Pál-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.