Kolozsvár (Cluj-Napoca), Bulevardul Eroilor 13. szám

Alternatív, helyi címek:Iuliu Hossu
Angol cím:Iuliu Hossu

Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Bulevardul Eroilor 13. szám

Avatás2018. november 30.


Sántha Imre Géza
2021.07.04. 15:08
Az erdélyi románság egy jelentős része felekezetileg görögkatolikus, vallási központjuk pedig Balázsfalva és Kolozsvár. Ez utóbbi város központi részén, az Eroilor úton (volt Deák Ferenc út) lévő barokk stílusú templomuk (az 1924-ig minorita templom) előtti téren avatták fel a közösség jelentős, boldoggá avatott személyisége, Iuliu Hossu püspök egészalakos szobrát. A mártírként számontartott szentéletű pap Iuliu Hossu a Braszterce megyei Nagynyulas faluban született 1885-ben, majd marosvásárhelyi és balázsfalvi diákévei után a teológián képezte magát. 1910-ben szentelték papá, majd Lugosra került ahol a papi feladatok mellett könyvtárosi, levéltárosi munkát is elvállalt. Az I. világháború kitörése után katonai lelkész lett, a birodalom fővárosában Bécsben is ellátta ezt a szolgálatot. 1917 márciusában IV. Károly király nevezte ki szamosújvári görögkatolikus püspöknek, mely rendeletet XV. Benedek pápa is jóváhagyta. A világháború befejeztével létrejött új helyzetben Erdély Romániához való csatolása mellé állt, sőt az 1918 december 1-én megrendezett gyulafehérvári Román Nemzeti Gyűlésen ő olvasta fel a Román Királysághoz való csatolás kiálltványát, majd részt vett abban a küldöttségben mely Ferdinánd román királynak vitte el Bukarestbe a Gyulafehérvári Határozatot.
1924-ben pápai jóváhagyással a szamosújvári görögkatolikus püspökség megkapta a fent említett kolozsvári minorita templomot, sőt maga a püspökség is ide költözött át. Az 1930-as években Iuliu Hossu szenátori funkciót is ellátott és a Román Akadémia tagja is lett. Kolozsváron többször fellépett az Erdélyt érintő revíziós törekvések ellen. A II. bécsi döntés értelmében Észak-Erdélybe visszaállt magyar adminisztráció (1940-1944) alatt is Kolozsváron maradt, sőt püspökként helytállt az 1945 utáni kommunista berendezkedés, egyházra nézve nehéz évei alatt is. A romániai görög-katolikus vallást a kommunista hatalom üldözéssel súlytotta, sőt ezt erőszakkal próbálta bevonni a román ortodox egyházba. 1948-ban Hossunak a politikai hatalom felajánlotta a moldvai ortodox mitropolita székét, melynek a püspök határozottan ellenállt. Dekrétummal kiutasította az egyházból azokat a papokat (34-et), akik a Rómától való elszakadást választva az ortodox egyházzal való egyesülés mellett álltak ki. 1948 október 29-én Hossu püspököt Bukarestben letartóztatták. Fogvatartásának első időszakában maga a román ortodox pátriárka Justinian Marina kereste fel, hogy rábeszélje az ortodoxához való csatlakozásra, sőt másodszori látogatásakor már magával hozta azt a rendeletet mellyel felszámolták a román görögkatolikus egyházat. A püspök határozott, helytálló módon utasította el továbbra is az áttérést. A Bukaresthez közeli Căldărușani-i kolostoban tartották fogva, majd 1950-ben a rettegett máramarosszigeti börtönbe került. 1956-ban újra a Căldărușani-i kolostoba került, ahol házi őrizetben élt egészen 1970 májusában bekövetkezett haláláig. 1969-ben VI. Pál pápa kardinálissá nevezte ki, de ezt akkor még titokban tartották a Vatikánban.
2019 júniusában Ferenc pápa romániai látogatása során Balázsfalván további hat román görögkatolikus mártír társaságában boldoggá avatta Iuliu Hossu püspököt.
Az itt bemutatott bronzszobrát 2018 november 30-án a román nemzeti ünnep előestéjén avatták fel, ahol a mártír püspök büszkén szembenéz azzal a templommal ahol több mint 20 évig szolgált.
Források:
A személyiségről: https://www.rador.ro/2018/12/03/portret-personalitati-care-au-creat-romania-mare-cardinalul-iuliu-hossu/
A szoboravatás előzetese: http://szabadsag.ro/-/iuliu-hossu-szobra-kerul-a-deak-ferenc-utcaba
További linkek
A személyiségről (románul): https://www.youtube.com/watch?v=NL0OGaqGd_g
A szoboravatás: https://www.youtube.com/watch?v=RZ1EwwBZLPo



Cím alapján hasonló

"Iuliu Hossu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
448135
Feltöltve
2021.06.28. 23:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/280 • 15.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.06.28. 23:10

"Iuliu Hossu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
448136
Feltöltve
2021.06.28. 23:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/400 • 7.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.06.28. 23:10

"Iuliu Hossu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
448137
Feltöltve
2021.06.28. 23:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/320 • 11.4mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.06.28. 23:11

"Iuliu Hossu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
448138
Feltöltve
2021.06.28. 23:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/220 • 6.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.06.28. 23:11

"Iuliu Hossu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
448140
Feltöltve
2021.06.28. 23:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/550 • 11.4mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.06.28. 23:11

"Iuliu Hossu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
448757
Feltöltve
2021.07.03. 18:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ510/100 • 1/28 • 17.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.07.03. 18:25

"Iuliu Hossu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
448758
Feltöltve
2021.07.03. 18:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/250 • 9.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.07.03. 18:25

"Iuliu Hossu" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
448139
Feltöltve
2021.06.28. 23:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1300 • 4.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.06.28. 23:11
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.08.07. 12:51
Megérintettem az "Iuliu Hossu" alkotást
21.07.04. 15:08
A közösség publikálta Sántha Imre Géza "Iuliu Hossu" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.