Hortobágy, 33-as út, utcanév nélkül
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Kapudíszítő faszobrok

Hortobágy
33-as út, utcanév nélkül
A Hortobágyi Látogatóközpont egyik kapujánál állnak.

Elbontás2021. február
Felállítás2005

Galánfi András (fafaragó)

TundeK62
2020.03.02. 21:29
Az alkotáspárt hetente látom, amikor hazautazom Hortobágyról Debrecenbe, illetve amikor megérkezem Debrecenből hétfő délutánonként. A látogatóközpont a buszmegállóban van. Pontosabban a buszmegállót, és a körforgalmat később alakították ki, mint ahogy elhelyezték a kapuban a szoborpárt. Egy férfi és női alak áll a kapuban. Mára már elég rossz állapotban vannak, azon túl, hogy látszik rajtuk a rendszeres karbantartás. Szignót bárhogy is kerestem, nem találtam rajta, de a látogatóközpont munkatársai azt az információt adták nekem, hogy az alkotó Galánfi András hajdúszoboszlói fafaragó népművész. Ő rendszeresen alkotótábort vezetett a településen hosszú éveken át.
A szoboralakok valamivel kisebbek, mint az életnagyság.
2021 év elején lebontották a Látogatóközpont kerítését, és így a szobrok is raktárba kerültek. Az új kerítésbe nem építették vissza a két emberi alakot ábrázoló faszobrot.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gal%C3%A1nfi_Andr%C3%A1s
Forrás: a Hortobágyi Látogatóközpont munkatársai
https://web.archive.org/web/20130929024212/http://www.studiolum.com/nm/hu/galanfiandras.htm

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398203
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2020.02.26. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/400 • 20.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 21:48
2018. október

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398204
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2020.02.26. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 69.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 21:48
2018. október

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398206
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2020.02.26. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/160 • 10.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 21:48
2018. október

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398207
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2020.02.26. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/400 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 21:48
2018. október

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398212
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.02.26. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • 7.3mm • ISO160

398214
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.02.26. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • 10.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 21:48
2018. november

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398215
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.02.26. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • 8.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 21:48
2018. november

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398210
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.02.26. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 21:48
2018. november

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398209
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2020.02.26. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • 5.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 21:48
2018. október

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398211
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.02.26. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • 7.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 21:48
2018. november

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398205
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2020.02.26. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 21:48
2018. október

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398208
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2020.02.26. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 21:48
2018. október

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398213
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.02.26. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • 10.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 21:48
2018. november

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398548
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2020.03.02. 21:43
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.02. 21:43
2019. január

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398549
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2020.03.02. 21:43
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 10.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.02. 21:43
2019. január

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398550
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2020.03.02. 21:43
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.02. 21:43
2019. január

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
398202
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2020.02.26. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/1250 • 8.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 21:48
2018. október

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
422247
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.10.28. 15:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/160 • 7.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.28. 15:00
2019. május

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
422248
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.10.28. 15:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/320 • 7.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.28. 15:00
2019. május

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Az új kerítés immár szobrok nélkül...
Alkotó
Galánfi András (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
490261
Feltöltve
2022.06.21. 13:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.21. 13:58
Az új kerítés immár szobrok nélkül...
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.06.21. 13:58
1 új fotót töltöttem a "Nő és férfi" műlaphoz
20.10.28. 15:00
2 új fotót töltöttem a "Nő és férfi" műlaphoz
20.03.02. 21:43
3 új fotót töltöttem a "Nő és férfi" műlaphoz
20.03.02. 21:29
TundeK62 publikálta "Nő és férfi" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.