Budapest, I. kerület, Budai Várpalota, Oroszlános udvar
További képek a Fotólistában

Budapest
I. kerület, Budai Várpalota, Oroszlános udvar
(Ma) a Nemzeti Galéria Oroszlános udvar felé néző oldalán sorakozó négy alakból balról a második.

Felállítás1968

Göröntsér Vera
2020.02.27. 21:24
Elakadtam a sorozatban. Nehéz volt a kezdet is, bár segítséget kaptam az induláshoz. A Hunyadi udvarra néző szoborsorozat megfejtése ajándékként érkezett. Innen indulva, a források forrásait követve, sikerült azonosítani az Oroszlános udvarra tekintő négyes sorhoz tartozó elnevezéseket és főleg a ezeket létrehozó alkotók nevét is.

Régről húzódik a téma, szinte a regisztrációmat követően készítettem az első sorozat fotót, Mikor a "megfejtések" meglettek, egyértelművé vált, hogy feldolgozásuk külön lapon kell, hogy történjen, hiszen minden alkotás létrehozója más és más művész. 2019-ben újra fotózni mentem, így valamennyire összehasonlítható az időben mérhető különbséggel készült két fényképsorozat... bár figyelembe kell venni az év- és napszakok eltérését is.

Az itt megvalósult négy alkotás: Igazság, Hit, Erő és egy Allegorikus szobor – de a szándék szerint valamennyi allegorikus üzenetet hordoz. A "négyek" minden tagja nőalak. Az Igazság szobrát már láthatod a kapcsolt lapon.

Elgondolkodtató, a 60-as években allegorikus szobrok megvalósítását tűzték ki célul. Igaz, a cél, a korábban itt állt, de elpusztult szobrok pótlása, de persze, az új korszak ideológiája jegyében. Valószínűleg ez a kettősség lehet az ok, a megfogalmazás erősen leegyszerűsödött.
A Hit alakját képviselő nőalak elgondolkodó, talán átszellemült arccal áll a magasban. Kezében óriási könyvet tart. Itt lehet tépelődni... a bibliára lehet gondolni. A hölgy alakja elég jellegzetes arányokat mutat... alkotója felfogásának tükre. Haja kontyba tűzve, bár egy tincs nyakába nyúlik. Testét kőből formált, könnyű lepel fedi.
Források:
Az alkotások beazonosításához:
G.J.: Kiváló szobrászművészeink készítik a Budavári Palota szobrait (Magyar Nemzet, 1967-01-22 / 19. szám, p. 10.)
Domanovszky György: Milyen kerámiák, gobelinek és szobrok díszítik az új várpalotát (Tükör, 1967-03-28 / 13. szám, p. 7-9.)
(Itt) Felállítás éve: http://epa.oszk.hu/02900/02924/00047/pdf/EPA02924_valosag_2016_11_099-105.pdf

Kapcsolódó
Igazság
Kapcsolódó
Erő

Cím alapján hasonló

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380336
Feltöltve
2019.10.25. 20:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/1250 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 20:03

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380331
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.10.25. 20:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 67.9mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 20:02
2019. január

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380333
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.10.25. 20:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 125.8mm • ISO400

380332
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.10.25. 20:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 11mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 20:02
2019. január

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380338
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2019.10.25. 20:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1600 • 42.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 20:03
2012. szeptember

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380329
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.10.25. 20:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO400

380328
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.10.25. 20:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 128.1mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 20:02
2019. január

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380335
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.10.25. 20:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 20:02
2019. január

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380330

380337
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2019.10.25. 20:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/1600 • 144mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 20:03
2012. szeptember

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380339
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2019.10.25. 20:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1600 • 111.9mm • ISO100

380334
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.10.25. 20:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 125.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 20:02
2019. január

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380340
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2019.10.25. 20:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1600 • 111.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 20:03
2012. szeptember

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380341
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2019.10.25. 20:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/1250 • 143.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 20:03
2012. szeptember

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380342
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2019.10.25. 20:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/2000 • 8.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 20:03
2012. szeptember

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
469404
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2021.11.23. 17:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/250 • 63mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.23. 17:45
2011. június

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
469405
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2021.11.23. 17:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/320 • 15.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.23. 17:45
2011. június

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
469458
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2021.11.23. 19:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/400 • 63mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.23. 19:18
2011. június

"Hit" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
469459
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2021.11.23. 19:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/320 • 15.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.23. 19:18
2011. június
Összesen 19 fotó

Műlap története

21.11.23. 19:18
2 új fotót töltöttem a "Hit" műlaphoz
21.11.23. 17:45
2 új fotót töltöttem a "Hit" műlaphoz
20.02.27. 21:24
Göröntsér Vera publikálta "Hit" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.