Krosno, Plac Konstytucji 3 Maja

Alternatív, helyi címek:Ignacy Łukasiewicz
Angol cím:Ignacy Łukasiewicz

Krosno
Plac Konstytucji 3 Maja
Krosnó főtere mellett látható a magas szobor.

Avatás1973
Avatás1932

Kiss Katalin
2020.02.12. 18:37
Ignacy Łukasiewicz nemzetközileg elismert lengyel vegyészmérnök, gyógyszerész, üzletember, feltaláló, akinek először sikerült kőolajból petróleumot előállítani.
Őt tartják a lengyel olajipar megalapítójának, az első lengyelországi olajkút fúrása (1854-ben), valamint az első lengyel olajfinomító megépítése (1856-ban) az ő nevéhez fűződik.
Amikor gazdag ember lett, támogatott több olajfinomító létrehozását.
Az alábbi idézet jól fejezi ki a gondolkodását a kőolajról:
"Ez a folyadék az ország jövőbeli gazdagsága, lakosainak jóléte és új jövedelemforrás a szegények számára és egy új iparág, amely bőséges gyümölcsöt hordoz." - 1854

Az egész alakos bronzszobor Krosnoban Ignacy Łukasiewicz első lengyelországi szobra, amit halálának 50. évfordulójára avattak fel 100 ezres ünneplő tömegben.
1939-ben a szobor megsemmisült, de 1973-ban újra sor került a felavatására.
Talán az első változaton a jobb kezében egy petróleum lámpát tart, a mostanin a földre mutat, ahonnan a kőolaj származik.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ignacy_%C5%81ukasiewicz
https://en.wikipedia.org/wiki/Ignacy_%C5%81ukasiewicz
https://translate.google.com/translate?hl=hu&sl=pl&u=https://pl.wikipedia.org/wiki/Pomnik_Ignacego_%25C5%2581ukasiewicza_w_Kro%25C5%259Bnie&prev=search
https://pl.wikipedia.org/wiki/Jan_Raszka_(rze%C5%BAbiarz)

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

"Ignacy Łukasiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krosno
Feltöltő
Azonosító
395675
Feltöltve
2020.02.11. 17:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.02.11. 17:01

"Ignacy Łukasiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krosno
Feltöltő
Azonosító
395665
Feltöltve
2020.02.11. 15:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.02.11. 15:48

"Ignacy Łukasiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krosno
Feltöltő
Azonosító
395664
Feltöltve
2020.02.11. 15:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ35/10 • 1/320 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.02.11. 15:48

"Ignacy Łukasiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krosno
Feltöltő
Azonosító
395668
Feltöltve
2020.02.11. 15:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ35/10 • 1/100 • 5.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.02.11. 15:50

"Ignacy Łukasiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krosno
Feltöltő
Azonosító
395669
Feltöltve
2020.02.11. 15:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ53/10 • 1/80 • 24.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.02.11. 15:50

"Ignacy Łukasiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krosno
Feltöltő
Azonosító
395670
Feltöltve
2020.02.11. 15:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.02.11. 15:51

"Ignacy Łukasiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krosno
Feltöltő
Azonosító
395671
Feltöltve
2020.02.11. 15:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ35/10 • 1/200 • 5.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.02.11. 15:52

"Ignacy Łukasiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krosno
Feltöltő
Azonosító
395672
Feltöltve
2020.02.11. 15:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ50/10 • 1/125 • 17.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.02.11. 15:52

"Ignacy Łukasiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krosno
Feltöltő
Azonosító
395673
Feltöltve
2020.02.11. 15:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.02.11. 15:53

"Ignacy Łukasiewicz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krosno
Feltöltő
Azonosító
395674

395666
Feltöltve
2020.02.11. 15:49
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.02.11. 15:49

"Ignacy Łukasiewicz" c. alkotás fotói

Az alkotói szignó után van az évszám, de nem fért 1 képre.
Alkotó
Település
Krosno
Feltöltő
Azonosító
395667
Feltöltve
2020.02.11. 15:49
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ51/10 • 1/60 • 19mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 20.02.11. 15:49
Az alkotói szignó után van az évszám, de nem fért 1 képre.
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.02.12. 18:37
A közösség publikálta Kiss Katalin "Ignacy Łukasiewicz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.