Világháborús emlékmű

Püspökmolnári, Béke utca.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék

Felállítás1930

Hudetz József (kőfaragó)

Keszthelyi Sándor
2020.01.25. 05:29
A faluk közül Püspöki keletre, Szenttamás középen, Molnári nyugatra helyezkedik el. 1907-től Rábapüspöki, Rábaszenttamás, Rábamolnári nevük lett, de még önállóak maradtak. Majd (az 1929-ben és az 1949-ben elvégzett) összevonásokkal lett a mai Püspökmolnári.

A szenttamási templom a település közepén ma is áll. Őrzi középkori alaprajzát. A római katolikus templom Szent Tamás apostol tiszteletére szentelt.

A templom déli falán látható a világháborúk helyi áldozatinak emlékműve. Felül, egy fekvő téglalap alakú kőkeretben, egy kőtáblán HŐSEINK EMLÉKÉNEK! alatt: három oszlopban van a három korábbi falu neve: RÁBAPÜSPÖKI RÁBASZENTTAMÁS RÁBAMOLNÁRI. A falunevek alatt sorakoznak az elesett hősök nevei: 15 + 8 + 19 = 42 név.
Az alsó felirat: MEGFOGYVA BÁR, DE TÖRVE NEM, ÉL NEMZET E HAZÁN.
A kőkereten az 1914 PRO PATRIA 1918 felirat van. Az felett a koronás magyar címer, övezve babér és tölgyfa koszorúkkal, domborművesen. A kőkeret jobb alsó sarkába vésve: HUDETZ SZOMBATHELY.

Kuglics Gábor: Püspökmolnári szakrális emlékei című tanulmányában ezt írja:
"A templom külső, déli falára 1930-ban helyezték fel az I. világháború áldozatainak márványból készült, terméskő kerettel ellátott emléktábláját, melyet Hudentz József szobrász és kőfaragómester 480 pengőért készített el. Alatta helyezték el a rendszerváltás után a II. világháború áldozatainak márvány emléktábláját."

Az I. világháborús emlékmű alá helyezték a II. világháborús áldozatok emléktábláit. A középső fekete tábla felirata: A II. VILÁGHÁBORÚ ÁLDOZATAINAK EMLÉKÉRE A KÖZSÉG LAKÓI 1989. A szélső kőtáblák fehérek. Azokra 18 + 17 = 35 nevet véstek.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://www.vasiszemle.hu/2016/06/kuglics.htm
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/2506

Cím alapján hasonló

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz József (kőfaragó)
Település
Püspökmolnári
Feltöltő
Azonosító
392820
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.25. 05:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/60 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.25. 05:19
2018. november

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz József (kőfaragó)
Település
Püspökmolnári
Feltöltő
Azonosító
392821

408687
Feltöltve
2020.07.09. 12:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.09. 12:03

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz József (kőfaragó)
Település
Püspökmolnári
Feltöltő
Azonosító
408688
Feltöltve
2020.07.09. 12:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.09. 12:04

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz József (kőfaragó)
Település
Püspökmolnári
Feltöltő
Azonosító
392823
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.25. 05:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/80 • 6.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.25. 05:20
2018. november

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz József (kőfaragó)
Település
Püspökmolnári
Feltöltő
Azonosító
392824
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.25. 05:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/60 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.25. 05:21
2018. november

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz József (kőfaragó)
Település
Püspökmolnári
Feltöltő
Azonosító
392825

392826
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.25. 05:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.25. 05:22
2018. november

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz József (kőfaragó)
Település
Püspökmolnári
Feltöltő
Azonosító
392827

392828
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.25. 05:23
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.25. 05:23
2018. november

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz József (kőfaragó)
Település
Püspökmolnári
Feltöltő
Azonosító
392829
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.25. 05:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.25. 05:23
2018. november

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz József (kőfaragó)
Település
Püspökmolnári
Feltöltő
Azonosító
392830

408689
Feltöltve
2020.07.09. 12:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/320 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.09. 12:04

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz József (kőfaragó)
Település
Püspökmolnári
Feltöltő
Azonosító
408690
Feltöltve
2020.07.09. 12:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/320 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.09. 12:04
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.07.09. 12:04
1 új fotót töltöttem a "Világháborús emlékmű" műlaphoz
20.07.09. 12:04
1 új fotót töltöttem a "Világháborús emlékmű" műlaphoz
20.07.09. 12:04
1 új fotót töltöttem a "Világháborús emlékmű" műlaphoz
20.07.09. 12:03
1 új fotót töltöttem a "Világháborús emlékmű" műlaphoz
20.01.25. 05:29
Keszthelyi Sándor publikálta "Világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.