Szent András apostol

Szombathely, Vár köz 1.

Alternatív, helyi címek:II. János Pál pápa címere

Szombathely
Vár köz 1.
A Püspöki Palota kertjében áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Keszthelyi Sándor
2020.01.25. 11:56
Szombathelyen a Hollán Ernő utca, Berzsenyi Dániel tér, Szily János utca és a Vár köz által határolt épülettömbben található a Szombathelyi Püspöki Palota. Annak kertje nyugati irányban van. A kertben áll egy mellszobor: Széchényi Miklós mellszobra. Attól a palota épülete felé egy másik szobor is van: egy apostol egész alakos szobra.

2016. november 7-én a Vár közből nyíló gazdasági bejárat kapuja éppen nyitva volt, amikor arra sétáltam. Besurrantam a kertbe és megláttam a mellszobrot, majd az apostolszobrot. Gyorsan körülfényképeztem ezeket, majd távoztam.

Az apostolt könnyű azonosítani, mert a hátán andráskereszt van. Szent András arca és ruházata nagyon részletesen kidolgozott.

A szobor aljának keleti felén egy márványtábla van. Nem csak oda van támasztva, hanem egy kőelem segítségével oda van rögzítve. Ezt is könnyű értelmezni, mert ez a rézbetűs felirat van rajta:
SZENTATYÁNK
LÁTOGATÁSÁNAK
EMLÉKÉRE
SZOMBATHELY
1991-AUGUSZTUS 19.
A kőtábla bal oldalán a pápa címere van bronzból, domborműves kivitelben. A pápai tiara van felül és Szent Péter kulcsai a címerpajzs felett.

Azt nehéz megfejteni, hogy II. János Pál pápa szombathelyi látogatásának emléktáblája miért került Szent András apostol szobrára?

Egyébként az apostolszobor mészkőanyaga jó állapotban van, de azért 1991-nél (jóval) régebben faraghatták.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/P%C3%A1pai_c%C3%ADmerek#/media/F%C3%A1jl:John_paul_2_coa.svg

Cím alapján hasonló

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
392869
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2020.01.25. 11:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/100 • 38.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.25. 11:49
2016. november

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
392870
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2020.01.25. 11:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.25. 11:50
2016. november

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
392871
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2020.01.25. 11:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/160 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.25. 11:50
2016. november

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
392872
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2020.01.25. 11:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/125 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.25. 11:51
2016. november

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
392873
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2020.01.25. 11:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/160 • 24.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.25. 11:51
2016. november

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
392874
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2020.01.25. 11:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/60 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.25. 11:52
2016. november

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
392875

392876
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2020.01.25. 11:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.25. 11:53
2016. november

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
448665
Feltöltve
2021.07.03. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/80 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.03. 08:50

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
448666

448667
Feltöltve
2021.07.03. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/100 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.03. 08:50

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
448668
Feltöltve
2021.07.03. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 280mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.03. 08:50

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
448669
Feltöltve
2021.07.03. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.03. 08:50

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
448670
Feltöltve
2021.07.03. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/250 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.03. 08:50

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
448671
Feltöltve
2021.07.03. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.03. 08:50

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
448672
Feltöltve
2021.07.03. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.03. 08:50

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
448673
Feltöltve
2021.07.03. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

448674
Feltöltve
2021.07.03. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.03. 08:50

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
448675

448676
Feltöltve
2021.07.03. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/125 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.03. 08:50

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
448677
Feltöltve
2021.07.03. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.03. 08:50

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
448678
Feltöltve
2021.07.03. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/200 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.03. 08:50

"Szent András apostol" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
448679
Feltöltve
2021.07.03. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.03. 08:50
Összesen 23 fotó

Műlap története

21.10.09. 09:25
Megérintettem a "Szent András apostol" alkotást
21.07.03. 08:50
15 új fotót töltöttem a "Szent András apostol" műlaphoz
20.01.25. 11:56
Keszthelyi Sándor publikálta "Szent András apostol" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.